- Dustin Hoffman nem egyetlen emberről mintázta Raymond Babbitt alakját.
- Kim Peek rendkívüli memóriája fontos inspiráció volt, de ő valószínűleg nem volt autista.
- Az Esőember közelebb hozta az autizmus témáját a nézőkhöz, ugyanakkor összemosta azt a ritka savant-szindrómával.
A pincérnő leejti a fogpiszkálókat, a vékony fapálcikák pedig szétszóródnak az étterem padlóján. Mielőtt bárki lehajolhatna összeszedni őket, Raymond már mondja is a számot: kétszáznegyvenhat. Nem számolja le őket egyesével, ahogyan mi tennénk. Egyszerűen tudja.
Az 1988-as Esőember egyik legismertebb jelenete néhány másodperc alatt mutatja meg mindazt, amit a film Raymond Babbitt karakterével kapcsolatban a középpontba helyez. A férfi a hétköznapi helyzetekben támogatásra szorul, miközben szinte felfoghatatlan memóriával és számolási képességgel rendelkezik. Nem szereti, ha megérintik, kerüli a szemkontaktust, szó szerint értelmezi az elhangzottakat, és kétségbeesetten kapaszkodik a megszokott napirendjébe.
Dustin Hoffman alakítása olyan erősen beégett a popkultúrába, hogy az esőember kifejezés évtizedeken át szinte az autizmus szinonimájává vált. Ez egyszerre jelzi a színész teljesítményének erejét és a film örökségének egyik legsúlyosabb problémáját.
Raymond ugyanis nem az autizmus spektrumzavart mutatja be. Raymond egyetlen, rendkívül különleges, több valós emberből összegyúrt kitalált karakter, akinek alakítására Dustin Hoffman több mint egy évig készült.
Dustin Hoffman nem eljátszani, hanem megérteni akarta Raymondot
@primemovies Dustin Hoffman spent a year working with autistic men and their families to prepare for Rain Man (1988). The authenticity of that research comes through in moments like this. #RainMan #DustinHoffman #TomCruise #Movies #MovieClips
Az Esőember már azelőtt is hosszú és meglehetősen bizonytalan utat járt be, hogy Dustin Hoffman képbe került volna a szereppel kapcsolatban. A forgatókönyv több írónál és rendezőnél megfordult, a filmet különböző időpontokban Martin Brest, Steven Spielberg és Sydney Pollack is rendezhette volna. Barry Levinson végül mindössze néhány héttel a forgatás kezdete előtt vette át a munkát.
A korábbi változatokban szerepeltek pénzbehajtók, motoros bandák és más szürreális konfliktusok. Levinson ezeket egy tollvonással félretolta. Úgy vélte, a filmnek nincs szüksége látványos gonoszokra:
elég hozzá két testvér, akik képtelenek szót érteni egymással.
Hoffman azonban sokáig nem találta Raymond hangját. Nem akarta, hogy alakítása pusztán gesztusok gyűjteménye legyen, ezért autista emberekkel, családtagjaikkal és szakemberekkel találkozott. Beszélgetések, videófelvételek és személyes megfigyelések segítségével tanulmányozta a mozgást, a beszédritmust, a szemkontaktus kerülését, valamint az ismétlődő mozdulatokat.
Nem egyszerűen lemásolta, amit látott. Apró részletekből építette fel Raymond saját rendszerét: a kissé előredöntött testtartást, a csoszogó járást, az oldalra billentett fejet, a test mellett tartott kezeket és a száraz, szinte érzelemmentesnek ható beszédet.
Pedig Raymond nem érzéketlen. Csupán nem azon a módon mutatja ki az érzelmeit, ahogyan Charlie (Tom Cruise) – és vele együtt a néző – elvárná.
Kim Peek volt az „igazi Esőember” – de nem volt autista
A karakter leghíresebb ihletője Kim Peek volt, akivel Barry Morrow forgatókönyvíró egy rendezvényen találkozott. Peek rendkívüli memóriával rendelkezett: könyvek ezreinek tartalmát őrizte fejben, történelmi dátumokat, irányítószámokat, telefonszámokat és sporteredményeket tudott felidézni. A beszámolók szerint egyszerre két oldalt is képes volt olvasni, egyik szemével az egyiket, a másikkal a másikat.
Amikor Hoffman találkozott vele, állítólag szorosan a nyomában maradt, figyelte a mozdulatait, és szinte azonnal próbálgatta magán a gesztusait. A szerep azonban nem egyszerűen Peek filmes másolata lett. Raymond egy összetett savantfigura lett Dustin Hoffman alakításában, akinek képességeit és viselkedését több valós személy tulajdonságaiból rakták össze.
Ez is érdekelhet: hírességek, akik valóban az autizmus spektrumon vannak
Kim Peeket sokáig emlegették az „igazi Esőemberként”, pedig a későbbi vizsgálatok alapján valószínűleg nem autista volt. Veleszületett agyi eltérésekkel élt, és felmerült nála az FG-szindróma lehetősége is. A savant-szindróma pedig nem azonos az autizmussal: nem minden savant autista, és az autizmus spektrumzavarral élő emberek túlnyomó többsége sem rendelkezik Raymondéhoz hasonló, rendkívüli képességekkel.
Még a monoton hang mögött is pontos színészi döntés állt
Hoffman játékának ereje abban rejlik, hogy szinte soha nem engedi kiesni Raymondot a maga zárt ritmusából. Charlie kiabálhat vele, könyöröghet neki vagy megpróbálhatja becsapni, Raymond továbbra is a televíziós műsorok pontos kezdési idejéről, a palacsintáról vagy a repülőgép-balesetek statisztikáiról beszél.
Ez a következetesség teszi egyszerre humorossá és fájdalmassá a testvérek utazását. Charlie eleinte úgy tekint Raymondra, mint az örökségéhez vezető akadályra. Elrabolja az intézetből, majd megpróbálja kihasználni kivételes számolási képességét a Las Vegas-i kaszinóban. Raymond azonban ellenáll Charlie valamennyi szokásos fegyverének. Nem lehet hízelgéssel rávenni valamire, nem érdekli a státusz, és nem érti a manipuláció finom jelzéseit.
Barry Levinson is ebben látta meg a történet lényegét: a dörzsölt autókereskedő találkozik valakivel, akinek semmit sem tud eladni.
A film érzelmi csúcspontja ezért nem nagy vallomás, hanem egy egészen apró gesztus.
Raymond a homlokát Charlie fejéhez érinti.
Pontosan értjük, hogy kettejük között megváltozott valami. Semmi szüksége nem volt ehhez Dustin Hoffmannak nagy érzelmi monológra vagy csöpögős hollywoodi fordulatra.
Az Esőember egyszerre segített és ártott
Az Esőember óriási közönségsiker lett, négy Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb filmnek, Barry Levinson rendezésének és Dustin Hoffman alakításának járó elismerést. Sok néző ekkor találkozott először egyáltalán az autizmus fogalmával.
Esőember Oscar-díj átadó után Marc Jacobsen, Dustin Hoffman, Tom Cruise és Barry Levinson az arany szobrokkal (Forrás: Getty Images/Bob Riha, Jr.)
Ez önmagában jelentős lépés volt. A film szerethető, Raymondot nem gonosz, nevetséges vagy félelmetes figuraként ábrázolja, a történet pedig arra kényszeríti Charlie-t és a közönséget, hogy türelmesebben figyeljen egy másképpen kommunikáló emberre.
Csakhogy Raymond rendkívüli memóriája és matematikai képessége annyira látványos lett, hogy sokak fejében összekapcsolódott az autizmussal. A film után autista emberek és családtagjaik gyakran szembesültek ugyanazzal a kérdéssel: „És mi az ő különleges képessége?”
A kutatások szerint a filmes és televíziós ábrázolások azóta is gyakran ugyanazt a szűk karaktertípust ismétlik: a társas helyzetekben nehezen boldoguló, fehér férfit, aki valamilyen kivételes intellektuális adottsággal rendelkezik.
Ez háttérbe szoríthatja az autizmus valódi sokféleségét, valamint a nőket és a kevésbé látványos tünetekkel élő embereket.
Ráadásul az Esőember valójában elsősorban nem Raymond, hanem Charlie fejlődéstörténete. Az autista testvér részben eszközzé válik ahhoz, hogy a másik férfi megtanuljon szeretni. Ma már jogos elvárás lenne, hogy egy autista szereplőnek saját nézőpontja, döntései és belső története is legyen.
Raymondot ma már másképp nézzük
Dustin Hoffman alakítása ettől még nem veszítette el minden értékét. Aprólékos, fegyelmezett és tele van finom részletekkel. A gond inkább akkor kezdődik, ha egyetlen szerepből próbáljuk megérteni emberek millióit.
Az autizmus spektrum: nincs két ember, akinél pontosan ugyanúgy jelenne meg. Van, aki beszéddel kommunikál, más alternatív kommunikációs eszközöket használ. Egyesek önálló életet élnek, másoknak folyamatos támogatásra van szükségük. Lehetnek különleges érdeklődési területeik vagy kiemelkedő képességeik, de ezek nem kötelező tartozékai az autizmusnak.
Az Esőembert tehát továbbra is lehet szeretni. Lehet nevetni Raymond és Charlie összecsiszolódásán, meghatódni a testvéri kapcsolatukon, és csodálni Hoffman színészi pontosságát. Csak közben érdemes tudnunk, hogy Raymond nem egy egész közösséget képvisel.
Dustin Hoffman valós embereket figyelve próbált közelebb kerülni egy számára idegen tapasztalathoz. Talán ez a szerepre való felkészülés legfontosabb tanulsága is: a megértés valóban a figyelemmel kezdődik. Ma azonban már azt is tudjuk, hogy a következő lépésnek annak kell lennie, hogy magukat az autista embereket is meghallgassuk.
Kapcsolódó: ebben a 8 filmben nagyon szerettük Dustin Hoffmant – nem az Esőember az egyetlen zseniális alakítása
Fotó: Getty Images
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!