Ízlésesen berendezett kis szoba ággyal, asztallal, fotellel, könyvespolcokkal, festményekkel, családi fotókkal, Dédi feliratú kaspóban zöld növénnyel. Erzsike kilencvennyolc éves koráig ellátta magát, de két éve egyeztetett a lányaival, és saját elhatározásából beköltözött egy mikepércsi idősek otthonába, ahol nagyon jól érzi magát. Nehezen mozog ugyan, de inkább a dolgok napfényes oldalát nézi:
– Nagy ajándék, hogy mentálisan rendben vagyok.
Ennek a lánynak tanulnia kell!
Hajdúnánáson született 1926. május 19-én, édesapja harmincegy éves volt, édesanyja pedig tizenkilenc. A korkülönbség abból is adódott, hogy az édesapa csak 1922-ben került haza a hadifogságból, ott felejtették őket Szibériában… A hazatérés után először egzisztenciát akart teremteni, aztán nősülni.
Hentes- és mészárosmester volt, a szakmája művésze, gyönyörűen berendezett boltokkal. Édesanyjának nem engedték, hogy tanuljon, nagy bánatára, hiszen tanítónő szeretett volna lenni. Cserébe aztán szinte mindenki pedagógus lett a családban: Erzsike és a két húga, még az ő férjeik is, a lányai, és az unokái közül is választották ezt a pályát.
– Édesanyám okos asszony volt, és később, a gyerekei tankönyveiből elsajátította a gimnáziumi tananyagot. A földrajz, a történelem szeretete végigvonul a családon. Rám is majdnem hasonló sors várt: apám úgy gondolta, nem kell továbbtanulnom, csak menjek férjhez, a veje meg majd továbbviszi a hentesüzletet. Apám nővére, keresztanyám állt a sarkára, mondván, márpedig ennek a lánynak tanulnia kell! Kemény asszony volt, a családban hallgattak a szavára.
Ez is érdekelhet: Hogyan lettem „Napocska”? – Rozi igaz története
Így került Erzsike a Hajdúnánási Református Gimnáziumba, egy fiúiskolába, ahová néhány lányt is felvettek, igaz, a fiúkkal ellentétben csak tandíj fejében, magántanulói státuszban. Latinul, franciául és németül tanultak, megismerkedtek a modern művészettörténettel is. Erzsike kitűnővel érettségizett.
Csodálatos időszak egy fiatal lány életében: intellektuálisan kinyílt számára a világ, szépsége teljében van, felvették a debreceni egyetemre magyar–történelem szakra. Csak éppen 1944-et írunk…
– Bár 1941-ben léptünk be a második világháborúba, eleinte nem éreztük a súlyát, csak 1943-ban a Don-kanyar után, illetve a ’44-es német megszálláskor. Sokan elhagyták az országot, de apám kijelentette: „Nem megyünk, fiam, sehova, hazátlanul kóborolni a világban.”
Hajdúnánásra 1944. október 31-én bejöttek az oroszok és a románok. A fiatal lányokat bújtatták előlük, Erzsike például az ötgyerekes szomszéd család egyik ágyában rejtőzködött, és amikor a román tiszt benézett a lakásba, az összes gyerek ráfeküdt. Az egyetem első féléve kimaradt, nem volt tanítás. Mint kiderült, a gimnáziumban is alig maradt, aki tanítson, így néhány jó tanulóval egyetemben Erzsikét hamarosan visszahívták oda: tizenkilenc évesen latint meg földrajzot oktatott.
Beköszöntött a szerelem
1945 őszén aztán beindult az egyetem is, és fantasztikus évek jöttek. Erzsike indexe tele volt „igen jeles” érdemjeggyel. (Egy négyese volt, a bolsevik párt története című tantárgyból, abból sem azért, mert nem tudta az anyagot.) Ráadásul a szerelem is beköszöntött, Szász Lajos képében. Lajos Szatmárnémetiben született, és 1945-ben néhány társával úgy határoztak, hogy átszöknek a lezárt határon.
Ártándnál jöttek át, hason csúszva a kukoricásban, miközben lőttek rájuk a románok. Lajos soha nem felejtette el, hogyan zizegtek a feje fölött a levelek. Ráadásul még egy hegedűt is cipelt a hátán, amit egy ismerős rábízott. Megkérdezem Erzsikét, mi fogta meg a fiúban:
– Hát, lelkem, először is, szép férfi volt. Aztán azonos nézeteket vallottunk az egyáltalán nem rátarti joghallgatóval. Három évig vártunk egymásra.
1950-ben házasodtak össze. Egyik nap államvizsga, másik nap esküvő. A szülőktől kaptak egy kis lakást, Lajos az utolsó jogi szigorlatát is letette, családjogász lett, Erzsike pedig Tégláson kezdett tanítani, ám amikor kismama lett, áthelyezték Debrecenbe. Klári 1951 áprilisában született meg. Erzsike a következő évben arról értesült, hogy az államosított Dóczy Leánynevelő Intézetben – Szabó Magda egykori alma materében – megüresedett egy történelemtanári állás.
Szépen felöltözött, és a bizonyítványaival együtt felkereste az igazgatót. Felvették. Novemberben kezdett, és rögtön egy negyedikes csapat osztályfőnöke is lett. Közben 1956-ban megszületett második lánya, Gyöngyi. 1958-ban az immár Kossuth Lajos Gimnázium néven működő intézmény az egyetem fennhatósága alá került, a tanár szakos egyetemisták gyakorlóhelyévé is vált, ráadásul koedukálttá tették a képzést. Mindenki árgus szemmel figyelte, hogyan teljesítenek az új keretek között.
– Keményen gürcöltünk – összegzi azt az időszakot Erzsike. Nagyon szerette a tanítványait, az első lányokkal évtizedekig találkozott, levelezett, és a későbbiek közül is sokakkal máig tartja a kapcsolatot.
Tudás, emberség, humánum
Erzsike hamarosan igazgatóhelyettes, majd 1963-ban igazgató lett. Máig büszke arra, hogy az iskolaigazgatók férfitöbbsége befogadta, a „nagymenők”, ahogy ő fogalmaz.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!