Miért lettél pszichológus?
Nem is volt soha más gondolatom, mint hogy valamiképp emberekkel foglalkozzak. Nekem mindig is megküzdési eszköz volt, hogy ha nehézségem adódott, vagy nem tudtam dönteni, akkor valakinek beszéltem róla. Tizennégy évesen rácsodálkoztam, hogy valaki abból él, hogy beszélget, hát ilyen van?
Nem vettek fel elsőre az egyetemre, ezért érettségi után a Bethesda kórház neurológiai osztályán dolgoztam segédápolóként, és ez az időszak is megerősítette a választásomat. Például azzal, hogy láttam, vannak élethelyzetek, amikor szó szerint életmentő lehet, hogy nem egyedül kell egy rossz hírrel megküzdeni.
Láttam, mennyit számít, ha példaértékű módon fordul egy nővér a szülőkhöz nehéz helyzetekben, vagy ha valaki odaül egy gyerek mellé, és megkérdezi, hogy van. Aztán másodéves koromban találkoztam a Kék Vonal felhívásával, amelyben önkénteseket kerestek, és azóta itt ragadtam, több mint huszonöt éve.
Nem zavart, hogy telefonon beszélsz az emberekkel, és nem látod őket?
A szakmával kapcsolatos kezdeti vízióimban személyes konzultációk jelentek meg, és most is igényem, hogy legyenek olyan segítő kapcsolatok, amikor szemtől szemben dolgozom. De az, hogy itt – tényleg idézőjelben – „csak” beszélgetünk, nagyon összhangban van azzal, amit már gyerekként is éreztem: hogy ez fontos, hogy ez segít.
Kapcsolódó: 7 kérdés, ami jó beszélgetésindító lehet a zárkózott gyerekeddel
Mind a mai napig részt veszek a telefonos segítségnyújtásban, és különösen közel áll a szívemhez a levélben hozzánk fordulóknak való válaszadás, a segítő beszélgetés írásban.
Évek óta csetben is nyújtotok segítséget.
A telefon éjjel-nappal elérhető, ott van a legnagyobb kapacitásunk, ugyanakkor a csetszoba népszerűsége vitathatatlan. Mindennap délután egytől este kilencig van nyitva, az önkéntesek érkezési sorrendben veszik fel írásban a kapcsolatot a várakozókkal. A mostani tizenéveseknek sokszor komfortosabb, ha nem kell a hangjukat adni a segítségkéréshez, különösen intim, szégyennel, stigmával járó témáknál – mint például a szexuális irányultság, a családon belüli erőszak vagy az önsértés.
Van változás abban, hogy milyen problémákkal fordulnak hozzátok?
A legjellemzőbb történetekben vannak örök motívumok: nem jól működik a családom, rossz az osztályközösségem, nehezen jövök ki a barátaimmal vagy a párommal. De a 2010-es évek végén egyértelműen jött egyfajta sötétedés, minden komorabbá vált. Biztos, hogy ennek a Covid-járvány és az online oktatás adott egy lökést, de már előtte is megnövekedett az általános lehangoltság, a magány, emelkedett a mentális problémák száma. És sajnos ez a tendencia a Covid után sem állt meg.
Milyen a hozzátok forduló fiatalok életkori megoszlása?
A klasszikus középiskolás korosztály körében van egy masszív kiugrás, de elég sokan hívnak minket a húszas éveik elején is, és az okoseszközök elterjedésével már nem lepődünk meg egy tízéves telefonálón sem. A 116-111 klasszikus lelkisegély-szolgálat a huszonnégy év alatti fiatalok számára, a 116-000 pedig a bántalmazott és eltűnt gyerekek érdekében működő segélyvonal, amelyet minden olyan felelős felnőtt tárcsázhat, aki aggódik egy kiskorúért, szeretne róla közösen gondolkodni.
Milyennek látod a magyar fiatalok mentális állapotát európai viszonylatban?
2020-ban azt gondoltuk, szörnyű, ami itt van, de 2022-ben egy nagyobb nemzetközi találkozón megállapítottuk, hogy mindenhol szörnyű. Vagyis nem egyszerűen magyar sajátosság, hogy a tizenévesek mentális állapota soha nem látott mélyrepülésben van. Több dolog játszik közre ebben.
Kapcsolódó: Ez az 5 legfontosabb dolog, amit meg kell tanítanod a kamaszodnak
A kamaszok életében kiemelten fontos, hogy szülőként megtanuljuk a velük való kommunikációt
Az a fajta tempó, amit leginkább a digitalizáció hoz, felfoghatatlanul gyorsabb, mint amihez az emberi lélek alkalmazkodni tud. Nem véletlen, hogy nagyon sok gyerek koncentrációs nehézségekkel küzd, gyorsabban és sokkal több mindenre kell figyelniük. Ehhez társul a közösségi médiából érkező elvárások tengere, ami az önértékelésre, a referenciapontok megtalálására és az identitás keresésére is hat.
Mindezt tetézi a klímaválság, a világjárvány, a szomszédunkban zajló háború, amelyek együtt felerősítik azt a mély egzisztenciális szorongást, hogy sehol nincs biztonság. És ez nemcsak a gyerekekre hat, hanem a felnőttekre is, akik így nehezebben tudnak stabil pontok lenni.
Megesik, hogy be kell vonnotok hivatalos szervet?
Van olyan veszélyeztető élethelyzet, amikor az ügyelőnek a 112-t kell hívnia. Tavaly több mint ötven alkalommal történt meg, ezek nagy része öngyilkossági krízis volt. De arra is van példa, közel száz eset egy évben, amikor valamilyen gyermekvédelmi intézkedésre van szükség, mert egy gyerek súlyos családon belüli erőszakról vagy abúzusról, nagyon veszélyes elhanyagolásról számol be.
A szülők, pedagógusok is kérhetnek tőletek segítséget, ha elakadnak?
Abszolút! Kiemelt célunk, hogy a munkánknak ezt a részét láthatóbbá tegyük; a podcastunk is azzal a nem titkolt szándékkal indult, hogy jobban megszólítsuk a szülői generációt, és vannak kifejezetten nekik szánt webinárjaink. Azt tapasztaljuk, hogy még mindig nehéz szülőként segítséget kérni.
Én a kétezres évek elején szültem a gyerekeimet, és rengeteget jelentett, hogy lett egy játszóteres anyukákból álló baráti társaságom, akikkel az elmúlt években mindent megvitattunk, attól kezdve, hogy miért nem alszik a gyerek, egészen a továbbtanulásig, munkába állásig.
Ez nagyon fontos lenne! Ma sokkal nehezebb motiválni a fiatal szülőket arra, hogy akár valamilyen szervezett közösséghez csatlakozzanak, akár a játszótéren álljanak szóba egymással.
Egy baba-mama Facebook-csoportnak nem ugyanaz az intimitása, nem nyújt ugyanolyan biztonságérzetet, pont azok a tényezők vesznek el az online terekben, amelyek a szülő-gyerek kommunikációban is pótolhatatlanok: a szemkontaktus, az érintés, az odafordulás.
Kapcsolódó: Kamaszok, testiség és telefon: ezt kell tudnunk szülőként a szextingről
Nekem 2003-ban született a lányom, 2005-ben a fiam, és akkor mi, fiatal szülők olyan természetesen megtaláltuk egymást. Voltak szervezett és informálisan kialakult körök is, de ez a nagy magányosság, ami szerintem most sokakban igen erős életérzés, nem volt jellemző.
A szülő vagy a gyerek magányosságára gondolsz?
Mindkettőre. A statisztikáink szerint a szülők és a tizenévesek is egyre magányosabbak. Nagyon sok olyan gyerek van, akinek az iskola az egyetlen kortárs közege, és ha kirekesztést vagy bántalmazást él meg ott, akkor könnyebbnek tűnik bezárkóznia, esetleg online közösségeket keresnie, annak minden veszélyével.
Szülőként honnan tudhatjuk, hogy mi az, amit egyszerűen át kell vészelnünk, és mi számít valóban figyelmeztető jelnek?
A serdülőévek olyan normatív krízissel járnak, amit tényleg csak ki kell bírni. Nem baj, ha a tizenéves keresi a saját útját, ezért szembemegy velünk, és elfordul mindattól, amit mi értékként átadtunk neki, hát ez a dolga!
A tizenéves kor érzelmi hullámvasút; most rosszkedve van, aztán meg „ide nekem az oroszlánt is”, halálfejeket rajzol, utána pillangókat, ez a nagy amplitúdó teljesen normális. Viszont sem a felnőtt világgal való szembefordulás, sem az érzelmi hullámvasút nem kell hogy rombolóvá váljon. Ha egy kamasz agresszív a társaival vagy saját magával, önsértéssel szabadul a feszültségtől, nagyon becsmérlően beszél magáról, öngyilkos gondolatokat fogalmaz meg, az biztos, hogy nem fér bele.
Az sem, ha a hullámzás egyre mélyebb fekvésű, nincs, ami lelkesítse, egyre kevesebb dologban teszi oda magát, és beszűkül az élettere – ez mindenképpen egy felkiáltójel.
Ahogy nőnek a gyerekek, az is állandó dilemma, hogyan legyünk jelen, amikor szükség van ránk, de közben ne telepedjünk rájuk.
A jó szülő a megszólítható szülő. Sok felnőtt azt gondolja, hogy hiszen ő mindig akar beszélgetni a gyerekével, de ennek fordítva kellene működnie: olyan anyának, apának kell lenni, akit megtalálhat a gyereke.
Kapcsolódó: Imádná a tinid, ha ezt a 10 dolgot hallaná tőled
Nagyon fontos, hogy ne legyen félelmetes a szülőtől segítséget kérni. Olyan fájdalmasan sok gyerektől halljuk azt, hogy nem akarják terhelni a felnőtteket azzal, hogy hánytatják vagy vagdossák magukat, esetleg lógnak az iskolából. Persze, akinek épp válságban van a házassága, vagy nincs munkája, és nem tudja, hogyan jönnek ki hó végéig, az nem tudja egy csettintéssel megoldani vagy a gyerek előtt láthatatlanná tenni a problémákat.
De mindezek mellett is fontos, hogy a gyerek érezze: a szülő őt is elbírja. Olyan nem lehet, hogy mindenre van idő, energia, csak a gyerekünk irányába megy a kimondatlan üzenet, hogy rád már nincs. A másik nagyon fontos dolog, hogy ne legyünk áldozathibáztatók. Sokszor észre sem vesszük, pedig elég egy „miért nem voltál okosabb?”. Azok a szülők, akik leszoknak a „miért” és a „miért nem” kezdetű kérdésekről, már sokat tesznek azért, hogy könnyebb legyen a gyereknek elmondania, ha baj van.
Mit érdemes tudnia annak a felnőttnek, aki szeretne a nehéz helyzetben lévő gyerekekhez odafordulni, akár önkéntesként, akár a saját környezetében?
A beszélgetéssel való segítségnyújtás tanulható. Ehhez nem kell pszichológusi diploma, a módszertana megismerhető, rengeteg hasznos anyag van róla a honlapunkon is. A felnőttek ne féljenek attól, hogy egy olyan gyerekkel kell kommunikálniuk, akiről tudják, hogy bántalmazás áldozata, vagy valamilyen pszichiátriai diagnózissal él.
Ettől nem kell megijedni, lehet velük beszélgetni, sőt, alig várják, hogy legyen valaki, aki odafordul hozzájuk, és érdeklődik.
A Kék Vonal harminchárom éve nyújt segítséget, és mindez nem valósulhatna meg, ha nem lennének olyan felnőtt önkéntesek, akik minden ellenszolgáltatás nélkül, a szabadidejükből heti négy-öt órát arra szánnak, hogy a fiatalokat meghallgassák.
Kapcsolódó: A lányokat a lájkok, a fiúkat a pornó teszi ronccsá – Könyvajánló szülőknek
A teljes figyelmükkel feléjük fordulnak, azt éreztetik velük, hogy számítanak, és ez nagyon sokat ad nekik, már önmagában az egy fontos üzenet, hogy ti, fiatalok értékesek vagytok. Ez egy lelkileg sokszor megterhelő, nem mindenkinek megfelelő formája a támogatásnak, de segíteni sokféleképpen lehet: akár pénztámogatással, adománygyűjtéssel, céges támogatással vagy más típusú önkéntes munkával is.
Fotó: Falus Kriszta
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!