Antoine de Saint-Exupéry kalandos élete során a világirodalom egyik legszebb és legértékesebb remekét hagyta ránk, A kis herceget. A műből a mai napig rengeteget lehet tanulni. Írója 120 éve ezen a napon született, ennek apropóján idézzük tanulságos gondolatait a kötetből.
  • „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
  • „- Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
    – Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.”
  • „Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.”
  • „A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. (…) Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna.”
  • „Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít.”

  • „A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.”
  • „Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: »Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok…« – sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: »Láttam egy százezer frankot érő házat.« Erre aztán fölkiáltanak: »Ó, milyen szép!«”
  • „Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.”
  • „Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson.”
  • „Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.”

Illusztrációk: Archív

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!