- Kang Goo-Ryong szerint a kézírásunk érzelmeinket és a személyes ritmusunkat is őrzi.
- A koreai művész elárulta, miért lehetnek egy grafikában fontosabbak a hibák, mint a tökéletesre csiszolt vonalak.
- Az AI-t ő maga is használja, de úgy véli, az alkotás egyik legfontosabb részét nem bízhatjuk rá.
Találhatunk szépséget egy betűben, amit el sem tudunk olvasni? Mit árul el rólunk a kézírásunk, és mit ér egy tökéletes kép, ha nincs mögötte gondolat? Kang Goo-Ryong koreai grafikusművész Budapesten, a Koreai Kulturális Központban rendezett kiállításán mutatja meg, hogy a betűk sokkal többet tudnak annál, mint hogy szavakat alkotnak. A kiállítótérben barangolva a betűk lenyűgözően izgalmas világába nyerünk betekintést, gondolataink közvetítői főszereplővé lépnek elő.
Minden fantáziát nélkülöző megközelítés, tudom, de bevallom: a betűkre egészen eddig leginkább szövegek alkatrészeiként gondoltam. Ön mikor kezdett mást is látni bennük?
Sokáig én is eszközként tekintettem rájuk, még akkor is, amikor már betűket terveztem. A fordulópont akkor jött el, amikor mélyebben megismertem a hangul, vagyis a koreai ábécé megalkotásának alapelveit.
Elképesztett, milyen szoros a kapcsolat a betűk és az adott hang képzése között. Szedzsong király a „ㄱ” betűben például azt a formát jelenítette meg, ahogyan a nyelv a hátsó fogakhoz ér, a „ㅁ” pedig a zárt ajkak formáját idézi.
Amikor rájöttem, hogy az emberi test ott rejlik magukban a betűkben, teljesen megváltozott a hozzájuk fűződő viszonyom. Megértettem, hogy a betű nem egyszerűen jel. Hang, gesztus és emlékezet is egyben. A testből születik, a lélegzetből, a nyelv mozgásából, az ajkak érintkezéséből, ezért kár, hogy ma szinte kizárólag a szemünkkel fogyasztjuk. Pedig testünk sokkal közvetlenebb kapcsolatban áll velük, mint gondolnánk.
Ha alaposabban megnézzük őket, elképesztően izgalmasak a betűk (Forrás: Koreai Kulturális Központ)
Az ön kiállításán szó szerint végig lehet sétálni a betűkön…
A Passage of Hangeul installációt azért helyeztem a padlóra, hogy a látogatók fizikailag is megtapasztalhassák, milyen áthaladni rajtuk. Amikor séta közben érzékelik a lábuk alatt elhaladó vonalakat, a testük hamarabb megértheti, mint az elméjük, hogy a betű nem pusztán síkbeli jel, hanem térré is válhat.
Érdekes, de ez a tapasztalás úgy is létrejön, hogy a magyar látogatók többsége valószínűleg el sem tudja olvasni ezeket a betűket.
Éppen ez a lényeg. Amikor valamit nem tudunk elolvasni, akkor kezdjük el igazán látni a formáját. A „ㅎ” plakát előtt álló magyar látogatók például előbb mondták azt, hogy szép az, amit látnak, mint hogy megkérdezték volna, mit jelent. Ha nem ismerjük a jelentést, először a forma, a ritmus és az energia ér el hozzánk. Ez a betűk egy másik lehetősége.
Nekünk, magyaroknak is vannak egészen különös betűink. Önnek jelent esztétikai élményt egy ő vagy egy ű?
A magyar nyelv nagyon érdekes ebből a szempontból. Latin ábécét használ, a hangrendszere azonban különleges. Az olyan ékezetes betűk, mint az á, é, ő vagy ű érdekes párhuzamot mutatnak a hangul működésével. Egyetlen vonás hozzáadásával megváltozik a hang.
A forma módosulásával tehát a hangzás is változik. Ezt a közös vonást a mostani kiállítás során fedeztem fel, és
szeretném a jövőben művészi formában is tovább vizsgálni a magyar nyelv és a hangul közötti vizuális párbeszédet.
A magyar kiállításlátogatók is rácsodálkoznak a két nyelv rokon vonásaira?
Leginkább a magyarországi workshopok résztvevőinek arcára emlékszem, amikor a saját nevüket hangul mássalhangzókkal kezdték megjeleníteni. Amikor Lászlóból „ㄹ”, Hannából pedig „ㅎ” lett, nagyon érdekes volt látni a meglepetésüket. Egy addig idegen betű hirtelen a saját nevük részévé vált. Ez nekem is emlékezetes pillanat volt, mert újra felismertem, hogy a hangul nem Korea sajátja, hanem része az emberi hangok egyetemes rendszerének.
Szokatlan, modern formákkal dolgozik, első ötleteit mégis mindig papírra rajzolja. Nem lenne egyszerűbb rögtön a számítógépen kezdeni?
Lehet, hogy egyszerűbb lenne, de számomra valami fontos elveszne ezzel. Amikor kézzel rajzolok, a hibák nyomot hagynak.
Ha nem törlöm ki őket, előfordul, hogy éppen ezek mutatnak egy új irányt. A képernyőn mindent tökéletesen el lehet tüntetni, de emiatt néha éppen a lehetőségek száma csökken. A kéz lassabb, mint a gondolat, ebben a lassúságban azonban a gondolatnak van ideje megtalálni a formáját. Én a mai napig minden első ötletet kézzel kezdek el.
Érdekes, hogy éppen a hibákat említi. Ma már szinte mindent azonnal kijavítunk, eltüntetünk, tökéletesítünk. Tényleg ennyire fontos lehet egy-egy rosszul sikerült vonal?
Éppen azért lehetnek fontosak, mert megmaradnak. Ha nem tüntetjük el őket, új lehetőségeket is megmutathatnak.
A kézzel végzett munkában a gondolkodás és a mozdulat összekapcsolódik. Ezért ragaszkodom hozzá.
Azon gondolkodom, hogy a mai gyerekek közül sokan talán már alig fognak kézzel írni. Ön szerint hiányozni fog nekik valami, amiről nem is tudják, hogy elveszítették?
Biztos, hogy ezzel valamit elveszítünk az emberi érzelmekből. A kézírás az adott ember saját ritmusa. A sebesség, a nyomás, a kéz remegése – mindez érzelmeket és testi jelenlétet hordoz. Gépeléskor viszont mindannyian ugyanazokat a betűket használjuk.
Én továbbra is arra kérem a diákjaimat, hogy először kézzel készítsenek vázlatokat. Úgy gondolom, ha elveszítjük annak tapasztalatát, hogy először a kezünk gondolkodik, akkor a betű és a test közötti kapcsolat is megszakad.
Vonalak, gondolatok, betűk (Forrás: Koreai Kulturális Központ)
Innen már csak egy lépés a mesterséges intelligencia, ami lassan nemcsak ír, hanem rajzol és tervez is helyettünk. Ön beengedi ezt a technikát saját munkájába?
Igen, bizonyos feladatokhoz használom. Hasznos lehet referenciák keresésében és a különböző lehetőségek feltérképezésében. Olyan eszközként tekintek rá, amellyel gyorsan ellenőrizhetek bizonyos irányokat.
De a kérdéseket – miért éppen ez a forma, mit hordoz ez a betű – az AI nem tudja feltenni helyettem. Az én munkám nem arról szól, hogy válaszokat hozzak létre, hanem arról, hogy kérdéseket vessek fel. Ezeknek a kérdéseknek továbbra is az én kezemből és gondolataimból kell megszületniük.
De ha az AI holnap készítene egy ugyanolyan gyönyörű képet, mint ön, én, laikusként lehet, hogy nem is látnék különbséget. Miért lehet értékesebb egyik a másiknál?
Számomra a kérdés fontosabb, mint a forma. Bármilyen szép is egy AI által létrehozott mű, ha nincs válasz arra, hogy miért éppen ilyen a formája, milyen kérdést tesz fel, és milyen szándék áll a választás mögött, akkor számomra nincs valódi jelentése.
Végső soron az, amit az AI nem tud létrehozni, a kontextus és a kérdés.
Ma már annyi AI képet látunk, hogy talán észre sem vesszük ezt a nem igaziságot. Egyesek vizuális környezetszennyezésnek nevezik ezt az áradatot. Koreában, ahol a design nagyon fontos, szintén megjelenik ez a képi igénytelenség?
Korea sem kivétel. A ránk zúduló képek között ugyanakkor éppen a lassan, kézzel készített dolgok értéke válik egyre világosabbá. Számomra ezért is fontos, hogy az alkotásban megmaradjon a személyes gondolat és a szándék.
Kiállítása után biztosan másképp fogom nézni a feliratokat az utcán. Mit javasol, hogy kezdjen el valaki egy kicsit az ön szemével látni?
Naponta egyszer ne olvassanak egy betűt, hanem egyszerűen csak nézzék meg. Lehet az egy cégtábla, egy könyv vagy akár a telefonjuk képernyője. Próbáljanak meg egy pillanatra nem a jelentésére figyelni, hanem kizárólag a formájára.
Abban a pillanatban a betű egészen mássá válik. És talán azt is felismerjük, hogy nap mint nap több ezer betű mellett haladunk el úgy, hogy valójában egyszer sem nézzük meg őket igazán.
Kapcsolódó: 19 évesen a Tate Modern állította ki Labrosse Dánielt
Kiemelt kép: Getty Images
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!