Reagált a dm Gryllus Dorka e heti menopauzakampányos szereplésére

Gryllus Dorka az RTL Reggeli vendége volt néhány napja. Az élő adásban egy kimerült, középkorú nő menopauzás tüneteit produkálta, utólag kiderült, egy kampány része volt a produkció, de szereplése az emberekből ellentétes érzelmeket váltott ki. Most a dm közleményben tisztázta, hogy az adás egy menopauzával kapcsolatos edukációs kezdeményezés része volt, amelynek célja éppen az volt, hogy beszéljünk a változókor kevésbé ismert, sokszor láthatatlan nehézségeiről. A cég ugyanakkor azt is elismerte, hogy a látottak sokakat mélyen érintettek.

„A dm Menopauza – Megérdemli a megértést! – edukációs célú kezdeményezés első elemének célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a menopauzára, és annak kevésbé ismert kognitív tüneteire, hiszen az edukáció hiánya a nőket sokszor nehéz helyzetbe kényszeríti” – így kezdődik a dm friss közleménye.

Miért váltott ki szélsőséges érzelmeket Gryllus Dorka megjátszott rosszulléte? 

Az RTL Reggeli című műsorában Gryllus Dorka egy beszélgetés közben elérzékenyült, és az alváshiányról is beszélt. A látott jelenet önmagában azonban félreérthető lehetett: a dm most kiadott közleményéből kiderül, hogy a 2026. október 12-i televíziós szereplés egy előre megtervezett edukációs kezdeményezés része volt.

A közönség azonban aggódott, a többség empatikus volt a színésznővel, amíg ki nem derült, hogy az egész egy edukációs projekt része volt, még úgy is túlzásnak érezték sokan, hogy a jó ügy érdekében játszotta meg a rosszullétet. A dm éppen azért adott ki közleményt, hogy tisztázza a menopauzakampány célját.

Többet kellene beszélnünk a menopauzáról, a tünetekről és tanácsokról – ez a kampány célja is

A dm közleménye így folytatódik:

„A kezdeményezés kreatív koncepciójának fejlesztője a WPP Media, megrendelője a dm, a 2026. 10.12-i televíziós szereplés médiapartnere az RTL. A kezdeményezés minden szereplőjének közös célja volt, hogy kiálljunk egy olyan ügy mellett, ami nők széles rétegét érinti, és komoly következményei vannak az életükre, megítélésükre, de mégis tabunak számít.

Az RTL Reggeli műsora kapcsán érzelmekkel telített párbeszéd alakult ki a témában, rengeteg visszajelzést kaptunk, számunkra is meglepő volt, hogy ilyen széleskörű volt a hatáskeltés. Láttuk azt is, hogy sokakat mélyen érintettek a látottak, ezt őszintén sajnáljuk.

Bízunk benne, hogy a mostani érdeklődést és figyelmet ezután a menopauzával kapcsolatos tudás bővítésére és a nők valódi támogatására tudjuk fordítani. Ezúton külön köszönjük Gryllus Dorkának, hogy kiállt az ügy mellett, és szereplést vállalt egy ilyen fontos, érzékeny téma kapcsán.

Így a dm-nél a következő hetekben a téma iránt érdeklődők többek között Koch Mária szakértővel is beszélgethetnek a social media csatornáinkon, több edukációs tartalommal készülünk a weboldalunkon egy a témának dedikált aloldalon és különböző online női magazinokban.

A női egészség támogatása a dm számára kiemelt terület évek óta, olyan témákat jártunk körül, mint a női ciklus, különféle aktivitásokkal készültünk a téma társadalmi tabusítása ellen, évek óta dolgozunk civil szervezetekkel a menstruációs szegénység enyhítése érdekében.”

Ez is érdekelhet: A menopauza alatt nemcsak a test változik – valamitől örökre búcsúzunk

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!