Télen nem nagyon jár erre senki, de most, nyár végén egy-két biciklis még lenéz innen a Balatonra. A lemenő nap fényében hajtunk be Siófok Törekinek nevezett részére, ahol Czinkóczky Csaba épp a lovak, szamarak etetésére készülődik. Öt kutya követi minden lépését: Mazsola és Tádé, akik testvérek, Leon, Angyal és Thomas Shelby.
Csaba felesége, Berecz Gabi nyitja a kaput, indulunk a szénabálákhoz, amelyekből hármat kell az állatoknak a völgybe leszállítani. Nemrég még hatvan ukrán és magyar gyerek táborozott a farmon. Jöttek az anyukák, a programszervezők, összesen nyolcvanan főztek, sátraztak, gitároztak együtt.
– Behorpad a szívem attól a csendtől, ami most utánuk maradt – vallja be Csaba, miközben a bálákat görgeti. – Hosszú hónapok szervezésének eredményeképp Ukrajnából utaztak ide, hogy kiszakadjanak abból a borzalomból, ami ott tombol. Itt átléphettek egy időkapun, ahogy mondani szoktam, megérkezhettek a lovak idejébe.
Az állatok ugyanis a jelenben tartanak. Nem nosztalgiáznak, nem merengenek a múlton, és nem is félnek a jövőtől. Ez rengeteget ad azoknak, akik fájdalmakat hordoznak. Azaz mindannyiunknak.
A dharma az indiai vallási és filozófiai hagyományban az életet meghatározó erkölcsi rendet, valamint az ember saját életútját, feladatát jelenti. Megnyilvánulhat szeretetben, gondoskodásban, odafigyelésben – mindabban, amiért
jó érzés reggel felkelni, és amivel a világnak is adhatunk.
Erről a fogalomról kapta a nevét a házaspár által vezetett Dharma Ló Menedék Alapítvány, amely kilencedik éve foglalkozik bántalmazott, nyugdíjazott vagy egészségügyi problémákkal élő állatok gondozásával. Lovak, szamarak, bikák, kecskék és kutyák élnek itt paradicsomi körülmények között.
Csabáék rendszeresen szerveznek gyerektáborokat, illetve hátrányos helyzetű, veszélyeztetett vagy pszichés zavarokkal küzdő fiataloknak és fiatal felnőtteknek is biztosítanak olyan alternatív közösségi programokat, amelyek a lovakkal való szeretetteljes bánásmód, a fizikai munka és a kreatív, gyakorlati művészeti foglalkozások kombinációján alapul. Itt a gyerekek átlagosan két nap után felejtik el a telefonjukat nyomkodni. Persze, van, aki egyszerre próbál kecskét fejni és tiktokozni. Volt év, amikor hat-hétezren megfordultak náluk, a Covid idején kempingezési lehetőséget is nyújtottak.
Haditudósítóból kecskepásztor
Gabi és Csaba is városban nőttek fel – mesélik, miközben a jobbkormányos terepjáróban zötykölődve húzzuk magunk után az állatok hárombálányi vacsoráját.
Szabadsággal, kötöttséggel, aggódással és szeretettel teli napok
– Élő kecskét akkor láttam először, amikor befogadtunk hetvenet – folytatja Csaba. – És akkor jöttem rá arra is, hogy naponta kétszer meg kellene őket fejni, úgyhogy a YouTube-ról megtanultam. Úgy látom, kétfajta „pesti hülye” létezik, akik szerint vidéken minden nyugodt és csodálatos, ezért szeretnének itt élni.
Az egyik típus hamar rájön, hogy ez nem igaz, ráadásul egy tanyán kőkeményen kell dolgozni, ezért rövid úton visszamenekül a városba. A másik típus makacsul kitart, újabb és újabb pofonokba szalad bele, de kínkeservvel megtanul gazdálkodni, a lovakkal bánni, vagy épp kecskét fejni. Ilyenek vagyunk mi is.
Ez is érdekelhet: Több mint jó szándék – mit jelent ma az állatvédelem?
Gabi olasz szakos bölcsészként végzett, majd különböző projekteken dolgozott Budapesten, amikor megismerkedett Csabával. A tizenévesen kosárlabdázónak készülő férfi a sportkarrier reményében hagyta el Magyarországot 1987 telén, majd Svédországban lett újságíró, haditudósító, illetve színházigazgató, filmproducer, reklámügynökségi kreatív szakember. Hazatérve először egy zenés jógafesztivált szerveztek Gabival együtt ezen az óriási területen, amit egy barátjuk segítségével fedeztek fel.
– Csaba a hardver, én vagyok a szoftver, ő a teremtő erő, én a fenntartó – magyarázza Gabi. – Általában csak akkor szól egy ötletéről, amikor már el is kezdte szervezni, a mérlegelés időszaka nálunk kimarad. Én pedig próbálom lehozni a földre a gondolatait, a megvalósítás szintjére. A Samsara fesztivállal bedobott a mély vízbe, de öt évig csináltuk. Utána jöttek az állatok.
Csaba ugyanis olvasott egy újságcikket, amelyből az derült ki, hogy rémes körülményekből kimentett lovakat még rémesebb körülmények között tudnak csak elszállásolni. Erre rögtön felhívta az illetékest, hogy hozzájuk jöhetnének, amíg meg nem oldódik a helyzetük. Tizennégy ló érkezett, miattuk építették rohamtempóban a beállót, és kerítették körbe villanypásztorral a birtokot.
A Dharma farm története
– Mindketten nagyon szeretjük az állatokat, de azt sosem gondoltuk, hogy egyszer ötvennek vagy ideiglenesen százharmincnak adunk otthont – nevet Csaba. – Gyerekként gyakran vittem haza fészekből kipottyant madárfiókákat, de a csepeli panelben nem igazán gyakorolhattam, miként kell bánni nagytestű állatokkal.
Ennek ellenére nem volt kérdés számunkra, hogy segítünk, ha adottak a lehetőségeink. Csodálatos érzés volt látni, ahogy a tizennégy ló azonnal otthon érezte magát nálunk. Azóta folyamatosan jönnek a kétségbeejtő helyzetbe került állatok. Talán a hetven kecske volt a legextrémebb. Őket az önkormányzat kérésére egy helyi gyűjtögető bácsi farmjáról mentettük ki. Az udvarán nyakig ért a szemét, élő és döglött állok egymás hegyén-hátán feküdtek.
Azt mondják, egy kecske három rossz kisgyerekkel ér fel, na, ezt szorozd be hetvennel. Előfordult, hogy huszonnyolc kilométerről hoztuk őket vissza, amikor kiszöktek. Ebből a csapatból a nőstényeket átadtuk egy tejgazdaságnak, ahol kecskesajtot készítenek a tejükből, és jól tartják őket. A bakokat megtartottuk, ők teljesen haszontalanok. De nálunk nem kell hasznosnak lennie egy állatnak sem, minél haszontalanabbak, annál jobban szeretjük őket.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!