Hogyan játsszunk a gyerekkel, hogy mi is jól szórakozzunk közben?

Hogyan lehet a közös játék hétköznapjaink része és hogyan játszhatunk jól a gyerekekkel akkor is, ha semmi kedvünk hozzá?

Megtanultuk a leckét: játszani kell a gyerekkel, mert az oldja a feszültségeket, erősíti a kötődést, ráadásul egy sor készséget fejleszt. De hogyan és mikor, ha sokszor élni is alig jut idő? Ráadásul sokszor tapasztalhatjuk, hogy társadalmunkban az anyák vállát nyomja saját munkájuk mellett a gyerekek érzelmi jól-létének a terhe és a háztartás minden ügyes-bajos dolga. A jó apasághoz viszont sokszor elég annyi, hogy „legalább játszik a gyerekekkel”, amíg anya dolgozik, főz, takarít, a család ügyeit intézi. Mégis nagyon fontos, hogy anyaként is megéljük a közös, felszabadult játék örömét. Hogyan lehet ez hétköznapjaink része és hogyan játsszunk jól a gyerekekkel akkor is, ha semmi kedvünk hozzá? Megkérdezett szakértőinkkel ennek jártunk utána.

Ahogyan azt korábbi cikkünkben is elemeztük, a játék egyik legfontosabb tényezője, hogy szabad. Tehát, aki játszik, az magától játszik, a játék önmagáért értékes neki. Aki viszont gyerekkel játszik, az sokszor nem akar játszani, hiszen felnőttként már túl van a személyiségfejlődésének azon a szakaszán, amikor a szerepjátékok vagy két kocka egymásra és egymásba pakolása a monotónián túl bármit is kiváltana belőle.
„A játék a gyerekkel nehéz és unalmas lesz, ha feladatként éljük meg. De ne csak a gyerekre gondoljunk, amikor közös játékról van szó, hanem magunkra is. Nem lehetetlen, hogy olyan játékot találjunk, ami mindkettőnknek szórakoztató. Ha utánaolvasunk, lehet akár 2-3 éves kortól is olyan társasokat találni, amelyek felnőtt fejjel is érdekesek.

Ne azt vegyük elő, amit már 30 éve is untunk.

Lencse Máté (Forrás: Igazgyöngy Alapítvány)

Hiszen, ha én jól érzem magam a játékban, akkor a gyereknek is élvezetesebb lesz” – javasolja Lencse Máté pedagógus, a Pagony kiadó játéktervezője, aki az Igazgyöngy alapítvány toldi tanodájának vezetőjeként halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozik, sokszor társasjátékokon keresztül. Az első és legfontosabb lépés, hogy tisztában legyünk vele, mit szeret a gyerek: egy szerepjátékozós gyereket nem biztos, hogy lekötnek a nagy mozgásos vagy logikai játékok, és egy könyvmoly szülő sem biztos hogy a focizásban fog feloldódni. Ha van kedvenc meseszereplő, érdemes megnézni, hogy milyen értelmes társasokat dobtak piacra a karakterekkel, történetekkel és miliővel – ami úgy fejleszt és úgy segíti a kapcsolódást, hogy a gyerek számára ismerős világban zajlik.

Megkínálni a játékkal

Lencse Máté arra is felhívja a figyelmet, hogy nem érdemes beleesni abba a hibába, ami felé az iskolarendszerünk is tol minket, hogy teljesítménykényszer vagy verseny legyen abból, hogy mivel játszik a gyerek.

„Fontos, hogy erre senki ne feszüljön rá, hanem az élmény maradjon a fókuszban.

Itt válogathatsz – Lencse Máté ajánlója

Kevés utánajárással meg lehet találni azokat az információkat, amik segíthetnek eldönteni, nektek való-e a játék. Ehhez olyan gyűjtőoldalak nyújthatnak segítséget, mint a Boardgamegeek.hu vagy a Gremlin.hu. Ajánlom a Pagony kiadó társasait, most dobták piacra a Kuflik című meséből a harmadik, nagymozgásos, megőrülős társasukat.  Érdemes lehet a Facebook-on bekérezkedni a gyerek társasjáték csoportba vagy a kifejezetten gyerekjátékokra szakosodott kiadók kínálatait – mint a Kellermayer, a Haba vagy a Granna – böngészni.

Természetesen le vannak fektetve fejlődéspszichológiai határok, de nem biztos, hogy szülőként állandóan azon kell gondolkodni és szorongani – játék közben is –, hogy a gyerekem elég okos-e, elég fejlett-e. Ha bármilyen játékot elmélyülten játszik a gyerek és mi is felkészültek vagyunk, akkor tudunk abban az irányba kompromisszumot hozni, ami végül minden félnek élvezetes lehet. Ha például a gyerekünknek nagyon fontos a szerepjáték vagy egy mesehős, de mi ezt már unjuk, akkor kereshetünk olyan társast, amibe ezen a szerepjátékon keresztül be tud vonódni, de egy kicsit ki is tud lépni a komfortzónájából, és aztán akár folytatja is a figurákkal a játékot egyedül. Nekünk az a felelősségünk, hogy megkínáljuk őket ezekkel a helyzetekkel.”

Szorongva nem lehet

Természetesen nem minden család engedheti meg, hogy az összes kedvenc mesefigurára írt társast beszerezze. Lencse Máté szerint is kicsit elszállt a piac a társasjátékok és a játékok terén – nagyon drágák, nagyon színesek és nagyon telített a kínálat. De egyszerűbb játékokat saját emlékeinkből, kedvteléseinkből is létrehozhatunk, és az interneten is sok ingyenes, kétszemélyes, egyszerű játék fellelhető. „Lerajzolod a pályát, előszedsz néhány kavicsot, gyufaszálat, gombot és ha belejöttök, akkor megcsinálhatsz hasonlót a kedvenc mesére is, például kupakokból.”
A szakértő szerint az okoskütyük logikai játékai sem ördögtől valók. „A vírus miatt egyébként is tele vagyunk szorongással, fogalmunk sincs, mi történik vagy hogy mi fog, és ilyenkor  csak nehezíti a helyzetet, ha túlzott elvárásokat támasztunk magunk illetve egymás felé.

(Fotó: Getty Images)

Persze nem jó, ha egész nap kütyüzik és mesét néz a gyerek, de nem leszünk szörnyű szülők, és a gyerek sem sérül attól, ha időnként tabletezik.

A tudatosság persze itt is fontos: körbe kell nézni, hisz lehet találni jó és fejlesztő játékot. Ha valaki állandóan társasozik vagy bennragad egy szerepjátékban, az is lehet problémás, az is okozhat függőséget. Ez persze ritkábban fordul elő, mert nem olyan addiktív.”

Kapcsolódj!

A játék Labancz Dániel klinikai szakpszichológus és élményterapeuta szerint a kapcsolódó nevelés egyik alapköve. Ez azonban nem egyenlő a kötődő nevelés modelljével, habár következhet belőle. E megközelítés egyik alapvetése, hogy a gyerekek (és a szülők) egyik alapvető szükséglete a kapcsolódás egymáshoz, ám ez a kapcsolódási igény sokszor nem úgy jelenik meg, hogy a szülő számára egyértelmű legyen. „A hiszti, a sírás is lehet a kapcsolódási igény kifejezése, ami elsősorban arról szól, hogy elvesztettük egymással a kapcsolatot.

A kapcsolódó nevelés lényege, hogy minél kevesebb dolgot értékeljünk úgy, mint amivel küzdeni kell. Ezeket a jeleket tekintsük inkább kapcsolódási igénynek a gyerek részéről.

Ez azonban nem jelent határtalanságot. A szeretetteli határszabás ugyanolyan fontos eszköz a kezünkben, mint a sírás meghalgatása – ezzel segítünk a gyerekünknek megugrani azt a kihívást, amit az elvárásaink jelentenek számára. Az egyik legjobb kapcsolódási lehetőség ugyanakkor a közös minőségi idő a szülővel: játékon, közös tevékenységen keresztül kapcsolódunk egymáshoz. Megértik, fel tudják dolgozni, ha olyan a helyzet, hogy nem lehet játszani, de nem lehet a gyerek minden játékkezdeményezését visszautasítani” – mondja a szakértő. Természetesen a játékvárás, kivárás és türelem kérdésében nagy a korosztályos különbség. A kisebb gyerek nem nagyon tud várni, nem tud időben gondolkozni, ezért vele nehéz ez ügyben kompromisszumot kötni. Határt szabni adott esetben már ilyenkor is fontos – de tekintsük ezt inkább egy tanulási folyamatnak – ne pedig egy megugorható elvárásnak. Érdemes lehet ilyenkor elkezdeni vele együtt a játékot, és kilépni belőle kicsit, amikor már elmerül benne. Nagyobb gyerekeknél viszont már napirendbe lehet illeszteni anya-gyerek időt, apa-gyerek időt, amire a szülő és a gyerek is rá tud hangolódni. Ha a közös idő, a gyerekidő várható, akkor a végén határt is szabhatunk és ha emiatt sír a gyerek, tudhatjuk, hogy ez az ő részéről az elengedési reakció. Nem az a baj, ha nemet mondunk, hanem ha nem tesszük mellé a gyerek számára a lehetőséget a kapcsolódásra napi szinten, vagy ha nem vagyunk türelemmel mellette, amikor az ebből adódó feszültségét valamilyen módon levezeti” – mondja Labancz Dániel.

Üzenet a palackban – tipp a várakoztatáshoz

Sokszor érezhetjük úgy, hogy amikor eljön a délutáni játékidő, semmi ötletünk nincs. Aki pedig gyerek(ek) mellett dolgozik otthonról, az tudja, hogy elég nehéz folyamatosan a gyereknek és a munkahelynek is a rendelkezésére állni. Ilyenkor jöhet jól egy kívánságüveg, ahová a gyerek felírhatja minden kérését, kérdését vagy játékötletet, amit aztán a gyerekidő alatt elő lehet venni. Ez is egy olyan gyakorlat, amiből tudhatja a gyerek, hogy a szülő – bár most épp nem tud vele foglalkozni – nem zárt le minden utat: valamilyen módon elérhető akkor is, ha éppen más dolga van.

A közös játékidő során azonban a szülő tudatos jelenlétére van szükség, ilyenkor nem lehet fél kézzel e-maileket írni, miközben tekintetünk már a konyhában tornyosuló mosatlanokra réved, és fejben a holnapi napi menüt tervezzük. Fontos a kijelölt idő, aminek eleje is van meg vége is, ahogyan az is fontos, hogy ne úgy éljük meg: ki kell szállni az egyik taposómalomból, hogy beszálljunk a másikba. Persze, van olyan, amikor energiát kell bele tenni, mert semmi kedvünk játszani, és van olyan, amikor a szülőt is feltölti a közös játék – főleg akkor, amikor van benne nyitottság a játékra.

Kényszerből inkább ne

A szakértő azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy muszájból nem lehet játszani: a szülőnek is meg kell élnie, hogy nem csak kötelességtudatból játsszunk és foglalkozunk a gyerekkel. Sőt, sokszor a gyerekidő a szülőt is feltölti, gyógyítja sérült szülői mintáit. Ne üljünk le a gyerekkel játszani csak azért, mert muszáj. Kérjünk inkább időt, mert

a kényszerjáték nem az a játék, amire a gyereknek szüksége van. Ha nem tudunk minden mást félretenni, nem tudunk megérkezni a gyerek játékába sem, és akkor jobb, ha el sem indulunk.

Viszont néha tényleg csak néhány percre van szüksége a gyereknek, hogy elmerüljön egy játékban, mert nincs ötlete, hogyan foglalja le magát egyedül. Ilyenkor elég lehet egy-egy ötlet, vagy hogy öt percre melléüljünk, aztán időnként visszatérjünk hozzá, hogy segítsünk neki, ha szükséges. Néha tényleg csak pár perces ötletre vagy továbblendítésre van szükség. A szakértő szerint az a legfontosabb, hogy valamilyen módon mindig elérhetőek maradjunk a gyerek számára, és legyen határa a „nem érek rá”-időnek is. 

Fun fact: az anyáknak nehezebb?

Ha a közös játékra és a gyerekidőre gondolunk, sokszor inkább az apukákat látjuk önfeledten játszani, míg a gyerekek az anyának a sütés-főzésben segítenek be. De a klasszikus szerepeken és otthoni munkamegosztáson túl az is nehezítő körülmény, hogy általában a család érzelmi háztartását is a nők viszik. (Erről az érzelmi teherről ebben a cikkben írtunk részletesen – a szerk.) Teherként viselik a gyerekük közérzetét, a játékhoz pedig oldottság kell, és nehéz oldottnak lenni, ha közben előre attól tartasz, hogy mi lesz, ha a gyerek veszít vagy ha az egyik veszít, a másik nyer. Ezekben a helyzetekben is fontos, hogy milyen mintát mutatunk a kudarctűrésről és kitartásról, hogy a gyerek reakciójától való félelem helyett el tudjuk-e venni a helyzet élét például úgy, hogy amikor a gyerek veszít, együttérzőek maradunk, és kapcsolódunk az érzéseihez – azaz elfogadjuk őt azzal az érzéssel együtt, hogy veszíteni rossz. Az is fontos, hogy ne csak versenyjátékok legyenek, hanem valamilyen közös cél, amit együtt lehet elérni. 
Labancz Dániel szerint ugyanakkor az apáknak sem könnyű, mert velük gyakran kapcsolódási hiány áll fönn, mivel ők ritkábban elérhetőek. Szerinte a nemek közti különbségekre a játék terén is lehet tudatosan reflektálni: fontos, hogy minden héten legyen apa-gyerek idő, amikor ő csak a gyerekkel van. Ez feltölti a gyereket, szülői részről pedig az apai kompetenciát növeli. Ahhoz pedig, hogy ne csak az apával legyen jó buli időt tölteni az is kell, hogy az otthoni feladatok és szerepek úgy legyenek elosztva, hogy az anyával is megélhessék a gyerekek azt az élményt, hogy csak úgy együtt vagyunk – a játék és a bohóckodás kedvéért.

(Kiemelt kép: Getty Images)