Ha valaki Peter Mutabazi közösségi oldalára téved, valószínűleg előbb veszi észre a családi káoszt és a humort, mint azt, hogy egy nevelőszülőséggel foglalkozó oldalt néz. Mutabazi Foster Dad Flipper néven posztol a hétköznapjaikról: főz, vitatkozik a gyerekeivel, fuvarozza őket, megpróbál rendet tartani, és közben beszél arról is, hogyan működik az amerikai nevelőszülői rendszer.
A család története azonban meglehetősen messze, Ugandában kezdődött.
Mutabazi nagy szegénységben nőtt fel, édesapját bántalmazó emberként írja le. Tízévesen elszökött otthonról, és Kampala utcáin kezdett élni. Közel öt évet töltött ott. Bevásárlás után cipelte az emberek csomagjait némi pénzért, időnként pedig a szatyrokból lopott ételt.
Visszaemlékezése szerint tizenöt éves koráig nem aludt matracon.
Ekkor találkozott egy férfival, aki beszélgetni kezdett vele, ételt adott neki, később pedig abban is segített, hogy iskolába járhasson. Mutabazi ezt azóta is élete egyik meghatározó fordulatának tartja. Különösen az maradt meg benne, hogy a férfi megkérdezte a nevét. Az utcán töltött évek alatt ugyanis ahhoz szokott hozzá, hogy az emberek többnyire észre sem veszik.
Sokáig nem akart gyereket
Mutabazi végül tanulni kezdett, a kampalai Makerere Egyetemen üzleti diplomát szerzett, majd ösztöndíjjal Londonban folytatta tanulmányait. Később az Egyesült Államokba költözött, és többek között a World Vision nemzetközi segélyszervezetnél dolgozott.
Munkája miatt tehát régóta foglalkozott gyerekekkel, saját családot azonban nem tervezett. Ebben jelentős szerepe volt az apjával való kapcsolatának. Attól tartott, hogy az otthon látott mintákat maga is továbbviszi, ezért sokáig úgy gondolta, jobb, ha nem vállal gyereket.
Az amerikai nevelőszülői rendszerrel megismerkedve viszont változni kezdett a véleménye. Egyedülálló fekete férfiként eleinte nem is gondolta, hogy lehetne nevelőszülő, ráadásul saját bevallása szerint alig látott maga körül hozzá hasonló férfiakat ebben a szerepben.
2017-ben végül jelentkezett, elvégezte a szükséges képzést, és nevelőszülő lett.
Azóta 47 gyerek fordult meg az otthonában. Volt, aki csak néhány napot töltött nála, más hónapokig vagy évekig maradt. Mutabazi számára kezdettől fontos volt, hogy a nevelőszülőség nem feltétlenül az örökbefogadás előszobája: amikor lehetséges és biztonságos, a cél az, hogy a gyerek visszakerülhessen a vér szerinti családjához.
Ez persze azt is jelenti, hogy a nevelőszülőnek rendszeresen el kell engednie olyan gyerekeket, akik időközben a mindennapjai részévé váltak.
Egy hétvégére érkezett, végül maradt
Mutabazi első örökbefogadott fia, Anthony is átmenetileg került hozzá. 2018-ban Mutabazi éppen egy testvérpártól búcsúzott, akik hét hónapig éltek nála, ezért egy időre szünetet akart tartani. Ekkor kereste meg egy szociális munkás azzal, hogy egy 11 éves fiúnak sürgősen helyre lenne szüksége. Mindössze egy hétvégéről volt szó.
Anthony kétéves kora óta a gyermekvédelmi rendszerben élt. Korábban örökbe fogadták, ám tizenegy évesen az örökbefogadó szülei lemondtak róla. Mutabazi beszámolója szerint egy kórházban hagyták, majd megszüntették a szülői jogaikat.
Amikor Anthony megérkezett hozzá, rövid időn belül megkérdezte, szólíthatja-e apának. Mutabazi először nemet mondott: úgy tudta, a fiú néhány nap múlva továbbmegy, ezért azt kérte, inkább hívja Peternek. A néhány napból végül jóval hosszabb idő lett. Mutabazi 2019 novemberében hivatalosan is örökbe fogadta Anthonyt.
Azóta további gyerekekkel bővült a család. A frissebb beszámolók szerint Mutabazinak ma hat örökbefogadott gyereke van, miközben továbbra is vállal nevelőszülői feladatokat.
Két sikeres örökbefogadás. A jobb oldalon látható Anthony, aki 11 évesen csak egy hétvégére érkezett… eredetileg (Forrás: Peter Mutabazi Facebook oldala)
Peter Mutabazi gyerekkora is alakítja, hogyan nevel
Mutabazi sokszor beszél arról, hogy saját gyerekkori tapasztalatai egyszerre segítik és nehezítik a nevelőszülőséget. Könnyen megérti például, miért nem bízik egy gyerek automatikusan abban a felnőttben, aki azt mondja neki, hogy mostantól biztonságban van.
A nevelőszülőkhöz kerülő gyerekek közül sokan ugyanis korábban többször költöztek, szakadtak el fontos emberektől, vagy éltek át elhanyagolást és bántalmazást. Mutabazi szerint ezért önmagában kevés azt mondani nekik, hogy szeretik őket. A bizalom kialakulásához idő és kiszámíthatóság kell.
Saját családjában tizenkét megerősítő mondatot is használ, amelyek között olyan állítások szerepelnek, mint hogy „látnak”, „hallanak”, „szeretnek”, „bátor vagy” vagy „ide tartozol”. Ezeket eredetileg saját magának kezdte felírni, később pedig a gyerekeivel is használni kezdte.
A módszer mögött nincs különösebben bonyolult filozófia. Mutabazi abból indul ki, hogy azoknak a gyerekeknek, akik korábban ennek az ellenkezőjét tapasztalták, bizonyos dolgokat sokszor kell hallaniuk ahhoz, hogy idővel el is higgyék őket.
A bizalom kialakulásához idő és kiszámíthatóság kell. (Forrás: Peter Mutabazi Facebook oldala)
Nemcsak a saját családjával foglalkozik
Mutabazi idővel létrehozta a Now I Am Known nevű nonprofit szervezetet is, amely nevelőszülőknél élő gyerekeket, valamint az őket befogadó családokat támogatja.
Az alapítvány egyik programja kifejezetten a gyerekek szobáival foglalkozik.
Olyan nevelőszülőknél vagy rokoni gondozásban élő gyerekek számára alakítanak ki személyre szabott szobákat, akiknek gyakran hosszú ideig nem volt saját terük. A gyerekeket is bevonják a tervezésbe: megkérdezik, milyen színeket szeretnek, mi érdekli őket, hogyan képzelik el a szobájukat.
Mutabazi számára ennek személyes jelentősége is van. Gyerekként sokáig nemcsak saját szobája nem volt, hanem ágya sem. Ma pedig éppen olyan gyerekeknek próbál stabilabb környezetet teremteni, akiknek az életében az otthon fogalma szintén korán bizonytalanná vált.
Közben a közösségi médiában is igyekszik megmutatni a nevelőszülőség kevésbé látványos oldalát. Nemcsak az örökbefogadásokról vagy a családi ünnepekről posztol, hanem arról is, hogy a gyerekek viselkedése mögött sokszor trauma áll, hogyan lehet kapcsolatot tartani a vér szerinti szülőkkel, és milyen érzés elengedni egy gyereket, akiről hónapokon át gondoskodott.
A Foster Dad Flipper mára jóval több lett egy családi közösségimédia-oldalnál.
Mutabazi előadásokat tart, nyilvánosan beszél az amerikai gyermekvédelmi rendszer problémáiról, és könyvet is írt a saját történetéről. Now I Am Known: How a Street Kid Turned Foster Dad Found Acceptance and True Worth című memoárja 2022-ben jelent meg. Ebben nemcsak az ugandai gyerekkoráról és az utcán töltött évekről mesél, hanem arról is, hogyan alakította át a saját családról és apaságról alkotott képét mindaz, amit nevelőszülőként megtapasztalt. A könyv címét később az alapítványa nevében is továbbvitte.
Saját története nyilván különleges, de ő maga rendszeresen hangsúlyozza, hogy nem valamiféle rendkívüli képesség kell ahhoz, hogy valaki nevelőszülő legyen. Sokkal prózaibb dolgokat sorol: stabilitást, türelmet, hajlandóságot a tanulásra és annak elfogadását, hogy a hozzá érkező gyerek múltját nem tudja meg nem történtté tenni.
Talán az sem véletlen, hogy az alapítványának is a Now I Am Known nevet adta. Mutabazi számára ugyanis saját történetéből következik az a gondolat, amelyet ma a munkájában is képvisel: egy gyerek életében sokat számíthat, ha van legalább egy felnőtt, aki kíváncsi rá, számon tartja, és hosszabb távon is jelen van az életében.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!