Alig-alig hallunk és olvasunk a családi gazdálkodás buktatóiról, pedig megdöbbentően sok kapcsolat fut zátonyra a felek tudatlansága és önzése miatt – magyarázza tanári szigorral a harminckilenc éves Flóra, majd hozzáteszi, hogy szerinte mi, nők vagyunk nagyobb veszélyben, mert általában azt hisszük, a szerelem majd átsegít minden buktatón. „Én sem voltam különb másoknál, de az utolsó pillanatban megmenekültem, és nem tudott kiforgatni a szerelmem”, mondja, közben elégedetten felragyog a kék szeme.
Pénz kellene harisnyára!
– Olyan szerelmes voltam Balázsba, hogy semmit sem láttam a világból rajta kívül, és amikor az esküvőnk után javasolta, hogy ő, a kiváló marketinges szakember legyen a családi kasszakulcs őrzője, aki gazdálkodik, beoszt és félretesz, lelkesen beleegyeztem. „Ha az én zsenim így akarja, így lesz jó!” Tetszett, hogy feleségként csak az a dolgom, hogy gondoskodjak a rezsi befizetéséről, élveztem, hogy nem kell számlákkal bíbelődnöm, élhetek a művészetnek, elvégre grafikus és rajztanár vagyok.
Ám amikor odáig „fejlődtünk”, hogy pénzt kellett kunyerálnom a férjemtől harisnyára, már tudtam, valami elromlott. De nem szóltam, inkább üres pénztárcával és bankkártyával jöttem-mentem, mert becsülettel betettem a teljes jövedelmemet a közösbe. Csakhogy a közös a férjemé volt, és ő egyedül döntött mindenről!
Gyakran vettek a rajzaimból tehetős emberek, akikkel természetesen Balázs tárgyalt. Sokszor nem is tudtam, mennyiért kelt el egy-egy munkám, ahogy arról sem volt fogalmam, van-e megtakarításunk. Minden pénzmozgást kontrollált, nem vettem az engedélye nélkül élelmiszert, ruhát, színházjegyet, könyvet, kozmetikumot, semmit, miközben a „főnök” arra költött, amire akart.
Csak bő két évvel az esküvőnk után vívtam ki, hogy zsebpénzt kapjak. Ekkor süllyedtem végleg gyerekstátuszba. Később sem lettem egyenrangú, felnőtt társa Balázsnak, de ő így is féltette tőlem a pénzünket (a pénzét).
Kapcsolódó: A szerelem apró betűs része – A házassági szerződésről
Például őrjöngő üvöltözést váltott ki a bécsi barátnőm látogatása, aki előtt nem akartam leégni, tehát felvettem a közös számlánkról egy nem túl nagy összeget – korábban nem „vetemedtem” ilyesmire –, hogy fizessem a múzeumi belépőket, és vacsorázni vigyem.
Balázs nem ütött meg, de a szavaival vesszőzött! A szörnyű élmények felmorzsolták az önbecsülésemet, állandóan rettegtem, hogy hiába szeretem, ha ő a pénzbe szerelmes!
Jelzem, a birkatermészetemnek köszönhetően életünk végéig működhettünk volna e megalázó üzemmódban, csakhogy a férjem beleszeretett egy húszesztendős kolléganőjébe, amikor még szoptattam a kislányunkat.
Ő épp betöltötte a negyvenkettőt, én harmincnégy voltam. Állítása szerint a gyerekordítás elől menekült a kollegina karjaiba. Ugye, szép? Lakást bérelt maguknak, csak néha-néha jött haza.
Apa érkezik a nagyapa mellé
Flóra nemigen tanulhatta meg gyerekkorában, miként működik egy egyenlőségen alapuló, szerelmi házasság, hiszen leányanyaként szülte az édesanyja 1987-ben. A szép és büszke szülésznő anya soha nem nyomozott a német származású biológiai apa után, aki egyszer sem kereste a lányát harminckilenc év alatt.
– Nem érdekelt apám, hiszen volt egy zseniális, férfias nagypapám, és nemcsak tiszteltem, de imádtam is anyut! Amikor tizennégy évesen kaptam egy kedves, bölcs mostohaapát anyukám jóvoltából, aki örökbe is fogadott, elégedett voltam az életemmel. Persze kamaszodtam, tehát „szenvedtem”, és a fájdalmaimat a nagyapára öntöttem.
Ő sajnált, vigasztalt, és segített elfogadni önmagamat, a mostohaapámat meg a gimnáziumi osztálytársaimat. Igaz, nem tanított gazdálkodni és az érdekeimet érvényesíteni, de a humora megvédett a depressziótól, a piálástól, a drogozástól, a korai párkapcsolatoktól. Együtt tanultunk főzni, sokat barkácsoltunk, ő vitt egy grafikai stúdióba is, mert észrevette, jól rajzolok. Mindennek betetőzéseként rám íratta a gyönyörű, teraszos városmajori lakását, amikor nagykorú lettem.
Csak akkor volt mosolyszünet nagyapa és unoka között, amikor Flóra harmincéves korában bemutatta a leendő férjét. „Ne menj hozzá! Nyolc évvel idősebb, de nincs semmije, udvariatlan, kedvetlen, nem beléd szerelmes, hanem a lakásodba!”, zsörtölődött a nagyapa, de már beteg volt, és Flóra azt gondolta, nincs birtokában a józan ítélőképességének.
– Pedig élete utolsó perceiben is ki tudta ismerni a férjemet, szegénykém előre látott mindent! – mondja, és a szeme csupa könny.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!