Tűrni kell a görcsöket?
A ciklushoz kötődően sok nőnél előfordul kismedencei fájdalom, ami rendszeresen jelentkezik. Ez a panasz társadalmilag úgymond elfogadott, sokan egyszerűen csak beletörődnek és tudomásul veszik, hogy szenvednek a menstruáció időszakában. Hiszen már az anyukájuk is szenvedett, és a nagymamájuk is. Viszont ez nem lenne szabad, hogy így legyen.
– Ezzel a panasszal fontos elmenni nőgyógyászhoz, és kideríteni az okát. Érdemes tudni, hogy az ismétlődő kismedencei fájdalmak egy része valamilyen hormonális oknak a következménye, és szépen, egyszerűen kezelhető. Ez különösen igaz a fiatal lányokra, akik igen gyakran szenvednek görcsös menstruációtól, ami miatt iskolába sem tudnak menni.
Ez a helyzet az anyukáknak is ismerős lehet, mert a panasz őket is érinthette fiatal korukban – emiatt ezt még inkább természetesnek vehetik. A beletörődés ugyanakkor nem megoldás, ahelyett jobb szakemberhez fordulni, és segítséget kérni. Ha ez megtörténik, akkor nőgyógyászati gyógyszerekkel a tizenéves lányoknak is görcsmentessé tehető a havivérzése – mondja prof. dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója.
A menstruációs görcsök kivizsgálása azért is fontos, mert a kismedencei görcsök hátterében állhatnak egyéb okok is. Ilyenek lehetnek a kis polipok, a miómák és a ciszták, amelyeknek az esetleges meglétét szintén ki kell zárni nőgyógyászati vizsgálattal. Mivel gyakori, hogy a kismedencei fájdalmat endometriózis okozza, így egyéb lehetséges ok híján annak irányában is vizsgálódni kell.
Ez is érdekelhet: 8 felfedezés, amely átírta 2026-ban, amit a női egészségről tudunk
Itt a helyzet nehezebb, ugyanis az endometriózis sokszor nem látható az ultrahangon, sőt még CT- és MRI-vizsgálattal sem feltétlenül azonosítható. Ha ez a helyzet, akkor rövid altatásban diagnosztikus laparoszkópiát (hastükrözést) végeznek az orvosok, amelynek során körbenéznek a hasüregben, és ha endometriózisos szigetet találnak (erről akkor beszélünk, ha a méhnyálkahártya hormonálisan érzékeny sejtjei más területeken vannak jelen), akkor azt el is távolítják.
Lehet megoldás a fájdalomcsillapító?
Bár az endometriózis legalább a nők húsz százalékát érinti enyhébb vagy súlyosabb formában, sokaknál nagyon későn ismerik fel. A statisztikákból például látszik, hogy az érintettek nagy átlagban hat-hét évig küzdenek a tüneteikkel, mire diagnosztizálják náluk a betegséget. Ráadásul a panaszokat ez idő alatt fájdalomcsillapítókkal enyhítik, és a gyógyszerszedés állandósul.
– Sajnos ma is gyakori, hogy a látszólag ok nélküli kismedencei görcsökre fájdalomcsillapítókat írnak fel az orvosok. Ez viszont csak tüneti kezelés, ami azt eredményezi, hogy sokan évekig ilyen gyógyszerekkel vészelik át a menstruáció idejét, vagy már az azt megelőző napokat is. Ebbe a helyzetbe nem szabad belenyugodni, és ha az orvos más megoldást nem javasol, akkor jobb specialistához fordulni. Akkor is így kell tenni, ha a panaszokat krónikus kismedencei gyulladásnak titulálják, és antibiotikumot és fájdalomcsillapítót adnak rá – mondja szakértőnk.
Ez is érdekelhet: Így vedd be a fájdalomcsillapítót, hogy gyorsabban hasson
Az endometriózisnak nemcsak a diagnózisa nehézkes, hanem sokszor a kezelése is. A fő gond az, hogy maga a betegség teljesen kiszámíthatatlan. Vannak például érintettek, akiknél a tünetek egészen súlyosak, de a panaszaik már egyszeri operációval vagy egy jól beállított gyógyszeres kezeléssel megszüntethetők, míg másoknak négyszer-hatszor is át kell esniük komoly műtéteken.
Gond a hátrahajló méh?
Sokan azt gondolják, hogy a hátrahajló méh megnehezíti a teherbe esést, de erről szó sincs. Ez csak egy régi tévhit, ami abból ered, hogy a nők többségének, mintegy nyolcvan százalékának előrefelé hajlik a méhe, míg a húsz százalékának hátra – de már tudjuk, hogy utóbbi nem rendellenesség, egyszerűen csak más, mint a megszokott. Olyan adottság ez, mint a jobbkezesség és a balkezesség, aminek különösebb jelentősége nincs. Probléma csak akkor lehet – és akkor sem a hátrahajló méh miatt –, ha mellette fennáll valamilyen tényleges probléma is, és az olyan, ami amúgy nehezíti a teherbe esést.
El kell fogadni a süllyedést?
A méh és a hüvelyfal süllyedése meglehetősen gyakori, és az is megesik, hogy hozzá olyan hólyag- és végbélsérv társul, amely bedomborodik a hüvelybe. Ennek a problémának az első tünete az alhasi fájdalom, illetve az, hogy a nők nyomást vagy idegentest-érzést tapasztalnak a hüvelyben vagy a hüvelybemenetnél. Később más panaszok – például vizelettartási nehézségek – is jelentkezhetnek. Sokan azt feltételezik, hogy ez a probléma csak idősebbeknél alakul ki, de ez nincs így.
Mert bár a méhsüllyedés igazán gyakorivá csak az ötvenes, hatvanas években válik, de szülés után akár fiatalkorban, a harmincas, negyvenes korosztálynál is kialakulhat. A méh és a hüvelyfal süllyedésének kedvez a családi hajlam, ami öröklötten okoz kötőszöveti gyengeséget, de növeli a rizikóját az is, ha valaki többszörös anyuka, és a babái is nagyok voltak. Viszont a probléma ilyenkor is kezelhető.
– A méhsüllyedés is olyan helyzet, amibe sokan beletörődnek, és inkább nem foglalkoznak vele – pedig remekül kezelhető. Sokszor elég a konzervatív terápia, ami a gyakorlatban kismedencei tornát jelent, amelynek elsajátítását gyógytornászok segíthetik. Emellett szóba jöhet lézerkezelés, de az jelenleg csak a magánellátásban érhető el Magyarországon.
Ha a konzervatív kezelések nem elégségesek, akkor sem az a megoldás, hogy a nőknek életük végéig pesszáriumot kell viselniük. Ennél az eszköznél jobb terápia a süllyedések helyreállító műtétjének elvégzése – mondja prof. dr. Ács Nándor.
Érdemes tudni azt is, hogy akinek van valamilyen szintű kismedencei süllyedése – és azt nem kezelték műtétileg –, annak állapotát a futás ronthatja. Ugyanez igaz az olyan jellegű gyakorlatokra, mint a hasprés vagy a nagyobb súlyok emelése. Emiatt ilyen esetekben célszerű olyan sportolási lehetőséget keresni, amely nem jár hasat érintő, komolyabb erőkifejtéssel (jó lehet például az úszás és a kerékpározás). Emellett kerülni kell a komolyabb cipekedést is, mert az szintén terhet ró az érintett területekre.
A fejfájás csak hiszti?
Woman suffering migraine and complaining sitting on a couch at home
Menstruációs időszakban jelentkező fejfájással szintén sokan élnek együtt, és megszokják, hogy havi rendszerességgel szenvednek miatta – amit akár szégyellnek is. Pedig a menstruációs migrén nem kényeskedés, hanem egy létező kórkép, amelyet a ciklushoz kapcsolódó hormonális változások hívnak elő. Illetve nem is maguk a változások, hanem az azokhoz kapcsolódó egyéni érzékenységek.
Magyarán nem arról van szó, hogy az érintetteknél jobban kilengnek a hormonszintek, hanem arról, hogy ők érzékenyebbek a normális ingadozásokra. Ha az emiatt jelentkező fejfájás komolyabb, tanácsos neurológust felkeresni, és vele egyeztetni a kezelési lehetőségekről. Szóba jöhet akár megelőző terápia is, de az nem mindenkinél működik, gyakori, hogy a migrént csak eltolni lehet. Az is megesik, hogy a neurológusok a kivizsgálásba nőgyógyászt is bevonnak. Ez azért opció, mert ha valaki fogamzásgátlót alapból is szed, akkor elég lehet módosítani annak alkalmazását.
Nincs mit tenni a hüvelyszárazsággal?
A változókor környékén nagyon gyakori a hüvelyszárazság, sok nő pedig bele is törődik a vele járó kellemetlenségekbe. Pedig sok olyan készítmény van, amellyel ez a panasz enyhíthető (ezeket napi szinten kell használni). A helyileg alkalmazható szerek mellett vannak lézeres kezelések is, amelyekkel szintén helyrehozható a hüvely hámrétege (az ilyen kezeléseket elég pár évente ismételni). Érdemes azt is tudni, hogy a hüvelyszárazság betegségnek is lehet jele.
Hormonális problémák és gyulladások talaján például fiataloknál is kialakulhat ez a kellemetlenség. Ilyen esetekben az elsődleges feladat az alapbetegség kezelése, és ha az megtörténik, akkor megszűnik a hüvelyszárazság is. Szintén hüvelyszárazsághoz vezethet, ha valaki onkológiai kezelést kap, és amiatt leállnak a petefészkei, vagy azokat műtétileg kell eltávolítani – ilyen esetekben szintén a helyi készítmények jelenthetnek segítséget. Kísérheti ilyen probléma a szoptatás időszakát is, de a helyzet helyi készítményekkel olyankor is javítható, később pedig magától is rendeződik.
Az inkontinencia nem védhető ki?
A vizeletinkontinencia szintén gyakori, ötven-hatvan éves kor fölött már rengeteg nőt érint, de senkinek nem kell vele együtt élnie, miatta szégyenkeznie – sokkal fontosabb orvoshoz fordulni és segítséget kérni.
– Az inkontinencia a nőknek nagyjából harminc százalékát érinti valamilyen szinten, és alapvetően két típusa van. Az egyik az, amikor valakinek köhögés, tüsszögés vagy emelés, vagy valamilyen sporttevékenység hatására csöppen el a vizelete. Ezt hívják stresszinkontinenciának, ahol a stressz nem pszichés stresszt jelent, hanem olyan fizikai hatást, amely miatt a hasi nyomás megemelkedik, és a hólyagra terhelődik.
Ha a medencefenéki izmok gyengék, akkor ilyen helyzetben vizeletvesztés történhet. Ez a fajta probléma műtétileg kezelhető, és segítséget jelenthet a gátizomtorna és a lézeres kezelés is. Az inkontinencia másik típusa nem terheléses helyzetekben okoz vizeletcsepegést, hanem magát a mosdóhasználatot teszi sürgőssé. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintetteknek nagyon gyorsan kell eljutniuk a mellékhelyiségbe, és az általában nem is sikerül nekik. Ilyenkor hiperaktív hólyagról beszélünk, amely műtétileg nem kezelhető, csak gyógyszeresen – mondja szakértőnk.
Annak érdekében, hogy az ilyen helyzetek menedzselhetők legyenek, az érintetteknek fel kell keresniük nőgyógyászt és urológust, akik kideríthetik, mi pontosan a probléma oka, és az hogyan kezelhető. Az inkontinenciabetétek csak az átmeneti időszakokban jelentenek segítséget, vagy ha a műtét, illetve a kezelés valamilyen okból (például ha valaki tartósan beteg) nem végezhető el.
Ez is érdekelhet: Tünetek, amelyekkel nőgyógyászhoz kell fordulni
Illusztráció: Getty Images