Magyarok, akik jövőt adnak a nyomorgó afrikai gyerekeknek

Ha egy gyerek Afrikában nyomortelepen él, nem sok esélye van arra, hogy változtasson a sorsán – kivéve, ha lehetősége van iskolába járni. A magyar Afrika Másként alapítvány tehetséges és szorgalmas szegény gyerekek taníttatását támogatja, ám a tevékenysége nem merül ki ennyiben. Például özvegyek és elhagyott feleségek számára szerveznek varrótanfolyamot, akik így a mosható betétek gyártásával bevételhez juthatnak, és nem mellesleg a menstruációs szegénységet is enyhítik. Az alapítvány képviselőivel beszélgettünk arról, mit jelent ma Nyugat-Afrikában nyomornegyedben élni, miért nehezíti meg ez a tanulást, és mi vár a lányokra csak azért, mert nőnek születtek?

Gyerekek sora kelt át a szemetes, mocsaras területen, majd eltűntek a nyomornegyed két lepusztult épülete között. A derekukon kicsike padokat egyensúlyoztak, amiken messziről látszott, hogy házilag barkácsolták össze mindenféle deszkából. A különös menetre Morris Andrea (az Alapítvány volt tagja) lett figyelmes Bamakóban, a nyugat-afrikai Mali fővárosában, amikor mintegy nyolc éve ott élt. Kíváncsian a gyerekek nyomába eredt és így talált rá az Ecolé Chérifoula iskolára, ahol megkereste az igazgatónőt és felajánlotta, hogy szívesen tanítana angolt a gyerekeknek. A magyar nőt örömmel fogadták, de a munkája nem tarthatott sokáig, mert az országban polgárháború robbant ki, és a családjával menekülniük kellett.

Az École Chérifoula iskola épülete. Mali. Fotó: Gyurácz Andrea

Támogatási ötletét a Magyar Afrika Társaság (AHU) karolta fel, és akkori önkéntesükkel, Gyurácz Andreával a malibeli helyzet rendeződését követően visszatért Bamakóba, és két héten át reggeltől estig járták 50 fokos melegben a nyomornegyedet, hogy megismerjék a helyiek életkörülményeit és a gyerekek lehetőségeit (illetve annak hiányát). Ennek alapján indult el 2014-ben, még az AHU szárnyai alatt a bamakói gyerektámogatási program, ami 2016-tól önállóan folytatódott az Afrika Másként alapítvány szervezésében. Mostanra három országban, mintegy 200 tehetséges, szorgalmas, de sokszorosan hátrányos helyzetből induló gyerek tanulmányait támogatják – illetve koordinálják ezt a támogatási rendszert, amelybe bárki beszállhat.

A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.

Az Alapítvány mottója Nelson Mandela apartheidellenes aktivistától, a Dél-Afrikai Köztársaság első fekete elnökétől származik, és azóta a tudományos kutatások is ugyanerre jutottak. A nyomor, a társadalmi és azon belül a nemi egyenlőtlenségek csökkentésében kiemelkedő szerepe van az oktatásnak.

Az Alapítvány fő profilja röviden tehát az, hogy a nyomortelepeken élő okos és eltökélt gyerekek a jó bizonyítványért cserébe tandíjat, tankönyvet kapnak – de ennél sokkal többről van szó, ahogy az kis is derült, mikor az Alapítvány két kuratóriumi tagjával, Gyurácz Andreával és de Jager Katalinnal beszélgettünk.

Luxus a magánsuliban: csak nyolcvanan egy osztályban

Az állami iskolákban 200-250 gyerekkel indulnak az osztályok, ezzel szemben az Afrika Másként Alapítvány által támogatott magániskolákban csupán 80 körül. És úgy általában, a tanulás keretei itt elképesztően messze esnek attól, amit mi ismerünk.
Az Alapítvány Maliban, Szenegálban és Ghánában aktív, előbbi két országban franciául, utóbbiban angolul folyik az oktatás minden iskolában – akkor is, ha a gyerekek csak a törzsi nyelvükön beszélnek. A helyi iskolarendszerekben a tanulók elvben az első években, a tantárgyakkal együtt sajátítják el a gyarmati korból megörökölt hivatalos állami nyelvet. Gyurácz Andreáék azonban megerősítik azt a sejtelmemet, hogy ez gyakran nem történik meg, és sok jó képességű gyerek azért morzsolódik le, mert így, ebben a formában nem tud megtanulni franciául/angolul.
Ráadásul a mélyszegénység bugyrairól beszélünk, ami eszközhiányt is jelent. Az iskolákban sokszor még a tanároknak sem jut tankönyv, nemhogy a gyerekeknek, nincs füzet, amibe jegyzetelhetnének, amiből otthon tanulnának, tehát azzal kell boldogulniuk, ami nap közben rájuk ragadt.

Galéria | 23 kép

Magyarok, akik jövőt adnak a nyomorgó afrikai gyerekeknek

Magyarok, akik jövőt adnak a nyomorgó afrikai gyerekeknek

Fotó megosztása:

Éppen ezért az Alapítvány tevékenységi köre is egyre szerteágazóbb. A könyvtárprogramjukkal tankönyvet vesznek a támogatott gyerekeknek, akik azt év végén leadják, és utána más gyerekek is használhatják az iskolában. A cél, hogy valamennyi gyereknek jusson tankönyv.
Az iskolák fejlesztése is napirenden van. Az Alapítvány építtetett már tantermet, számítógépes termet, beköttettek ivásra alkalmas vizet és internetet is az iskolába, elindult az informatikai oktatás, rendszeresen visznek és küldenek eszközöket. „Ezer darab ceruza nélkül el sem indulunk”, mondja mosolyogva de Jager Katalin. Ezen túl az Alapítvány azt is támogatja, hogy a tanárok nyári francia/angol nyelvtanfolyamot tartsanak a gyerekeknek, hogy legyen esélyük a tanév során.
Kifejezetten szimpatikus és előremutató, hogy nem magyar önkénteseket küldenek a feladatok elvégzésére, hanem módszereket tanítanak és munkát adnak a helyi, állás és fizetés nélkül tengődő embereknek. Az Alapítvány részéről a kinti feladatok inkább a kapcsolattartásra, a program koordinálására, a családlátogató terepmunkára, a nyári táborok szervezésére irányulnak.

Ezért kell meggyőzni a szülőket, hogy hagyják tanulni a gyereket

Az iskolai fejlesztések mellett legalább olyan fontos, hogy a szülők megértsék, ha engedik és hagyják a gyereküket tanulni, azzal jövőt is adnak neki. A kinti családlátogatások jórészt erről szólnak.
A gyerekek ugyanis aktívan részt vesznek a családi munkamegosztásban, és ha a szülők nem tudják fizetni az iskolát, iskola-előkészítőt, akkor a gyerekek is mennek ki például a piacra dolgozni. A nyomornegyedekben általában több generáció él együtt egy udvarban, a családok 80 százalékában egyik szülőnek sincs állandó állása, aki éppen alkalmi munkához jut, az támogatja a többieket is.

Ráadásul az emberek sokszor csak a saját törzsi nyelvükön beszélnek, a támogatott gyerekek szüleinek 95 százaléka nem tud franciául vagy angolul, és közel ugyanennyien egyáltalán nem jártak iskolába.

Mali. Fotó: Gyurácz Andrea

A gyerekek zöme ezért otthon nem tud segítséget kapni a tanuláshoz – ami még inkább felértékeli a nyári felkészítő táborokat.
Persze mindez fordítva is igaz. Ahol a családban már van valamilyen iskolai végzettség, ott jobban értékelik, ha a gyerek tanulhat, és a gyerek is motiváltabb. Az Alapítvány egyik támogatottja például egy olyan kislány, aki a nagynénje nyomdokaiba lépve orvos akar lenni – és ez meg is látszik a bizonyítványán. A tehetséges és szorgalmas gyerekeket az iskolák az eredményeik alapján ajánlják a programba, de ha egy gyerek eltökélt, az Alapítvány megadja az esélyt. Ilyen volt az a kisfiú, aki az egyik látogatás során állt Gyuráczék elé, hogy ugyan a helyiek nem válogatták be, de tanulni akar. Ő már érettségizni fog, bányamérnök szeretne lenni. Egy gyerek tandíját Maliban havi 3500 forint, Szenegálban és Ghánában havi 5500 forint fedezi, a programban maradáshoz pedig feltétel, hogy a gyerekek elérjenek egy bizonyos tanulmányi átlagot, majd jól vizsgázzanak. Az eredmények biztatóak, a támogatott tanulók 98 százaléka továbbtanul.

Út a nemi esélyegyenlőség felé: lányok az iskolában

Ahogy az itthonról is ismerős, a nyugat-afrikai kislányok szorgalmasabbak és jobban tanulnak, mint a hasonló korú fiúk. Általános iskolába kiegyensúlyozottan, nagyjából fele-fele arányban járnak, hiába viszont a jó tanulmányi eredmény, a középiskolai és az egyetemi felvételiken a fiúkat részesítik előnyben. Ennek oka, hogy sokkal kevesebb a hely – a lányokat pedig úgyis férjhez fogja adni az apjuk, és onnantól vagy engedi őket tovább tanulni/dolgozni a férjük, vagy nem. 

Az Alapítvány jelenlegi három támogatott egyetemistája a helyi diszkriminációk ellenére is lány, az egyik jogot tanul, a másik angoltanár lesz, a harmadik könyvelő. Az ő felemelkedési lehetőségük többek között azért örömteli, mert ez még mindig úttörőnek számít, így jó példa a közösségeikben.

Ilyenekre pedig nagy szükség van, mivel az összkép még mindig elszomorító.
A városi nyomornegyedekben tovább élnek azok a törzsi hagyományok is, amik kifejezetten megnehezítik a nők életét. Szenegálban (főleg a déli részeken) a lányok 25, Maliban a 75 százalékát körülmetélik, bár ez mindkét országban tiltott. Igaz, Maliban a törvény csak azt nem engedi, hogy ez állami intézményben történjen, így belegondolni is szörnyű, milyen körülmények között végzik el a nemi szerv csonkítását.
A házasságban a beleegyezési korhatár 16 év, de sok apa már ez alatt férjhez adja a lányát. Egy feleség ára körülbelül 75 ezer forintnak felel meg, ez egy tanár három havi fizetése Maliban.

Szenegál. Fotó: Gyurácz Andrea

Ha a lány „válogatós” vagy betölti a 20. évét, az apja odaadhatja az első kérőnek, akkor is, ha csak sokadik feleségnek viszi. A többnejűségbe elvileg az állami esküvőn egy formanyomtatványon a feleségnek is bele kell egyeznie, és a szokások szerint a férjnek mindegyik feleségének ugyanolyan életkörülményeket kell biztosítania, de mivel nincs alsó létminimum-feltétel meghatározva, ez azt is jelentheti, hogy együtt süllyednek a nyomorba.
Az erőteljes patriarchális, apajogú társadalmi berendezkedés másik velejárója, hogy ha egy lány házasságon kívül teherbe esik – ami amúgy gyakran előfordul –, akkor a születendő baba tulajdonjoga első körben akkor is a gyerek apjáé, ha nem veszi feleségül a lányt. Ha ő és a családja úgy dönt, kell nekik a gyerek, akkor megtartják, ha nem, akkor maradhat a lánynál. Hasonló felfogást tükröz az is, hogy ha egy nő megözvegyül, a férje családja, ahol addig éltek, dönthet úgy, hogy a gyerekeket megtartja, őt pedig visszaküldik a sajátjaihoz.
„A gyerek érték, a nő nem” – mondja de Jager Katalin, ám hozzáteszi, itt alapvetően arról van szó, hogy a gyerek munkaerőt jelent, a lányokat pedig majd még el is lehet adni, tehát plusz bevételi források. Egy felnőtt nőnek viszont a saját jogán nincs önértéke.

Galéria | 15 kép

Magyarok, akik jövőt adnak a nyomorgó afrikai gyerekeknek

Magyarok, akik jövőt adnak a nyomorgó afrikai gyerekeknek

Fotó megosztása:

Az Alapítvány egyik most formálódó programjával ezért az özvegyeket és elhagyott nőket is segíteni akarja egy varróiskola létrehozásával, hogy mosható betétet tudjanak gyártani és árulni. Ezzel egyszerre adnak majd munkát és megélhetést nekik, és az adott közösség menstruációs szegénységét is segítene csillapítani valamelyest.
Az alapítványi tapasztalatok szerint az apák az esetek 90 százalékában nincsenek otthon a családlátogatásokkor – annak ellenére sem, hogy az ő szavuk mennyire meghatározó a gyerek jövőjére nézve. „Vagy dolgoznak, vagy nem, mert nagy a munkanélküliség. Sok apa utazik, ez a helyi virágnyelven azt jelenti, hogy elhagyta a családját. Van, aki küld haza pénzt, de ez kevésbé jellemző. A magukra hagyott feleségek egy hagyományos szemléletű családban 6-7-8-9 gyereket is nevelnek egyedül. Ha a férj családja befogadja őket, azt nem szívjóságból teszi, ezért nagy kiszolgáltatottsággal jár” – mondja Gyurácz Andrea. A beszámolójuk szerint a fiatalabb nők már kevesebb, csak 3-4 gyereket szeretnének, bár ehhez a fogamzásgátló eszközök nem, vagy nehezen elérhetőek.

Amiért mégis megéri

Amikor a koronavírusról kérdezem őket, kiderül, hogy hetente kapják a híreket az iskolákból, és senki sem beteg. A távoktatást eddig úgy oldották meg, hogy a gyerekek bejöttek a feladatokért, amiket papíron kaptak meg, és vitték haza megoldani. Az rossz higiéniájú szegény kerületek könnyen a vírus gócpontjaivá válhatnak, de Gyurácz szerint a gyakorlatban az is számít, hogy ezekbe az országokba a tehetősebbek vitték be a vírust főleg Európából, és ezek az emberek nem érintkeznek a nyomornegyedek lakóival.
A nyomornegyedek elzártsága másban is megnyilvánul, például, hogy ezek a gyerekek és felnőttek nem sokat tudnak a nagyvilágról, és nem csak az új nekik, hogy Európában is létezik mélyszegénység. Nyugat-Afrikában például eleve már csak a nemzeti parkokban lehet szabadon tipikus afrikai állatokat látni, de oda az út és a belépő is pénzbe kerül, így egy városi szegény gyereknek gyakorlatilag elérhetetlen. Ezért az Alapítvány elvitte a bamakói jó tanulókat a fővárosi állatkertbe. De tartottak nekik előadást arról is, miért legyenek büszkék arra, hogy afrikaiak, és hogy mit szeretnek a fehér emberek Afrikában. „Ez spontán állathatározóba fulladt” – mesélik nevetve, mivel a gyerekek felismerték az oroszlánt és a vízilovat, de a zebráról már megkérdezték, milyen ló, a strucc pedig felért egy csodával.

Gyurácz Andrea meséli, hogy néha elbizonytalanodik, hogy megéri-e csinálni. Anélkül, hogy kimondaná, értem, mire gondol, hiszen kilátástalan sorsú gyerekek tömegei élnek Afrikában, azon belül Maliban, Szenegálban és Ghánában is. Bizonyos szempontból lehetne úgy látni az egész projektet, hogy csak csepp a tengerben, és egy feneketlen kútba öntik az időt, energiát, és a saját pénzüket is. Mert ők ezért nem vesznek ki fizetést vagy költségtérítést, az afrikai látogatásokra a szabadságukat használják fel, és mindenkinek van civil állása – Andrea ügyvéd, Katalin közgazdásznak indult, most egy allergénmentes cukrászatot vezet.
Az évek sok-sok befektetett munkája viszont lassan megtérül. A támogatott tanulók szépen haladnak előre a tanulmányaikban, az iskolák fejlődnek. A gyerekek a látogatások során egyre nyitottabbak, jobban mernek beszélgetni, kevésbé félénkek. 

Többnyire életükben először érzik azt, hogy van valaki, aki hisz bennük, aki támogatja őket és büszke rájuk, aki megkérdezi, hogy mi az álmuk, hogy mire vágynak – ettől pedig szárnyakat kapnak.

A tanárokkal is épül a kölcsönös megbecsülés és a bizalom. A gyerekek nemrég személyes hangüzenetet és felvételt küldtek meglepetésként a támogatóiknak, Andrea pedig büszkén mutogatja a rajzokat, amiket a kicsik a mali-magyar barátság jegyében készítettek. Ahogy Katalin megjegyzi, ez a projekt egy hosszú távú befektetés.

(Kiemelt kép: Gyurácz Andrea)