Augusztus közepén hintette el – mintegy mellékesen – Brad Pitt az Esquire újságírójának egy interjúban, hogy hét év józanság után újra elkezdett alkoholt fogyasztani. A színész Angelina Jolie-val való szakítása után lépett a felépülés útjára, másfél évig látogatta az Anonim Alkoholistákat is, illetve több helyen beszélt a józanságáról. Most azonban újra fogyaszt alkoholt, igaz, saját állítása szerint „sokkal visszafogottabb módon”. Úgy véli, „ihat pár pohár bort, de nem túl sokat”, és „profinak kell ezzel kapcsolatban lennie”.
De valóban létezik-e a függőknél visszafogott, megfontolt fogyasztás? Sok szakember úgy véli, aki egyszer eljutott az alkoholbetegségig, az hiába nem iszik évek, évtizedek óta, ugyanúgy függő marad, és bármikor visszaeshet.
Így válhat a társasági ivás lassan alkoholfüggőséggé
Én két és fél éve egyáltalán nem fogyasztok alkoholt, és úgy tervezem, hogy soha többet nem is fogok, mivel tisztában vagyok vele: nem tudom kontrollálni az italozásomat.
Mint olyan sokan, én is a kamaszéveimben kezdtem el bulikban és összejöveteleken piálni, el sem tudtam volna képzelni egy baráti találkozót vagy partit alkoholfogyasztás nélkül. Ez a társasági ivászat szép fokozatosan alakult át, nem tudnék egyetlen olyan pontot meghatározni a számegyenesen, ami a függőség irányába tolta el a mértéket.
Sok minden közrejátszott a folyamatban: a felnőtt élettel járó megannyi, mindennapos stressz, a szülői felelősség miatt érzett szorongások, később a válásom környékén is adódott temérdek dolog, ami borzolta az idegrendszeremet.
Ez is érdekelhet: Ez a 4 jel utal arra, hogy valaki funkcionális alkoholista
A barátokkal időnként bedobott italok így lettek szép lassacskán szinte mindennapos megoldásaim az aggodalmakra, a lelazulásra. Jól esett egy-egy nehezebb nap végén meginni pár pohár bort, hagyni, hogy a feszültségtől görcsbe rándult idegeimet gőzölős vasalóként kisimítsa a cabernet sauvignon.
Honnan lehet tudni, hogy problémássá vált az alkoholfogyasztás?
Negyven körül azért olykor már felmerült bennem a gyanú: talán nem teljesen egészséges a viszonyom az alkohollal. Aztán rögvest el is hessegettem az aggodalmaimat, amihez szerencsére a környezetem is két marokkal kínált megoldásokat. Egyrészt ott van a társadalmilag nemcsak elfogadott, de támogatott wine mom jelenség. A közösségi média tele van vicces mémekkel a gyerekes életüket csak egy-egy pohár itallal túlélő anyukákról.
Aztán ott van a jó magyaros beidegződésünk: az ital kötelező szereplője karácsonyoknak, tejfakasztóknak, szomszédolásnak és hétvégi fűnyírásnak ugyanúgy, ahogy testi, lelki gondokra, búra, influenzára és lábfájásra is egy pohár pálinkát szoktunk javasolni. Nem nehéz ebben a kultúrában elevickélni úgy, hogy teljesen normálisnak tűnjön az alkoholfüggőségünk.
Ez is érdekelhet: Wine mom – azaz boros anyu… Így válik észrevétlenül problémává az esti pohár bor
Ám mivel azért csak birizgált a kétség, nem viszem-e túlzásba az esti borozgatásokat, alkalmanként megpróbálkoztam egy-egy száraz hónappal. Ha sikerrel jártam (ami nem minden évemre volt jellemző), azt aztán derekasan megünnepeltem a következő hónapban, természetesen alkohollal.
Két kézzel hánytam a saját szemembe a homokot: tessék, meg tudom állni akár több héten keresztül is, hogy ne igyak, nincs itt semmi látnivaló. Közben persze pontosan tisztában voltam vele a lelkem mélyén: ha nem muszáj, egyáltalán nem szeretném elhajítani a közben mankóvá nemesült borospoharamat.
Amikor az alkohol már nem oldja, hanem fokozza a szorongást
Viszont egyre rosszabbul éreztem magam lelkileg. Többször is előfordult, hogy heveny pánikroham fogott el. A szorongásaim sem oldódtak meg maguktól, vagy az italtól. Ma már persze azt is tudom, hogy bár az alkohol rövid távon valóban hatékony stresszoldó, amit megnyer az ember a réven, sokszorosan elveszíti a vámon. Hosszú távon ugyanis az ital súlyosbítja a szorongást és a depressziót is.
Lehet-e függőség után valóban mértékkel inni? (Forrás: Getty Images)
Végül egy váratlan, tragikus hír segített hozzá ahhoz, hogy végleg letegyem az italt. Egy elég közelről érintő családi történet ébresztett rá: ugyanúgy rossz megküzdési stratégiákat alkalmazok, ahogyan pár igen közeli rokonom. Ez végre segített tükörbe nézni, és meglátni az egyetlen valós megoldást: a teljes absztinenciát. Felfogtam, mit jelent, ha nem ezt az utat választom.
Mi történhet, ha valaki évek józansága után újra inni kezd?
A felépülésem egyik lépéseként nagyon sok hasonszőrű ember történetét, személyes vallomását olvasgattam, rengeteget lehetett belőlük tanulni. Ekkoriban akadtam rá több olyan esetre, ami egybevág Brad Pitt mostani nyilatkozatával: mi történik akkor, ha egy függő több esztendőnyi józanság után úgy érzi, legyőzte a rémet, igába hajtotta a kísértést.
Nagyon megmaradt bennem egy nő feltárulkozása, aki húsz(!!!) év absztinencia után azt gondolta, most már bátran megengedhet magának időnként egy italt. Irgalmatalnul gyorsan visszacsúszott a régi állapotába, és sokkal keservesebb volt aztán abból újra felállni, a két évtizednyi, rutinszerűen művelt józanság után is. Egy másik ismerősöm hasonlóképp járt: több év nemivás után megirigyelte azokat, akik vígan fröccsözhetnek a teraszokon.
„Miért ne érdemelnék meg én is egy laza fröccsöt?” – gondolta. Elég volt pár hét, hogy újra a padlóra kerüljön, ahonnan aztán csak nagy nehézségek árán tudott felkecmeregni.
Egy felépülő barátnőm fogalmazta meg tömören és érthetően a problémát, aki azt mondta: „egy visszacsúszás bennem van, de egy felépülés már nem biztos”.
Miért lehet nehezebb mértékkel inni, mint egyáltalán nem inni?
Amellett van még egy tényező, amivel egykori dohányosként és alkoholfogyasztóként tisztában vagyok: messze könnyebb egyáltalán nem csinálni valamit, mint arra törekedni, hogy csak alkalomszerűen művelje az ember. Temérdekszer próbáltam letenni a cigarettát, vagy legalább csökkenteni az elszívott mennyiséget, de nem ment. Épp úgy, ahogy az itallal is csak időszakos sikereim voltak, ha csak visszafogni akartam, és nem teljesen abbahagyni.
Végül úgy sikerült, hogy kijelentettem: nem szívok cigit, mert nem vagyok dohányos.
És így nem is kellett többet ezen kattognom.
Egy függő személyiségnek iszonyatos mennyiségű mentális energiát kell abba beleölnie, hogy megpróbálja mértékkel fogyasztani azt, amire egyébként nagyon vágyik. Másra sem tud gondolni, mint hogy mikor ihat, mennyit ihat majd, és sikerül-e megállnia annál a pohárnál, amit előzetesen kijelölt a maga számára. Annyi minden hasznosabbra lehetne használni azokat az energiákat, amiket így viszont az ember az italon való pörgéssel pazarol el.
Brad Pitt úgy fogalmazott: „tudja, hogy megihat pár pohár bort, de nem túl sokat”. Hm… Tapasztalt ivóként ebben pontosan látom a kiskapukat és a lejtmenetet. Nem véletlenül volt nekem is otthon fél literes borospoharam.
Aki egyszer koviubi… Lehet-e „normálisan inni” alkoholfüggőség után?
Nem vagyok addiktológiai szakember, és mindezekkel együtt szurkolok Brad Pittnek, hogy sikerüljön megállnia annál a pohárnál, amit még józanul is elfogadható mennyiségnek tart. Mindemellett sok függő számára nagyon káros kommunikációnak tartom azt, hogy ő most elkezd „profin inni”. Borzasztó lenne, ha bárki is az ő példáján felbuzdulva azt gondolná, megpróbálkozhat újra elkezdeni piálni.
Nem véletlenül az az AA hivatalos álláspontja, hogy egy alkoholbetegből „normális” ivót csinálni olyan, mintha kovászos uborkából próbálnál újra frisset kreálni.
Fotó: Tnani Badreddine/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images; montázs: Nők Lapja
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!