Az ötvenöt éves Fövenyes Kertmozi a nyár szinte minden napján várja a filmrajongókat, a szórakozásra vagy időutazásra vágyókat. A mozi tulajdonosai, a Pálffy család számára ez nemcsak munkahely, hanem életforma, amely mellett régen elkötelezték magukat.

Mangó kutya az első, aki a köszöntésünkre siet, és barátságosan játszani próbál velünk, ahogy Pálffy Mátyás, a Fövenyes Kertmozi üzemeltetője beenged bennünket a kapun. A moziplakátok alatt a színes székek és az exkluzívabb helyeknek számító nyugágyak szép rendben sorakoznak. Matyi párja, Kocsis Cecília épp kávét főz a kinti tűzhelyen, a lányaik, Panka és Barka­ pedig mellette játszanak.

Este mozi, nappal a család élettere ez a hatalmas kert, igazi félnomád paradicsom, ahol a gyerekek mezítláb, képernyőmentesen töltik a nyarat. Rajzolnak, bicikliznek, lemennek a mólóhoz fürdeni. Bár sokan azt hiszik, az összes filmet látják, ez nem igaz, mert a szüleik kifejezetten figyelnek arra, hogy távol tartsák őket a digitális világ vonzásától. Mire kilenckor elkezdődik a vetítés, a hatéves Barka már az emeleti szobában alszik, a tizenkét éves Panka pedig az ágyában olvas.

– Június első hétvégéjén nyitottuk ki a mozit – magyarázza Matyi, miközben körbevezet –, mindennap dolgozunk, a filmek hosszától függően általában éjfélig fent vagyunk, zárás után még takarítunk, rendet teszünk. Augusztus végére eléggé elfáradunk, de nagyon szeretjük ezt a munkát.

Vetítés mentaillatban

A szeretet és a gondoskodás az egész helyen látszik. Cili maga keveri a szúnyogriasztó spray-t, amely a bejáratnál várja a nézőket, bárki használhatja. A sorok mellé olyan növényeket ültettek – mentát, citromfüvet, muskotályzsályát –, amelyek szintén távol tartják a rovarokat. A kutyákat szívesen fogadják a nézőtéren, ők időnként visszaugatnak a filmekben megszólaló társaiknak.

A gyerekeket külön „páholy” várja: nem kell a széken feszengenie annak, aki nem bírja, helyette a fára épített mászókáról, a csúszdáról vagy a hintákból is tökéletesen látja a vásznat. Matyi a korán érkezőknek – ahogy nekünk is – bármikor szívesen elmeséli a Fövenyes Kertmozi 1971. június 12-én induló történetét.

Szívük-lelkük benne – ez látszik is a kertmozin

– A hetvenes években állami döntés alapján, olasz mintára a Balaton partját végigtelepítették kertmozikkal – kezdi. – Mi Zánkán nőttünk fel a nővéremmel. Anyukám az úttörőváros (ma Erzsébet-tábor) könyvtárosaként, édesapám a színház fény- és hangtechnikusaként dolgozott. Apukámat egyszer csak elküldték Budapestre, hogy tanulja ki a mozigépészszakmát, majd megnyitották az úttörőváros moziját. Később a zánkai faluház mozija is hozzá tartozott, és besegített még pár helyen – például Fövenyesen.

A rendszerváltás után a mozi-üzemvezetők elkezdhették vállalkozóként üzemeltetni ezeket a kis mozikat – innentől nálunk az egész család élete ekörül forgott. Nyolcéves koromban a mozigépet már tökéletesen kezeltem, pedig akkor még tekercseken érkeztek a filmek, amiket húszpercenként cserélni kellett, de imádtam. A jegyek kiosztása és a kassza kezelése nagyobb gondot okozott…

Kapcsolódó: 5+1 érdekesség – Amit eddig (talán) nem tudtunk a Balatonról

A csúcsidőszakban a Pálffy család hat mozit vitt Révfülöptől Füredig, később négy maradt. Közben Mátyás agrármérnökként diplomázott, és épp megismerte a környezetmérnökként végzett Cilit, amikor édesapja 2012-ben kijelentette, a fövenyesi és az akali kertmozit szeretné bezárni, elég neki a füredi és a révfülöpi. Erre Matyi feltette a nagy kérdést Cilinek: mit szólna hozzá, ha átvennék a stafétát.

A lány rábólintott, és a próbaév során kiderült, remek párost alkotnak – pedig Cili korábban sosem járt kertmoziban, és az északi helyett inkább a déli part állt hozzá közel.

– Folyamatosan próbálunk az őszi-téli időszakra más típusú munkákat vállalni, akár az eredeti szakmánkban dolgozni, akár új képzéseket elvégezni – mondja Cili.
– Például Matyi az előző fél évben egy energetikai startupot fejlesztett, de sokat segítünk a gyerekek pesthidegkúti Waldorf-óvodájában, -iskolájában is, mert fontosnak tartjuk a közösségépítést.

Családi lak a gépházban

Az első nyaruk még analóg filmekkel telt, tehát ötvenkilós vasládákban érkeztek a filmtekercsek, ezeket Matyi apukájának garázsában tárolták, amely leginkább egy logisztikai központra hasonlított. Majd betört a digitális technika, amelynek következtében javult a képminőség, itt is aznap este vetíthetnek le egy filmet, amikor Hollywoodban bemutatják, nem kell súlyos ládákat mozgatni és húszpercenként tekercset váltani.

A Belgiumból érkezett modern vetítőgép

Viszont új vetítőgépeket kellett beszerezni elképesztő árakon – emiatt jó sok kis mozi be is zárt. Matyiék végül Belgium­ból tudtak használt gépet venni, hogy ne maradjanak filmek nélkül a balatoniak.

Bekukkantunk a gépházként funkcionáló, a nyolcvanas években kialakított kétszintes házikóba. Az alsó szintjén található a konyha, a fürdőszoba, az emeleten pedig a háló a klimatizált gépszoba mellett.

– Tizenkét éve, Panka hathetes korában indult a szezon – emlékszik vissza Cili. – Mi nyolckor nyitunk, adjuk a jegyeket, szerencsés esetben leültetünk kétszáz embert. Pattog a kukorica, kilenckor kezdődik a film. Mindenképp úgy szerettük volna intézni, hogy Panka addigra aludjon, és mi a bébiőrrel figyeljük az álmát, miközben dolgozunk. Ezt a rendet azóta is tartjuk, immár két gyerekkel, és nagyon jól működik.

– Amikor pedig lekapcsolom a fényeket, és meglátom egy film első pillanatait a vásznon, még mindig kiráz a hideg… – vallja be Matyi.

Időutazás indul!

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó