A Nők Lapja utolsó oldalán évekig futott a 10 kérdés című rovatunk, ebben volt egy trükkös pont: Kitől kellene bocsánatot kérnie, vagy kinek kellene öntől bocsánatot kérnie? Az interjúalanyok többségét mélyen megérintette a téma, néha éveken, sőt évtizedeken át eltemetett sérelmek kerültek a felszínre. Számomra akkoriban úgy tűnt, mintha a bocsánatkérés kapcsán különböző iskolák lennének, de ma már úgy látom, hogy alapvetően generációs és neveltetési kérdésről beszélünk.
Miért olyan nehéz bocsánatot kérni? A családi minták is számítanak
Sárvári Györgyi pszichológus szerint ahhoz, hogy megértsük a jelenséget, nem elég az egyént vizsgálni, a tágabb társadalmi és családi mintákat is figyelembe kell venni.
– Rengeteget számít, hogy mit láttunk magunk körül. Magyarországon a történelmi narratíváink többnyire azt erősítik, hogy a tragédiákban nincs saját felelősségünk, mert mindig egy rendszer vagy egy hatalom áldozatai voltunk. Ez rossz táptalaj a felelősségvállaláshoz, hiszen ha azt tanuljuk, hogy velünk csak megtörténnek a dolgok, egyénként is nehezebben mondjuk ki, hogy hibáztunk. Ugyanez jelenik meg a családokban is.
Bocsánatot kérni sebezhetővé tesz – éppen ezért lehet olyan nehéz (Forrás: Getty Images)
A tekintélyelvű nevelés nehezen fér össze a bocsánatkéréssel, mert ahhoz az kellene, hogy a szülő időnként belássa: tévedett. Ha egy gyerek abban nő fel, hogy neki mindig bocsánatot kell kérnie, a felnőtt viszont soha nem teszi ezt, akkor azt tanulja meg, hogy bizonyos pozíciót vagy életkort elérve már nem kell felelősséget vállalni. Pedig nem egészséges, ha a tekintély kizárja a tévedés lehetőségét, mert az élet ennél sokkal összetettebb.
A bocsánatkérés nehézsége gyakran valójában a hibázástól való félelemből fakad.
A nőknél ez többnyire szorongásként jelenik meg, a férfiak inkább megkeményednek, felveszik a macsószerepet. Sok nő, amikor felismeri, hogy hibázott, összeomlik, ezért inkább megpróbál mindig tökéletesnek látszani. Ez azonban rendkívül romboló: megnehezíti a konfliktusok kezelését, és hosszú távon nagyon kimerítő. A hétköznapokban többnyire két végletet látunk.
Ez is érdekelhet: Orvos-Tóth Noémi – Megbocsátás a szülő-gyermek kapcsolatban
A tekintélyszemély nem ismeri be, hogy hibázott, inkább áldozatszerepbe helyezkedik, hiszen aki áldozat, annak nem kell bocsánatot kérnie. Ha mégis rosszul cselekedett, azt a körülményekkel magyarázza, és azzal, hogy jót akart. A szorongó alkat ezzel szemben teljesen összeroppan attól, hogy hibázott, mert ezt megszégyenülésként éli meg. Kevés a jó minta arra, amikor egy felnőtt egyszerűen azt mondja: „Ne haragudj, rossz döntést hoztam. Nem lett volna szabad így reagálnom. Tévedtem, bocsánatot kérek.”
Miért várjuk felnőttként is, hogy a szüleink bocsánatot kérjenek?
A bocsánatkéréssel kapcsolatban kirajzolódni látszik egyfajta generációs különbség: amikor egy középkorú nő vagy férfi a korábbi mintákat felülírva megtanulja, hogy nem dől össze a világ, amikor elnézést kér például a gyerekétől, akkor megjelenhet nála az igény, hogy az ő szülei is elismerjék, ha hibáztak.
– Sokszor nem is bocsánatkérésre vágynak ezek a felnőttek, hanem arra, hogy az idősebbek megértsék a fájdalmukat, hogy elismerjék azt, ha valami nem jól történt – magyarázza Sárvári Györgyi. – Bevallom, ezzel kapcsolatban nem vagyok túl bizakodó, azt tapasztalom, hogy ha valaki megkövesedett bölcsességek és megszokások mentén élt le hatvan-nyolcvan évet, akkor nagyon ritkán történik meg, hogy egyszer csak elkezd kritikusan nézni önmagára, és érzékenyen reagálni mások sérelmeire.
Azt viszont gyakran látom, hogy amikor történik egy tragédia, valamilyen egészségügyi krízis vagy veszteség, az sokakat terel az önfejlesztés irányába, beviszi őket a „magamra nézek, jobban akarom csinálni” utcába. De azt is észrevettem, hogy aki nagyon erősen tekintélyelvű, és tévedhetetlennek gondolja magát, az a krízis elmúltával visszatér a saját megszokott működéséhez.
Ez is érdekelhet: Mit árul el rólad, ha elnézést kérsz akkor is, amikor nem te hibáztál?
Ezért is nagyon fontos, hogy a reflektorfényben lévő államfők, hírességek, vallási vezetők elismerjék az áldozatok traumához vagy fájdalomhoz való jogát, ez mindenki számára példaértékű lehet.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!