A Bakáts téri klubhelyiségben vagy húszan sétálgatunk fel-alá. Megáll velem szemben egy fiatalember. Kő-papír-ollózunk. Veszítek. Megfordul, a kezemet a vállára teszem, és miközben vonatozunk, a nevét skandálom: Dá-vid, Dá-vid!
Találkozunk egy másik párossal, Dávid annak a vezetőjével, egy lánnyal is játszik. A lány nyer. Dáviddal beállunk mögéjük, és a négyfős vonatunk már a győztes nevétől zeng: Fló-ra! A legvégén már csak két hosszú csapat kígyózik.
Amikor a párbaj során eldől, ki az abszolút bajnok, az egész szoba az ő nevétől dübörög, olyan lelkesítő a hangulat, mintha sportrendezvényen lennénk. Az utcára nyíló ablakon a járókelők kíváncsian pillantanak be, pedig nincs itt semmi rendkívüli: a Fórum Színházi Közösségben éppen a neveket gyakoroljuk.
Közösséghez tartozni
A Fórum Színházi Közösség története 2013-ig nyúlik vissza. Az alapítók akkor még csak gyerekeknek tartottak színjátszókat, ám a szülők folyamatosan azt kérdezgették tőlük, miért nem hirdetik meg a programot felnőtteknek is. Az első eseményre huszonhárman jöttek el, azóta a csapat több száz fősre duzzadt. A szervezők a nyitott alkalmaktól a drámaműhelyen át az improvizációs és közösségi színházi csoportokig számtalan lehetőséggel teremtenek biztonságos teret az önkifejezéshez.
– Napjainkban, amikor az emberek kis túlzással a munkahelyük és a családjuk között ingáznak, természetes emberi igény, hogy olyan funkcionális közösséghez tartozhassunk, ahol figyelünk egymásra, érdekel minket a másik, és mindenki önmaga lehet, nem kell jónak lennünk, nem kell megfelelnünk – magyarázza a szervezet elnöke és motorja, Montvai Hanna, aki színészként, rendezőként, drámatanárként szívesen foglalkozik a fontosabb társadalmi kérdésekkel.
Hanna az elfogadó közösségen kívül számtalan történetet kap a többiektől, amiért különösen hálás, szerinte ezeken keresztül rengeteg élettapasztalatot szerezhetünk.
A résztvevők között érezhető volt a harmónia
Az egész este a fokozatosságra épül. Egyszerű bemelegítő feladatokkal kezdünk. Például a „kontextusépítés” során nagy körbe állunk, a trénerek pedig a „Kik?”, „Hol?”, „Mit csinálnak?” kérdéseket ismételgetik úgy, hogy mindig más felel.
A mai tematika a nyaralás, ezért beiktatunk olyan páros játékot, ahol egymásra reagálva abban kell a fantáziánkat szabadjára engednünk, miket csomagoljunk a képzeletbeli bőröndünkbe. („De ha visszük a szájharmonikát, vigyük a zongorát is!”) Az egyik sráccal, Károllyal a poggyászunkba a pálinka mellé bepréseljük a hintaágyat és a nagymamát.
Főszerepben: az ember
A mostani nyitott alkalmat két karizmatikus tréner, Csizmadia Ildikó és Krámli András vezeti. Ildi profi színész, tizenöt évig az ország különböző színházaiban játszott prózai és zenés főszerepeket, jelentősebb mellékszerepeket.
– A színészetben engem mindig érdekelt az önismereti rész is, hogy ha egy szerepet megformálunk, mi történik a személyiséggel, hogyan változik. Amikor pedig a kisfiam megszületett, egyre jobban foglalkoztatott az a vonal, ahol a színházat közösségépítésre, személyiségfejlesztésre alkalmazzák – meséli.
Elvégzett egy drámapedagógiai képzést, ott találkozott egy Fórum-taggal, aki szólt, hogy éppen trénereket keresnek. Ildi az elmúlt kilenc évben már több területen segítette tudásával a szervezetet, dolgozott trénerként, vezetőként, rendezőként, a következő évadban közösségi színházi csoportot kísér majd kilenc hónapig.
Csizmadia Ildikó profi színészként óriási tapasztalattal rendelkezik
– Egy színházi közegben, főleg, ahol hetente találkozunk, felmerülnek a fontosabb kérdések a saját életünkkel kapcsolatban is, például, hogy a helyünkön vagyunk-e. Láttam embereket, akik munkahelyet váltottak, de arra szintén több példa akadt, hogy kiléptek a kapcsolatukból, amely már nem szolgálta őket – osztja meg velünk a tapasztalatait.
– A közösségi színházi előadást olyan témáról rakjuk össze, amely érdekli a csoportot, és óhatatlan, hogy ez dolgozik a személyiségen. Tehát jobban megismerik magukat a résztvevők, bátrabbak lesznek, nyíltabbak, és könnyebben felvállalják a saját igényeiket, szükségleteiket.
Kapcsolódó: Élet a Madárfészekben – Közösségi válasz a magányra
Krámli András pszichológiát tanult, és dolgozik a Feldmár Intézetben, így ez a téma hozzá szintén közel áll. Trénerként mindig szívesen figyeli a csoportdinamikát is. A Fórumban először 2018-ban próbálta ki magát, azóta több egyesületben játszott. A Nézőművészeti Kft. társulat pszichológiai témájú, középiskoláknak szóló előadásait szakértőként segíti. Andris úgy látja, a kreativitás a nyitottságon kívül kitartást is igényel.
– Ahhoz, hogy túlléphessünk a sémáinkon, sokat kell kísérleteznünk és feszegetnünk a határainkat – mondja. – Ha merünk spontánok lenni, és van önreflexiónk, a kreatív ötletek megszületnek.
Magabiztosabban a konferencián
Miután a szavak szintjén már kellően felpörögtünk, áttérünk a mozgás dimenziójába. Két csoportra válunk szét, és a nyaralás legfantasztikusabb pillanatáról kell élőképet megformáznunk úgy, hogy egyesével csatlakozunk a többiekhez, így épül fel emberről emberre a jelenet. A miénk főszereplője a földön némán ordító fiú, akinek fáj a lába (Eltört? Megharapta a cápa?), a többiek pedig a legkülönbözőbb módon, elborzadva, vagy éppen kíváncsian szemlélik a kálváriáját. Én fotózom őt.
Ezek a játékok rutintól függetlenül mindenkinek szórakoztatók. Elblinger Zsuzsi például három éve csatlakozott a közösséghez, sőt már gimnazistaként is járt színjátszóra, ám az egyetem és a munka elszólította.
Elblinger Zsuzsi három éve csatlakozott a közösséghez
– Egyszer csak ért egy impulzus, hogy újra belevághatnék, mert a személyiségemnek a kreatív, játékos része teljesen háttérbe szorult. Itt már az első alkalom beszippantott, utána jártam impróra, színjátszó csoportba, többfajta stílust kipróbáltam – meséli Zsuzsi. – Ezek a foglalkozások visszahozzák a játékosságot, bolondosságot az életembe.
Kicsit visszataláltam önmagamhoz, olyan személyiségvonásaim erősödtek fel, amelyeket szerettem magamban, de elhalványultak, eltűntek a sok logikus gondolkodás és protokoll miatt. Ráadásul magabiztosabb lettem akkor is, amikor konferencián kell előadást tartanom.
Páva Attila ma csatlakozott először a csoporthoz.
– A nyolcadik kerületben születtem, nem túl sportos szemüvegesként kifejlesztettem azt a képességemet, hogy a velem konfliktust kereső embereket egy kisebb show-val nevettettem meg, hogy eltereljem a figyelmüket az uzsonnámról – idézi fel a kezdeteket. A beszélőkéjének köszönheti a későbbi feleségét, illetve a salesesként és vezetőként elért sikereit is, az esti altatásnál szintén nagy hasznát vette. A családjával rajonganak a színházért, Attila kis túlzással előadásról előadásra jár.
– Nyugdíjasként kiszálltam a versenyszférából, és eljött az idő, hogy ne csak a homokozó széléről nézelődjek, hanem felfedezzem a homokozót belülről – folytatja. – Nem színművészi karrierre hajtok, csak szeretném jó társaságban jól érezni magam. És ha a végén lesz egy előadásunk, amire eljön a család, és amikor meghajolok, megtapsolnak, az már csak hab a tortán.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!