Szürreális testrészek színes kábelekkel összefonódva, kék háttér előtt

Ami másnak apróság, az másnak egész napos küzdelem – így segít a magyar családoknak a Védett Sarok

Hová lehet elmenni úgy, hogy előre tudjuk, mennyire lesz zajos a környezet, van-e lehetőség félrevonulni, és megértően reagálnak-e egy váratlan helyzetre? Az autizmussal, ADHD-val és más szenzoros érzékenységgel élők, valamint családjaik számára ezek kulcsfontosságú szempontok lehetnek. A Védett Sarok éppen ebben segít: olyan helyeket gyűjt össze, amelyekről nemcsak azt lehet megtudni, milyen a szolgáltatás, hanem azt is, mennyire kiszámítható és befogadó a környezet. A kezdeményezésről és a fejlesztés alatt álló Védett Útvonalról az alapító, Holvay Csaba beszélt a Nők Lapjának.
  • Ami a legtöbb embernek apróság, az az autizmussal vagy ADHD-val élők számára egy egész program sikerét is meghatározhatja.
  • Egy családi vacsorán átélt nehézség indította el azt a magyar kezdeményezést, amely ma már egyre több érintett családnak nyújt kapaszkodót.
  • Az autizmussal és ADHD-val élők nem kivételezést várnak, hanem kiszámíthatóbb környezetet és több előzetes információt.

Családi tapasztalatból született a Védett Sarok

Egy éttermi vacsora, egy családi rendezvény vagy egy hétvégi kirándulás sokak számára könnyedén megszervezhető program. Más családoknak azonban már az indulás előtt számos kérdést kell megválaszolniuk. Mennyire lesz hangos a helyszín? Lesz lehetőség néhány percre félrevonulni? Mi történik, ha valakinek túl sokká válik a zaj, a tömeg vagy a várakozás?

Holvay Csaba négygyermekes édesapaként, egyik autizmussal élő lánya mellett a saját családjában is megtapasztalta, hogy ami másoknak egyszerű hétköznapi program, az számukra komoly előkészületet igényelhet. Mint a Nők Lapjának elmondta, a Védett Sarok ötlete is egy ilyen személyes tapasztalatból indult. Egy korábbi éttermi látogatás során a hangos zene okozott nehézséget a lányának. Az apának meg kellett kérnie a felszolgálókat, hogy halkítsák le a zenét. Bár a kérését teljesítették, a helyzet egy fontos hiányosságra világított rá.

„Nem elég tudni, hogy hová megyünk, az is fontos, milyen környezet vár ott minket, van-e lehetőség félrevonulni, és hogyan reagálnak az emberek, ha valakinek egy helyzet túl sok” – fogalmazott az alapító.

Ebből a felismerésből született meg az igény egy olyan felületre, amelyen előre tájékozódni lehet a helyszínek sajátosságairól. Holvay Csaba szerint nem lenne szerencsés, ha minden érintett családnak külön-külön kellene végigjárnia ugyanazokat a köröket, és saját tapasztalatok árán kellene kiderítenie, hová érdemes elindulnia.

Mit tud a Védett Sarok, és kinek segíthet?

A Védett Sarok olyan online kezdeményezés, amely a különböző igényű emberek számára megfelelőbb helyek megtalálását segíti. A hagyományos értékelések ugyanis többnyire az árakról, a szolgáltatás minőségéről vagy a vendégek általános benyomásairól szólnak, miközben sokaknak egészen más információkra is szükségük lenne.

Kapcsolódó: 10 dolog, ami őrületbe kerget egy ADHD-s embert

„Sok helyről megtudjuk a nyitvatartást és az árakat, vagy értékelésekben elolvashatjuk, hogy finom volt-e a leves, de azt már nem, hogy mennyire kiszámítható a környezet, lehet-e egy kicsit megpihenni, vagy van-e olyan munkatárs, aki türelemmel reagál egy nehéz helyzetre” – mutatott rá Holvay Csaba.

Ezek a szempontok különösen fontosak lehetnek az autizmussal vagy ADHD-val élők, a szenzoros érzékenységgel élők és családjaik számára. Egy túl hangos helyiség, egy váratlan változás vagy egy hosszú várakozás ugyanis nem egyszerű kellemetlenség: akár az egész programot meghiúsíthatja.

Az alapító ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a cél nem az, hogy a helyeket merev kategóriákba sorolják, vagy egyetlen címkével eldöntsék, melyik szolgáltatás kinek megfelelő.

„Nincsen két egyforma ember, ezért nem címkéket szeretnék osztani a helyeknek, hanem használható információt adni, hogy mindenki maga dönthessen” – fogalmazott. Ez különösen lényeges az autizmus esetében, hiszen az érintettek szükségletei nagyon különbözőek lehetnek.

kezével szemét lefedő fiatal lányt vigasztalja az anyja egy étteremben

A Védett Sarok azért jött létre, hogy az autizmussal és ADHD-val élők könnyebben találjanak kiszámítható, befogadó helyeket (Forrás: Getty Images)

A befogadás nem feltétlenül pénz kérdése

Sokan úgy gondolják, hogy egy befogadó szolgáltatás kialakításához jelentős beruházásokra, különleges eszközökre vagy teljes átalakításra van szükség. Holvay Csaba szerint azonban már egészen apró változtatások is sokat számíthatnak.

Egy szolgáltató például azzal is segíthet, ha előre és érthetően tájékoztatja a vendégeket a körülményekről, türelmesen válaszol a kérdéseikre, és elfogadja, ha valakinek több időre van szüksége. Egy fodrásznál vagy fogorvosnál különösen sokat jelenthet, ha a szakember előre elmondja, mi fog történni, és lehetőséget biztosít egy rövid szünetre.

„Nem kell minden helynek mindent tudnia. Az a lényeg, hogy őszintén elmondja, milyen körülményeket tud biztosítani” – hangsúlyozta az alapító.

Holvay Csaba szerint a befogadás egyik legfontosabb feltétele, hogy az eltérő szükségleteket ne furcsaságként kezeljék. Egy valóban befogadó helyen

nem kell hosszan magyarázkodni azért, mert valakinek szünetre van szüksége, vagy néhány percre nyugodtabb környezetbe szeretne húzódni.

A Védett Sarok tehát nem a tökéletes szolgáltatásokat keresi, hanem azokat a helyeket, amelyek nyitottak az emberek igényeire, és hajlandók fejlődni.

Közösségi kezdeményezésből folyamatosan bővülő adatbázis

A Védett Sarok működésének fontos eleme, hogy nem kizárólag az alapító gyűjti az információkat. A felhasználók is javasolhatnak helyszíneket, a szolgáltatók pedig maguk is regisztrálhatnak a platformra.

Holvay Csaba elmondta, hogy már több mint kétszázan töltötték ki a családok nehézségeit feltérképező kérdőívet. A tapasztalatok nemcsak visszaigazolják a kezdeményezés létjogosultságát, hanem a fejlesztés irányát is alakítják.

Az alapító számára különösen fontosak azok a visszajelzések, amelyekből kiderül, hogy az érintettek végre olyan felületet találtak, ahol az ő szempontjaik is számítanak. Mint fogalmazott, sokféle ember ugyanazt az igényt jelzi: szeretne nagyobb biztonsággal elindulni otthonról.

Kapcsolódó: 38 évig félreértettük az Esőembert? Így készült Dustin Hoffman az ikonikus szerepére

Beszámolója szerint rövid idő alatt mintegy kétszáz hely került fel a felületre, a kezdeményezés iránti érdeklődés pedig tízezres nagyságrendű közönséget ért el. A közösségi működésnek köszönhetően a Védett Sarok egyre inkább olyan élő adatbázissá válhat, amelynek tartalmát maguk az érintettek is formálják. A szolgáltatók fogadtatása szintén biztató. Holvay Csaba tapasztalatai szerint sokan szeretnének segíteni, de korábban nem feltétlenül tudták, milyen szempontokra érdemes figyelniük. A platform ebben is kapaszkodót adhat.

Az alapító ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyitottság önmagában nem elegendő. Fontos, hogy a bemutatott körülmények valóban megfeleljenek a valóságnak, és a felhasználói visszajelzésekre is megfelelően reagáljanak.

Védett Útvonal: amikor nemcsak a cél, hanem az odajutás is számít

Holvay Csaba a fejlesztés egyik legfontosabb következő lépéseként a Védett Útvonal applikációt említette. A saját családi tapasztalatok ugyanis arra is ráébresztették, hogy nemcsak a célállomás, hanem az odavezető út is meghatározhatja, sikerül-e megvalósítani egy programot. Egy váratlan átszállás, a hosszú várakozás, egy ismeretlen gyalogos szakasz vagy a közlekedési módok többszöri váltása olyan bizonytalanságot okozhat, amely miatt valaki végül inkább otthon marad.

„Nem csupán azt szeretném megmutatni, hogyan jutunk el A-ból B-be, hanem azt is, hogyan lehet az utat az egyéni igényekhez jobban igazítani” – foglalta össze a fejlesztés célját.

A hagyományos navigációs megoldások elsősorban a legrövidebb vagy leggyorsabb útvonalat keresik. A Védett Útvonal ezzel szemben azt is figyelembe kívánja venni, hogy az utazó számára melyik útvonal a leginkább kezelhető.

A fejlesztés budapesti és országos közösségi közlekedési lehetőségekkel számol. A tervek szerint a BKK, a MÁV, a Volán, a MOL Bubi és a gyalogos szakaszok is részei lehetnek az útvonalaknak.

A felhasználó többek között azt is beállíthatja, mennyire szeretné elkerülni az átszállásokat, a közlekedési módok váltását, a föld alatti szakaszokat, a hosszú gyaloglást, az utazást vagy a várakozást. A navigáció a fel- és leszállás, valamint az átszállások követésében is segítséget kíván nyújtani, a pihenőhelyek szerepére pedig szintén figyelmet fordít.

kalapos, sortos, hosszú hajú lány az asztalra teszi a fejét egy étteremben

Az autizmus és az ADHD kívülről nem mindig látható, ezért egy-egy reakciót könnyű félreérteni (Forrás: Getty Images)

Nemcsak az autizmussal és ADHD-val élőknek hasznos

Holvay Csaba a mozgásukban korlátozott emberekre és a kerekesszéket használókra is gondol a fejlesztés során. Ugyanakkor fontosnak tartja a korlátok figyelembevételét is: például egy lift pillanatnyi működése nem garantálható minden esetben.

A Védett Útvonal így nemcsak az autizmussal vagy ADHD-val élőknek lehet hasznos. Az idősebb emberek, a mozgáskorlátozottak, az ismeretlen útvonalak miatt szorongók, illetve azok is profitálhatnak belőle, akik egyszerűen szeretnék elkerülni a sok átszállást és a hosszas várakozást.

Az alapító tájékoztatása szerint az Android-verzió már elérhető a Google Play áruházban, az iPhone-alkalmazás fejlesztése pedig elindult. A Védett Sarok jövőjében emellett olyan további lehetőségek is szerepelnek, amelyek a családokat, a tanulást és a neurodivergens felnőttek mindennapi életét segíthetik.

„Többet kérdezzünk, és kevesebbet feltételezzünk”

A Védett Sarok azonban Holvay Csaba szerint nem pusztán technológiai fejlesztés. Legalább ennyire fontos része a társadalmi szemléletformálás, hiszen a digitális eszközök önmagukban nem oldják meg a megértés hiányából fakadó problémákat.

Az autizmus és az ADHD kívülről nem mindig látható, ezért egy-egy reakciót könnyű félreérteni. Ha valaki nehezen viseli a várakozást, rosszul reagál a váratlan változásokra, vagy túlterhelődik egy zsúfolt helyzetben, a környezete ezt akár türelmetlenségnek vagy neveletlenségnek is gondolhatja.

Holvay Csaba úgy látja,

a befogadóbb társadalom felé vezető út egyik fontos lépése, hogy az emberek többet kérdezzenek, és kevesebbet feltételezzenek egymásról.

Szerinte a befogadáshoz nemcsak technológiai fejlesztésekre, hanem hiteles tájékoztatásra és nyitottabb szemléletre is szükség van. „Jó lenne, ha a befogadás nem egy különleges gesztus lenne, hanem természetes hozzáállás” – fogalmazott.  

Az alapító a kezdeményezés indulása óta maga is másként tekint a társadalmi felelősségvállalásra. Míg kezdetben elsősorban a saját családjuk nehézségeire keresett megoldást, ma már azt látja, hogy ugyanazok a fejlesztések sok más élethelyzetben is segítséget jelenthetnek.

Nem sajnálatra, hanem megértésre van szükség

A Védett Sarok története egy család tapasztalatából indult, de a felvetett probléma sokkal szélesebb közösséget érint. A kiszámíthatatlan környezet, a nehezen átlátható közlekedés és a megértés hiánya sokak számára korlátozhatja a szabadidős programokhoz és a közösségi élethez való hozzáférést.

Holvay Csaba hangsúlyozta, hogy az érintettek nem sajnálatot és nem kivételezést szeretnének, hanem megértést, kiszámíthatóságot és választási lehetőséget.
„Azt, hogy ami nekik apróság, az másnak akár az egész napját meghatározhatja” – fogalmazott.

A Védett Sarok és a Védett Útvonal célja éppen az, hogy az emberek nagyobb biztonsággal dönthessenek, könnyebben tervezhessenek, és kevésbé érezzék úgy, hogy a környezetük nem számol az igényeikkel. Mert a befogadás végső soron nem arról szól, hogy mindenkinek ugyanazt kínáljuk, hanem arról, hogy a különböző igényeknek is helyet adunk a közös terekben.

Kapcsolódó: „Lusta vagyok, alkalmatlan, ügyetlen…”– így rombolja a nők önbecsülését az ADHD

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!