Míg a társadalom hajlamos komolytalan, bűnös élvezetként tekinteni a felnőttkori játékra, a szakemberek szerint a játék nemcsak elemi adottságunk, hanem jólétünk egyik kulcsa is. A játék életben tart – akár a háborúban is –, és úgy tanít, hogy közben repül az idő. Mivel a társas- vagy kártyajátékokat annyian ismerik, inkább szerepjátékos és videójátékos nőkkel beszélgettünk, hogy mit ad nekik a játék. A végén pedig a pszichológus is elmondta, mi olyan felszabadító a játékban.

„A sárkány egyik feje voltam. Egy kíméletlen és parancsolgató király. Ez a karakter nagyon távol áll a személyiségemtől, de úgy alakult, hogy ezt kaptam. Viszont így is felszabadító élmény volt valaki teljesen mást játszani, és katartikus, hogy meg tudtam oldani a feladatokat, hogy számított a történetben, amit csináltam. Azelőtt mindig azt mondtam, hogy nem szerepjátékoztam még, de aznap rájöttem, hogy a nagymamám – anélkül, hogy tudta volna – egész gyerekkoromban szerepjátékokat mesélt nekem és barátnőmnek, miközben főzött. Mi voltunk a főszereplők, ő pedig kitalált kalandokat és más karaktereket, akikkel találkoztunk” – meséli Zsófi a húszas éveinek egyik meghatározó élményét. Azóta eltelt több mint tíz év, férjhez ment, született két gyereke, és ő továbbra is lelkes szerepjátékos. „Szerintem a játék nemcsak a gyerekeké, hiszen annyi pluszt ad. A szerepjátékban például rejtélyeket lehet megoldani, kalandokat átélni, és ezt az élményt másokkal megosztani” – mondja.
A társadalmunk ugyanakkor hajlamos elítélni a felnőttkori játékot – vagy hátra sorolni a prioritási listán. Az ilyen érvelés szerint a játék gyerekes, nem produktív, sőt, kifejezetten bűnös élvezet. Hiszen ha felnőttünk, ideje megkomolyodni, mivel a magánéleti és szakmai feladataink megkövetelik, hogy felelősséget vállaljunk értük. Ebben pedig látszólag nincs helye a játéknak.

Sárkányvitéz Öröksége, 2019. (Fotó: Szalay Zsófia Diána Szervező: HetedhétLARP)

A témával foglalkozó szakemberek viszont egyhangúan állítják, hogy a játék nemcsak hogy nagyon fontos felnőttkorban, hanem számtalan pozitív hatása miatt igyekeznünk is kéne, hogy beillesszük az életünkbe. És valójában egyáltalán nem ássa alá a felelősségvállalási képességünket, sőt.
De mit tekintünk játéknak, és hogyan hat ránk?

Játék = öröm és szabadság

Johan Huizinga holland történész már 1938-ban arról írt, hogy az ember elemi és természetes adottsága a játék. Az azóta is hivatkozási alapnak számító Homo Ludens ( ‘játszó, játékos ember’) című könyvében azt fejtegette, hogy a játék ősibb, mint a kultúra, ősibb, mint maga az emberi faj. Továbbá, hogy a játék legfontosabb aspektusa, hogy örömet ad. Szerinte az emberi civilizációnak soha nem szabadna elszakadni a játékos keretben folytatott tevékenységektől.
Hogy mi számít játéknak az életünkben, az sokkal bővebb halmaz a csapatsportoknál, a társasjátékoknál vagy a kártyánál. Huizinga öt alapvető jellemzővel határozta meg, mi a játék:

  • A játék szabad, azaz, aki játszik, az magától játszik, a játék önmagáért értékes neki.
  • Aki játszik, az arra az időre kilép a „valódi” életből.
  • A játék a hétköznapi életről leválasztott térben zajlik, és meghatározott ideig tart.
  • A játékoknak saját belső rendjük van, gyakran saját szabályokkal.
  • A játék célja nem az anyagi haszonszerzés, nem társul profittal.
Hogyan játszik a nagymama?

„Édesapám mesélte, hogy sokszor úgy élte túl a hosszú meneteléseket a második világháborúban, hogy közben fejben sakkozott. Micsoda memóriafejlesztő játék lehetett ez a süvítő golyók között! A háború után nagyon sokáig levelezve sakkozott a katonatársaival, még az 50-es években is láttam a postaládánkba bedobva olyan levelezőlapot, amin apukámnak érkezett a következő sakklépés” – meséli Sarolta, aki tanárnőként, anyaként és nagymamaként is sokat játszott. Most, 60 felett a férjével, családdal és régi barátokkal szókirakózik, kártyázik vagy a barkochba különféle változatait játssza. „A játék elemel a hétköznapi valóságból egy olyan szférába, ahol kikapcsol a mindennapi gondokból. És megtanít arra is, hogy elfogadjam, ha veszítek. A játékra kétszeresen igaz, hogy nem a győzelem a fontos. Főleg, ha közben nevetünk. Akár még önmagunkon is!”

A Homo Ludens megjelenése óta eltelt majdnem száz évben még tovább finomodott, hogy mit tekintünk játéknak. Akkor vagyunk játékmódban, amikor boldognak, nyugodtnak, szabadnak érezzük magunkat. Hogy szinte repül az idő, és egyáltalán nem nézegetjük az órát. Az egész lényege inkább egy mentális állapot, nem a konkrét cselekvés. Lehet, hogy ez a kedvenc sportunk, lehet, hogy társasjáték a családdal, amikor rejtvényt fejtünk vagy kipróbálunk egy új receptet. Egy lényeges pont, hogy amit teszünk, arra senki sem kényszerített, hanem kedvünk volt hozzá és belevetettük magunkat. Az élmény pedig sokkal fontosabb, mint hogy mi lesz az eredménye vagy mi a célja.
A kutatók úgy gondolják, evolúciósan kódoltak vagyunk a játékra. Peter Gray, a Boston College pszichológiai kutatóprofesszora szerint a játék elsősorban azért alakult ki, hogy mindenféle képességet megtanítson a gyerekeknek. A felnőttkorra való kiterjesztése pedig elősegíthette a vadász-gyűjtögetők közötti együttműködést. Egy olyan fajról beszélünk, aminél nagyon fontos a dominancia, tehát más szavakkal, az őseinknek a játék nem csupán szórakozást jelentett, hanem a béke megőrzésének eszköze is lett. A béke pedig kellett a túlélésünkhöz.

A játék éltet és gyógyít felnőttkorban is

Amikor játszunk, csodálatos dolgok történnek bennünk. A legnyilvánvalóbb haszon a fizikai aktivitással járó játékból származik: erősíti a szívet, fokozza a tüdő működését és csökkenti a szívkoszorúér-betegség kialakulásának kockázatát. Mindenféle játék csökkenti a stresszt és endorfint szabadít fel, amitől jó kedvünk lesz és segít pihenni egy feszült nap után. Sőt, a játék a gyógyulásunkat is támogatja. A nevetés, ami sokféle játék kísérője, ugyanígy felszabadítja a boldogsághormonokat. Amikor pedig másokkal játszunk, kialakulhat a bajtársiasság érzése és erősödnek a kapcsolataink is, legyen szó párkapcsolatról vagy akár idegenek megismeréséről.
A játék emellett létfontosságú a problémamegoldás és a kreativitásunk miatt is. Stuart Brown, az amerikai nemzeti játékintézet alapító pszichiátere szerint a játék az alváshoz hasonló alapszükségletünk.

Ha kevés a játék az életünkben, a szervezetünk jelez: indulatosabbak és merevebbek leszünk, úgy érezzük magunkat, mint aki kátyúba ragadt.

Az ő mércéjével nem olyan nehéz beépíteni a hétköznapjainkban, Brown ugyanis a játékok közé sorolja az alkotást, az olvasást, a zenehallgatást, a filmnézést, a flörtölést és az álmodozást is. 
Ha azt mondom, játék, a legtöbben sportra, társasjátékra, kvízekre gondolnak – a mobilokra telepíthető appokról nem is beszélve. A szerepjáték ezekhez képest rétegműfaj, a videójátékról pedig sokan főleg férfiakra asszociálnak, dacára, hogy a játékosok 41 százaléka nő. Úgyhogy a változatosság kedvéért szerepjátékos és gamer nőkkel beszélgettem arról, hogy mit jelent nekik a játék, amit játszanak.

Szerepjáték, avagy az együtt megélt történet varázsa

Kaland, nyomozás, hatalmi intrika, érzelmi dráma, ez mind belefér a szerepjátékba. Ahogy az is, hogy a világ, amiben játszódik, valamilyen elképzelt, fantasztikus birodalom legyen, ahol varázslók, harcosok, sárkányok vagy éppen vámpírok próbálnak boldogulni. Persze lehet valós történelmi időbe is helyezni a történetet, Rómába, a középkorba vagy a 20-as évekbe. Lehet olyan brandesülő játékkal és világban játszani, mint az amerikai Vampire, a Changeling vagy a magyar M.A.G.U.S., de a mesélő kitalálhat valami egészen újat is – mindennek csak a képzelet szab határokat.
Az eseményeket a játékosok és a mesélők együttesen alakítják. Olyan ez, mintha valamilyen általunk kitalált szereplőként beléphetnénk a könyvek, filmek világába, és a döntéseinknek közvetlen hatása lenne a cselekményre, vagy hogy mi történik az általunk játszott karakterrel vagy a társainkkal. Mert a szerepjáték csapatjáték. Az asztali verzióban egy mesélő és 4-5 játékos szóban megbeszéli, mi történik és ki hogy reagál. Az „élőnek” nevezett alkalmon (hiszen az asztali is az) a saját kézzel készített jelmezbe öltöznek és mozgásban is kijátsszák valamilyen hangulatos helyszínen, ahogy 30, 50 vagy akár száz fölötti karakter motivációi és céljai találkoznak. Persze vannak szabályok, amik segítik, hogy gördülékenyen folyjon a játék. Ezekkel döntik el, ki nyert az összecsapásban, vagy éppen kinek kedvezett a vakszerencse. A hat-tíz-húszoldalú kocka a szerepjátékosok egyik belépő felszerelése, az elkötelezettek pedig beszerzik a hivatalos szabálykönyveket is a kedvenc játékukhoz.

Galéria | 6 kép

Felnőttkorunk egyik legkomolyabb kérdése: a játék

Felnőttkorunk egyik legkomolyabb kérdése: a játék

Fotó megosztása:

A magyar népmeséken alapuló Sárkányvitéz játékot például sok szervezői és játékosi tapasztalattal a háta mögött, de a már létező játékoktól függetlenül találta ki kifejezetten felnőtteknek Szozsi (a kérésére a becenevén szerepel) és a társai.
„A szerepjátékos alkalom az együtt megírt történetről szól. Mi, szervezők, mesélők adunk neki egy keretet, de utána az élmény a játékos által és a játékosban történik meg” – mondja. „Játékosként is szeretek kipróbálni olyan dolgokat, amit a való életben nem csinálnék vagy a személyiségemtől távol áll, de szívesen megtapasztalnám.

Mit él meg az, aki más, mint én? Fontos látni más szerepeket is, hogy kiláss magadból és empátiát tudj gyakorolni.

Felszabadító, hogy nézhetsz ki hülyén, kiabálhatsz, ugrálhatsz – ez is te vagy. Itt nem kell viselkedni. Kapsz egy teret, ahol nem a társadalom szabályoz, hanem az lehetsz, ami eszedbe jut. Persze vannak megegyezések: hozzáérhetsz-e a másikhoz vagy sem, és nyilván nem bánthatod fizikailag.” A biztonságos közeg szintén a szerepjáték egyik alapfeltétele, így a játékosok azonnal jelezhetik, ha valami sok vagy nekik nem oké. És pont ez a biztonságos tér teremt lehetőséget arra is, hogy bátran kísérletezgessenek.
„A játék drámai és kalandos, kiválasztott hőssé válós része mellett nagyon erős az önismereti oldala is” – meséli a cikk elején idézett Zsófi. „Van egy karakterem, akivel évek óta játszom, és ő az én menőbb, erősebb verzióm. Az elején egy laza figurát akartam, aki semmit sem vesz komolyan, de az évekkel igazi mélységei lettek, így ez egy önismereti hullámvasúttá is vált.”
És hogy mikor játszik egy anyuka? „A férjem is szerepjátékos, és soha nem volt kérdés, hogy igyekszünk megadni egymásnak a lehetőséget és az időt, hogy játszhassunk. Neki fontos egy hetente-kéthetente rendezett egyestés parti, nekem pedig az a folytatásos játék, ami egy évszakban egyszer van, de akkor egész nap. A két gyerekkel már bonyolultabb a logisztika, de nem kivitelezhetetlen.”

Galéria | 4 kép

Felnőttkorunk egyik legkomolyabb kérdése: a játék

Felnőttkorunk egyik legkomolyabb kérdése: a játék

Fotó megosztása:
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mi mozgat meg egy nőt a videójátékokban?
Miért olyan felszabadító a szerepjáték a pszichológus szerint?
Miért nem szabad meghátrálni az újdonság elől?
Próbáld ki most kedvezményesen!