Keanu Reeves 1964-ben született Libanonban, Bejrútban, angol édesanya és kínai-hawaii származású amerikai apa gyermekeként. Miután 3 éves korában édesapja elhagyta a családot – akivel a színész 13 éves korában találkozott utoljára –, Reeves sokat költözött édesanyjával: Ausztráliában és New Yorkban is éltek, míg végül Kanadában, Torontóban telepedtek le.
Diszlexiája miatt nem teltek zökkenőmentesen a diákévek. A sport jelentette számára akkoriban az egyetlen kapaszkodót, és egészen addig profi jégkorongos karrierről álmodott, míg bele nem szeretett a színészkedésbe, amiért 17 évesen végül felhagyott középiskolai tanulmányaival.
Pályája televíziós műsorokkal, reklámokkal és színházi szerepekkel indult, majd 1986-ban a mozivásznon is bemutatkozott. A Bill és Ted zseniális kalandja, az Otthonom, Idaho, a Holtpont és a Féktelenül sikere már a nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek elején Hollywood legígéretesebb fiatal színészei közé emelte.
Kapcsolódó: Ész és szív összhangban – Alexandra Grant és Keanu Reeves
Az igazi világhírnevet azonban az 1999-ben bemutatott Mátrix hozta el számára, másfél évtizeddel később pedig egy újabb korszakos akcióhőst teremtett John Wick szerepében – bár pályája közel sem merül ki ennyiben.
Romantikus filmekben, vígjátékokban, független alkotásokban és kosztümös drámákban is láthattunk, dolgozott rendezőként, producerként, basszusgitározik a Dogstar alternatív rockzenekarban, párjával, Alexandra Grant képzőművésszel közösen független könyvkiadót alapítottak, saját képregénysorozatot készített, és társalapítója az egyedi motorokat készítő ARCH Motorcycle vállalatnak.

Keanu Reeves a Fallsview Casino Resort OLG színpadán 2026. augusztus 21-én (Forrás: Jeremychanphotography/Getty Images)
Reeves hatvan felett sem lassít: filmezik, zenél és turnézik (július 18-án bandájával Budapesten is fellépett), 2025-ben pedig régi barátjával, Alex Winterrel a Broadway színpadán is bemutatkozott Samuel Beckett Godot-ra várva című darabjában.
Ezért szereti a világ Keanu Reevest
Kevés olyan ember akad a sztárvilágban, aki szakmai teljesítményétől függetlenül tudott széles körű rokonszenvet kivívni magának – persze, nem direkt. Bár régóta Hollywood ünnepelt sztárja, láthatóan idegen tőle a hírnévvel járó felhajtás. Magánéletét óvja a nyilvánosságtól, messzire kerüli a közösségi médiát, segítőkészségét és jótékonysági tevékenységét nem használja önmaga népszerűsítésére, a személye körül kialakult internetes kultuszt pedig kellő öniróniával és humorral fogadja.
Pár évvel ezelőtt elárasztotta az internetet a máig népszerű Szomorú Keanu mém, amin a színész láthatóan bánatosan falatozza szendvicsét egy padon ülve. Kiderült azonban, hogy a valódi történet kevésbé izgalmas, mint amire számítottunk volna. Reeves Stephen Colbert The Late Show adásában beszélt arról, hogy valójában mire is gondolt a kép elkészülte közben.
„Én csak egy szendvicset ettem, ember! Éhes voltam”
– zárta rövidre a témát.
A színész életútját ismerve nem véletlenül ragadt rá a melankolikus kép. Az élet nem mindig bánt vele kegyesen: kisgyermekként elhagyta az édesapja, fiatalon elveszítette közeli barátját, River Phoenixet, később halva született a kislánya, egykori szerelme és gyermeke édesanyja életét vesztette egy súlyos autóbalesetben, húga pedig leukémiával küzdött, akit Reeves a végsőkig ápolt.
A veszteségekről ritkán beszél, és bár nem állíthatjuk biztosan, hogy szerénysége a tragédiákból fakad, az viszont kétségtelen, hogy visszahúzódó, félénk természete csak még rokonszenvesebbé tette a közönség szemében. Ritkán nyilatkozik, amikor viszont mégis, távol állnak tőle a hollywoodi közhelyek, az újságírók kérdéseire adott válaszai őszinték, kedvesek és bölcsek.
- „Már azzal is sokat elérhetünk, ha egyszerűen odafigyelünk egymásra.”
- „A művészet segít meglátni a jót az emberekben, és együttérzőbbé tenni a világot.”
- „A gyász idővel alakot vált, de sohasem ér véget.”
- „Mindig abban reménykedtem, hogy olyan alkotások részese lehetek, amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem valami többet, valami pozitívat is adnak az embereknek, amikor kilépnek a mozi sötétjéből.”
- „Nem akarok olyan világban élni, ahol a kedvességet gyengeségnek tekintik.”
Isten éltesse Keanu Reevest!
Kapcsolódó: Lehet ezt jól csinálni! Adakozó hírességek
Kiemelt kép: Antony Jones/Getty Images for Lionsgate UK