5 klasszikus és imádnivaló mesekönyv, amit megfilmesítettek

Van abban valami egészen felemelő, amikor a gyermekkori, rongyosra olvasott mesekönyveink oldalai megelevenednek a mozivásznon. Legutóbb Milne Micimackóját dolgozták fel egy megható történetben, melynek tegnap jelent meg a magyar szinkronos előzetese. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk további négy ismerős mesét, ami szintén meghódította a szívünket.

Alice Tükörországban

A Lewis Caroll meseregényéből készült Tim Burton féle filmváltozatot 2010 márciusában mutatták be itthon a hazai mozik. A színes álomvilág egészen magával ragadó látványt nyújt. A történet főszereplőjét, Alice-t Mia Wasikowska alakítja, az olyan jól ismert karakterek szerepében, mint a Kalapos, vagy a Nyalka nyúl Johnny Deppet és Alan Rickmant láthatjuk. A gyönyörű Anne Hathaway is feltűnik a történetben, ő játssza a Fehér Királynőt. Látványvilágával minket teljesen lenyűgözött anno.

Hamupipőke

A Disney az utóbbi években sorra rukkolt elő az élőszereplős meseadaptációkkal. 2014-ben például leforgatták gyermekkorunk kedvenc tündérmeséjének filmes változatát, a Hamupipőkét. A filmet Kenneth Brannagh rendezte, a főbb szerepekben pedig olyan híres színészeket láthattunk, mint Lily James vagy a csodálatos Cate Blanchett. Korhű ruhák és varázslatos forgatási helyszínek: valóságos időutazásban lehet részünk a film nézése közben.

A kis herceg

2015-ben mutatták be Magyarországon a kisregényből készült animációs filmet, ami méltóképp mutatja be az érzékeny és elgondolkodtató felnőttmese könyves változatát. Megismerünk egy kislányt, akit édesanyja szigorú napirend szerint nevel, és próbálja felkészíteni a felnőtt létre. Egyik nap a gyermek megismeri a jólelkű szomszédot, egy idős pilótát, aki egy egészen különleges világot mutat meg kis barátjának, ahol bármi lehetséges. Egy világot, mellyel sok évvel ezelőtt a kis herceg ismertette meg őt. A film szépsége, hogy a modernizálás helyett a nagy klasszikushoz nem akar hozzáadni, betűről-betűre követi Antoine de Saint-Exupéry történetét.

Tükröm, tükröm

2012-ben A sejt, Zuhanás és a Halhatatlanok című film rendezője, Tarsem Singh egy klasszikus történetet álmodott újra a mozivászonra, a Hófehérkét. A gonosz királynőt a filmben a gyönyörű Julia Roberts alakítja, az árva hercegnőt pedig Lily Collins. Az egyszerre kalandos, romantikus és legfőképp humoros tündérmese kitűnő szórakozás lehet a családnak, a briliáns színészi alakítások mellett az extravagáns látványvilág pedig csak még élvezetesebbé teszi a mozit.

Barátom, Róbert Gida

Az A. A. Milne mesterművéből készült Marc Forster rendezte filmadaptáció nyáron kerül a hazai mozikba. A történetben a felnőtt Christopher Robint (Róbert Gida) láthatjuk, aki elvesztette régi gyerekkori képzelőerejét, és mostanra már csak a munkájának él, zsúfolt teendői mellett pedig még a saját családjára sincs ideje. Egy váratlan pillanatban azonban Micimackó és barátai újra belépnek az életébe, hogy emlékeztessék gyerekkori önmagára, és kis barátai segítenek neki ráébredni, mi az igazán fontos az életben. A magyar szinkronos változatban legnagyobb örömünkre ismét Mikó István szólaltatja meg Micimackót, a Róbert Gidát alakító Ewan McGregort pedig Anger Zsolt szinkronizálja.

Bemutató: augusztus 2.

Összeállította: D. E.

Nyitókép: IMDb

Ez is érdekelhet