- Két tömeges, hányással és hasmenéssel járó közösségi járványt jelentettek Magyarországon.
- A rotavírus-fertőzések száma csaknem háromszorosa a tavalyinak, a hepatitis A pedig továbbra is jóval gyakoribb a korábbi években megszokottnál.
- A szappanos kézmosás, az otthonmaradás és a kiszáradás korai jeleinek felismerése sokat számíthat a fertőzések terjedésének és súlyosbodásának megelőzésében.
Akinek van óvodás vagy iskolás gyereke, valószínűleg már pörgetett egyet a betegség-szerencsekeréken. Idén azonban meglepő trendek figyelhetők meg az őszi, tanévkezdéssel kapcsolatos fertőzéseknél: a rotavírus például szokatlanul erősen kezdett.
A friss hazai járványügyi adatok a szülőket valószínűleg nem lepik meg olyan nagyon: eszerint ugyanis jelenleg a gyomor-bél rendszeri fertőzések, a rotavírus és a hepatitis A terjed erősen. Az NNGYK két tömeges közösségi, hányással és hasmenéssel járó járványról is beszámolt. De akadnak a jelentésben meglepőbb betegségek is.
Dr. Dobson Szabolcs gyógyszerész az Egészségügyi Szakirodalmi Tallózó felületén közérthető formában is értelmezte a friss adatokat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a számokat óvatosan kell olvasnunk: előzetes bejelentési adatokról van szó, ezért nem minden betegség feltétlenül azon a héten kezdődött, amikor bekerült a nyilvántartásba, és laboratóriumi megerősítés sem történt minden esetben. Attól tehát, hogy ezen a héten emelkedett a bejelentések száma, önmagában még nem bizonyít tartós országos járványt.
Tarolnak a hányással, hasmenéssel járó fertőzések szeptemberben
Egy óvodában ötvenen betegedtek meg
Egy Békés megyei óvodában 177 érintett közül 49 gyermek és egy dolgozó betegedett meg. A tünetek között hasmenés, hányás, hőemelkedés és hasi fájdalom szerepelt, két betegnek pedig kórházi ellátásra is szüksége volt.
Hét embertől vettek mintát, ám egyik vizsgálat sem azonosította a kórokozót. A járványügyi vizsgálat alapján élelmiszer eredetű fertőzés gyanúja nem merült fel.
Ez nem jelenti azt, hogy a betegek tünetei mögött nem állt fertőző kórokozó, csupán azt, hogy a rendelkezésre álló mintákból nem sikerült kimutatni. A bölcsődékben, óvodákban és iskolákban a kórokozók különösen gyorsan körbejárhatnak: a gyerekek sok közös tárgyat érintenek meg, közel játszanak egymáshoz, és a kézmosásuk sem mindig olyan alapos, mint azt mi, szülők szeretnénk.
Az sem véletlen, hogy az iskolakezdés után rendszeresen megugrik a megbetegedések száma. Ilyenkor újra nagyobb közösségbe kerülnek a gyerekek, majd az ott összeszedett fertőzéseket hazaviszik a családnak.
Calicivírus egy Baranya megyei idősotthonban
A másik közösségi járvány egy Baranya megyei idősotthonban alakult ki. Az intézményben 302-en laknak, közülük 48-an betegedtek meg, kórházi kezelésre azonban senkinek nem volt szüksége.
Négy ember mintáját vizsgálták meg, közülük háromnál calicivírust mutattak ki. A fertőzés feltételezhetően közvetlen érintkezéssel, illetve szennyezett eszközök és felületek közvetítésével terjedt. Az intézményben ezért folyamatos, szigorított fertőtlenítést rendeltek el.
A calicivírusok közé tartozó norovírus rendkívül könnyen terjedhet, és már nagyon kevés vírusrészecske is elegendő lehet a megbetegedéshez. Jellemző tünete a hirtelen jelentkező hányás, a vizes hasmenés, a hasi görcs, a hányinger és esetenként a hőemelkedés.
Ez is érdekelhet: melyik vércsoportba tartozók kapják el nagyobb eséllyel a norovírus-fertőzést?
Közel háromszor annyi rotavírus-fertőzést jelentettek
A héten 31 rotavírus okozta gyomor-bélhurutot regisztráltak, ami kevesebb az előző év ugyanezen hetében jelentett 59 esetnél. Az év egészét tekintve azonban egészen más kép rajzolódik ki.
2026 első 37 hetében 4805 rotavírus-fertőzés került a nyilvántartásba, míg 2025 azonos időszakában csak 1681. A 2020 és 2024 közötti évek azonos heteiben az átlagos betegszám 1366 eset volt.
Vagyis az idei bejelentések száma csaknem háromszorosa a tavalyinak, és több mint háromszorosa a korábbi években jellemző értéknek.
A rotavírus különösen a csecsemőkre és a kisgyermekekre veszélyes, mert az intenzív hányás és hasmenés gyors kiszáradáshoz vezethet. Szerencsére a betegség ellen szájon át adható vakcina adható kisbabakorban, ami az óvodáskori fertőzések ellen is véd. Idősek és krónikus betegek esetében szintén hamarabb súlyossá válhat a folyadékvesztés.
A kiszáradás jeleit vegyük komolyan
Hányás és hasmenés esetén nemcsak vizet, hanem sókat is veszítünk. A folyadék- és elektrolitveszteség pótlásában gyógyszertárban kapható, az előírás szerint elkészített rehidráló oldat segíthet.
Különösen kisgyermekeknél és időseknél figyelmeztető jel lehet:
- a szokatlanul kevés vagy sötét vizelet;
- csecsemőknél a kevesebb nedves pelenka;
- a száraz száj és nyelv;
- a könnyek hiánya;
- a szédülés;
- a feltűnő gyengeség vagy aluszékonyság;
- a gyermek szokatlan ingerlékenysége vagy bágyadtsága.
Ezekben az esetekben kérjünk orvosi segítséget.
Továbbra is magas a hepatitis A esetszáma
Szeptember harmadik hetében 46 hepatitis A-megbetegedést regisztráltak. Ez szinte megegyezik az előző év azonos hetének 45 esetével, ugyanakkor jóval meghaladja a 2020–2024 közötti éveket: akkor ugyanis ugyanígy szeptember végén, csupán 3 esetet jelentettek.
2026 első 37 hetében összesen 996 bejelentés érkezett. Ez ugyan kevesebb a tavalyi 1182 esetnél, de több mint tízszerese a korábbi ötéves időszak 94-es átlagos betegszámának.
A hepatitis A vírusa elsősorban széklettel szennyezett kéz, étel vagy víz útján terjed. A fertőzés tünetei között fáradtság, étvágytalanság, hányinger, hasi fájdalom, láz, sötét vizelet és sárgaság is megjelenhet, de különösen gyermekeknél tünetmentes fertőzés is előfordulhat.
A megelőzésben az alapos kézmosás, a megfelelő élelmiszer-higiénia és az oltás is szerepet játszhat. Ha valaki hepatitis A-s beteg közeli kontaktja volt, vagy úgy gondolja, hogy fokozott kockázatnak lehetett kitéve, mielőbb kérjen személyre szabott tanácsot a háziorvosától.
Mumpsz és dengue-láz is felbukkant szeptember végén
Komárom-Esztergom vármegyében egy 55 éves, mumpsz ellen nem oltott férfinál igazolták a fertőzést. A betegnél agyvelőgyulladás alakult ki szövődményként, és az agy-gerincvelői folyadékból is kimutatták a mumpszvírust.
Az eset súlyossága figyelmeztető, de nem jelenti azt, hogy mumpszjárvány bontakozott volna ki Magyarországon. A kötelező védőoltásoknak köszönhetően az átoltottság szerencsére igen magas hazánkban. Ezt jól mutatja az is, hogy ez volt az egyetlen bejelentett eset, 2026 első 37 hetében pedig összesen nyolc mumpszos megbetegedést regisztráltak.
Az NNGYK jelentésében szerepel egy dengue-láz fertőzés is. Bár hazánkban is egyre gyakoribb a betegséget terjesztő tigrisszúnyog, ám nem Magyarországon fertőződött meg a fiatal férfi. A 19 éves beteg a lappangási idő alatt Bangladesben tartózkodott, és ott kapta el a betegséget.
A légúti betegségszezont sem ússzuk meg

Nem ússzuk meg a légúti betegségeket sem idén ősszel (Forrás: Unsplash/Curated Lifestyle)
A friss NNGYK-jelentésből az még nem rajzolódik ki, hogy az influenza, a koronavírus vagy az egyszerű nátha milyen intenzitással terjed éppen. De azt már érezhetjük, hogy egyre többen tüsszögünk, dugul az orrunk és kapar a torkunk.
Az iskolakezdés, a hűvösebb idő és a zárt terekben együtt töltött idő kedvez a légúti nyavalyáknak, így nem ússzuk idén sem ezeket, arra készülhetünk. A kezdeti tünetek könnyen összetéveszthetők, ezért érdemes tudni, miben különbözhet egymástól a koronavírus, az influenza és a nátha.
Továbbra is érvényes szabály: betegen maradjunk otthon, köhögéskor és tüsszentéskor használjunk papír zsebkendőt vagy a könyökhajlatunkat, mossunk gyakran kezet, és rendszeresen szellőztessünk. Magas láz, nehézlégzés, erős gyengeség vagy gyors állapotromlás esetén pedig forduljunk orvoshoz.
A nátha kezelésénél sem mindegy, milyen módszerhez nyúlunk. A túl erős orrfújás ronthat is a helyzeten, bizonyos érösszehúzó készítmények tartós használata pedig orrspray-függőséghez vezethet. Az orrnyálkahártya kíméletes tisztítására sós vizes megoldások használhatók, és egyes tengeri alga tartalmú orrspray-k náthás tüneteknél betöltött szerepét is vizsgálták már.
Nem minden friss fertőzés jelent országos járványt
A járványügyi híreknél fontos megkülönböztetnünk az országosan emelkedő esetszámot egy helyi intézményi járványtól vagy egyetlen megbetegedéstől. A mumpssza fertőződött férfi esete például súlyos volt, de nem mutat országos terjedést. Ugyanez igaz a külföldről behurcolt dengue-fertőzésre is.
Nemrég rühfertőzést azonosítottak egy budapesti kórház egyik részlegén, ám ez szintén helyi, lokális járvány, már csak a rüh terjedésének módja miatt is. Nem is hasonlítható össze a nagy gyomor-bél rendszeri vírusokkal.
Nem kell tehát pánikolnunk a számokat látva, de vegyük jelzésértékűnek. Megmutatják, mikor kell egy kicsit tudatosabban odafigyelnünk a kézmosásra, és ha tüneteink vannak, inkább maradjunk otthon, ezzel is gondolva az idősebbekre, gyerekekre és a krónikus betegekre.
Kapcsolódó: ezek az élelmiszerbortok fertőzésgócai – kerüld el nagy ívben!
Fotó: Unsplash