mellrák és foglalkozás

A munkahely is növelheti a mellrák kockázatát– ezek a rizikós foglalkozások

Egy francia légiutas-kísérőnek idén sikerült elérnie, hogy mellrákját foglalkozási betegségként ismerjék el. A kutatók régóta vizsgálják, hogyan befolyásolják a munkakörülmények a daganatos betegségek kialakulását. Bizonyos foglalkozásokban valóban gyakrabban fordul elő mellrák, de az okok nem mindig egyértelműek.
  • Ápolók, fodrászok, tanárok és légiutas-kísérők is szerepelnek azok között a foglalkozások között, amiknél a kutatók magasabb mellrákkockázatot találtak.
  • Egy francia nő harminc évig dolgozott légiutas-kísérőként. Idén bíróság mondta ki, hogy a munkakörülményei is hozzájárultak mellrákja kialakulásához.
  • Az éjszakai műszakok, bizonyos vegyszerek és a munkahelyi sugárterhelés is szerepet játszhatnak a mellrák kialakulásában.

Amikor a mellrák kockázati tényezőiről beszélünk, általában az öröklött hajlam, az életkor, a hormonális változások és az életmód kerül szóba. Pedig az is számíthat, hol dolgozunk, milyen anyagokkal érintkezünk, és rendszeresen fel kell-e borítanunk az alvásunk természetes ritmusát. Kutatások számos olyan foglalkozást azonosítottak, amikben az átlagosnál magasabb mellrákkockázatot találtak. A témáról nemrégiben a Mérce írt. 

Magasabb a mellrákkockázat egyes munkakörökben

Az elmúlt évtizedekben több kutatás is foglalkozott azzal, hogyan hat munkahelyünk az egészségünkre. A káros hatások legalább olyan sokrétűek, mint a kiváltó okok. Bár sokféle munkakör lehet alkalmas arra, hogy rossz közérzetet, hosszú távon akár pszichoszomatikus betegséget okozzon, egyes foglalkozások nagyobb kockázattal járnak, különösen, ha a mellrák kialakulásáról  Az alábbi munkakörökben dolgozók kifejezetten nagy kockázatnak vannak kitéve, ha a mellrákról van szó. 

Ápolók és egészségügyi dolgozók. Egyes vizsgálatok az ápolóknál akár 50 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki. Ennek hátterében a gyakori éjszakai műszak, illetve bizonyos munkakörökben a sugárzás és a veszélyes vegyi anyagok is állhatnak.

Fodrászok és kozmetikusok. A hajfestékek, hajegyenesítő készítmények és más kozmetikai termékek egyes összetevői miatt régóta vizsgálják ezeket a szakmákat. A 2015-ös jelentés olyan kutatásokat is idézett, amelyek akár ötszörös kockázatot találtak, más vizsgálatok viszont nem igazoltak egyértelmű összefüggést.

Vegytisztítókban, mosodákban és ipari üzemekben dolgozók. Bizonyos oldószerek és ipari vegyszerek szintén jelenthetnek kockázatot. A korábbi kutatások között akadt olyan, ami a vegytisztítók és mosodák dolgozóinál is jelentős kockázatnövekedést jelzett.

Tanárok, könyvtárosok és irodai dolgozók. Meglepő módon ezek a foglalkozások is több vizsgálatban szerepeltek. Itt azonban különösen nehéz elkülöníteni a munka hatását más tényezőktől, például a gyermekvállalás időzítésétől vagy a szűrővizsgálatokon való részvételtől.

Légiutas-kísérők. A hosszú távú járatok személyzete egyszerre találkozhat az éjszakai munkavégzés és a nagy magasságban fokozottan jelen lévő kozmikus sugárzás hatásaival. Több vizsgálat ebben a szakmában is magasabb mellrákelőfordulást talált.

Miért lehet különösen veszélyes az éjszakai munka?

Az éjszakai munkavégzés az egyik legtöbbet vizsgált munkahelyi kockázati tényező. Szervezetünk belső biológiai órája többek között az alvást, a hormontermelést és az anyagcsere-folyamatokat szabályozza. Ha valaki éveken át rendszeresen éjszaka dolgozik, ez a ritmus felborulhat.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség 2019-ben ismét a valószínűleg rákkeltő hatások közé sorolta az éjszakai munkavégzést. Az egyik lehetséges magyarázat a melatonin termelődésének zavara. Egy 2018-as, öt ország adatait összesítő kutatás szerint azoknál a menopauza előtt álló nőknél, akik legalább tíz éven át hetente három vagy több éjszakai műszakot vállaltak, a mellrák statisztikai esélye több mint két és félszeres volt.

Az újabb eredmények azonban árnyaltabbak. Egy 2025-ös, egészségügyi dolgozókat vizsgáló metaanalízis húsz évnél hosszabb éjszakai munkavégzés esetén 25 százalékkal magasabb kockázatot becsült, de ez az összefüggés további elemzések során bizonytalanná vált. A kutatók ezért továbbra sem tekintik bizonyítottnak, hogy az éjszakai munka önmagában mellrákot okoz.

ezekben-a-munkakorokben-gyakoribb-a-mellrak

A mellrák korai felismerése életmentő lehet (Forrás: Getty Images)

Akit megbetegített a munkája

Sophie Lainault harminc éven át dolgozott az Air France légiutas-kísérőjeként. Több mint 12 600 órát töltött repüléssel, ebből 6500 óránál is többet éjszaka. Miután mellrákot diagnosztizáltak nála, azt szerette volna elismertetni, hogy betegsége összefügg a munkakörülményeivel. A francia bíróság 2026-ban végül neki adott igazat. Az éjszakai munkát, a kozmikus sugárzást és a korábbi, repülőgépeken elszenvedett passzív dohányzást egyaránt figyelembe vették.

Az eset azért különösen fontos, mert Franciaországban ez volt az első alkalom, hogy a légiközlekedési ágazatban dolgozó nő mellrákját foglalkozási betegségként ismerték el. A döntés ugyanakkor egyetlen konkrét esetre vonatkozik, nem jelenti azt, hogy minden légiutas-kísérőnél kialakuló mellrák munkahelyi eredetű lenne.

Egyre többet beszélünk a munkahelyi kockázatokról

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Friedrich Ebert Stiftung 2026 októberében konferenciát rendezett a dolgozó nők egészségéről. A Mérce beszámolója szerint dr. Solymosi-Szekeres Bernadett, a Miskolci Egyetem kutatója arra figyelmeztetett, hogy a nőket érintő munkahelyi egészségkárosodásokkal kapcsolatban komoly kutatási hiányosságok vannak.

Így sokszor azt sem tudjuk pontosan, hogy egyes vegyszerek, munkarendek vagy hosszú távú terhelések milyen kockázatot jelentenek a női szervezetre. A konferencián a menstruáció és a menopauza munkahelyi nehézségeiről is szó esett. A hőhullámok, az alvászavarok, a kimerültség vagy az erős menstruációs panaszok bizonyos munkakörökben a biztonságos munkavégzést is megnehezíthetik.

Mit tehetünk a kockázat csökkentéséért?

A munkahelyi egészségvédelem felelőssége nem hárítható kizárólag a dolgozókra. A veszélyes anyagok biztonságosabb alternatívákra cserélése, a megfelelő szellőztetés, a védőfelszerelés és az éjszakai munkarend átgondolása elsősorban munkáltatói feladat.

Emellett a rendszeres szűrés továbbra is nélkülözhetetlen. Magyarországon a 45 és 65 év közötti, jogosult nők kétévente kapnak meghívást szervezett mammográfiás emlőszűrésre. Szokatlan csomó vagy más elváltozás esetén azonban nem szabad megvárni a következő szűrés időpontját.

A kutatások egyik legfontosabb tanulsága, hogy a mellrák megelőzéséről szóló beszélgetésnek a munkahelyekre is ki kell terjednie. A személyes odafigyelés mellett a biztonságos munkakörülmények is számítanak.

Kapcsolódó: Tévhitek helyett – ezt kell tudni a mellrákszűrésről

Kiemelt kép: Fortepan / UVATERV

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!