Elátkozott csillogás

Az elmélet, miszerint egyes drágakövek „el vannak átkozva”, mindig is izgatta az emberek fantáziáját. Századok óta mesélnek történeteket olyan ékszerekről, amelyek halált, bánatot, nyomorúságot hoznak tulajdonosaikra. Ha csak a tényeket nézzük, valóban nem tagadhatjuk, hogy bizonyos tárgyak az átlagosnál gyakrabban kerültek tragikus történetek középpontjába – ám azt, hogy ezért ők lennének felelősek, nehéz lenne bizonyítani.

Királyi ékszerek misztériuma

Az emberek azonban szeretik a misztikus történeteket, és ha egymás után több balszerencsés esemény is kapcsolódik egy tárgyhoz, bizony hamar kialakul a fejükben az ok-okozati kapcsolat illúziója. Erre játszottak rá a 19. századi újságírók, amikor szenzációhajhász cikkekben mesélték el a királyi család elátkozott ékszereinek a történetét.

Ma már tudjuk, hogy nem feltétlenül ragaszkodtak a tényekhez, és gyakran engedték szabadon a fantáziájukat.

A „keleti átok”, „vérbosszú”, a „gyilkosság” gyakran csak arra szolgált, hogy kitöltsék a kivételes szépségű ékszerek történetében ásítozó, néha százéves lyukakat. De hogy pontosan mi az igazság? Valójában csak annyit tudunk biztosan kijelenteni, hogy ezek a sztorik túlságosan izgalmasak ahhoz, hogy a feledés homályába merüljenek, és ha őszinték akarunk lenni, valójában senki nem tudja biztosan, hogy nincs semmiféle alapja annak, amit suttognak róluk.

Ez is érdekelhet: Katalin hercegné kedvenc tiarája iszonyatos fejfájást okoz

Eleonóra hesseni nagyhercegné volt az eperlevél tiara utolsó áldozata

Eperlevél tiara

Albert herceg nagy ékszerrajongó volt, és gyakran tervezett csecsebecséket családtagjai számára. Az eperlevelekkel díszített tiarát például lányának, annak esküvője alkalmából. A ceremónián azonban nem lehetett ott, mert fél évvel korábban hirtelen meghalt. Az esküvőt megtartották, de a jelenlévők szerint az esemény temetői hangulatban zajlott. A fiatal pár a kézfogó után Darmstadtba költözött, ám házasságuk nem lett boldog.

Bár Alice hét gyermeknek adott életet, kettőt is elveszített. Fia két és fél évesen kiesett az ablakon, lánya négyévesen a torokgyíkba halt bele, amit előtte átadott őt ápoló édesanyjának is – aki így fájdalmasan fiatalon, harmincöt évesen életét veszítette. Ő volt Viktória királynő gyermekei közül az első, aki meghalt. Ráadásul ugyanazon a napon, december 14-én, mint tizenhat évvel korábban az apja.

A tiara ezután fiára, Ernő Lajos hercegre szállt, aki feleségének ajándékozta, ám az átkot nem tudták elkerülni. Elsőszülöttük halva született, imádott leányuk nyolcévesen tífuszban veszítette el életét. A pár ezután elvált, és Ernő Lajos újranősült. A tiarát fia, György Donát örökölte, aki II. Erzsébet férjének, Fülöp hercegnek a húgát, Cecíliát vette feleségül. Három gyermekük született, és boldogan éltek, míg az átok 1937 novemberében újra lecsapott.

A család repülőre szállt, hogy Angliába utazzanak egy esküvőre. Gépük azonban lezuhant, és a fedélzeten utazók mind meghaltak: György Donát, két fia (a harmadik, a kislány nem tartott velük), édesanyja, és felesége, a nyolc hónapos terhes Cecília is. A tiara volt az egyetlen, amely sértetlenül túlélte a zuhanást, és az azt követő tüzet is. Azóta senki nem viselte.

A Fekete Herceg rubinja

A Fekete Herceg rubinja, úgy tűnik, a legrosszabbat hozta ki az emberekből, mert tulajdonosai feltűnően gyakran lettek gyilkosság áldozatai. A legenda szerint a kő először a mór uralkodó, Abu Said birtokában volt, aki büszkén viselte, amikor vendégül látta a kasztíliai királyt, Kegyetlen ­Pétert. A vendég azonban megirigyelte tőle a drágakövet, megölette házigazdáját, így az hozzákerült.

A történet szerint a kő (ami valójában nem rubin, hanem spinell) ekkor lett átkozott, mert egy ártatlan ember vére ivódott bele. Kegyetlen Péter nem sokáig örülhetett szerzeményének, mert törvénytelen testvére fellázadt ellene, és le akarta taszítani a trónról. Az angol trónörökös segítségét kérte, akit manapság „Fekete hercegként” emlegetünk. Ő a rubint kérte cserébe, így került az Angliába.

Eduárd herceg úgy hitte, a kő védelmet nyújt neki a csatában, ezért sisakjára rögzítve hordta, és nagyon vigyázott rá – de élete végén súlyos betegség gyötörte, és néhányan azt suttogták, hogy erről a kő tehet, amely lassan felemésztette a testét. A drágakő ezután V. Henrik sisakjára került, akit a legenda szerint az azincourt-i csatában épp a rubinon érte egy hatalmas csapás, ám az lepattant a ragyogó vörös kőről.

Ez is érdekelhet: Korábban írtunk Katalin hercegné legdrágább ékszereiről

Ez megerősítette azokat, akik úgy hitték, hogy szerencsét hoz – de már akkor is voltak, akik azt suttogták, voltaképp vörös ragyogása volt az, ami a majdnem halálos csapást magához vonzotta, és enélkül a király soha nem is került volna életveszélybe. Tény, hogy a következő ember, aki csatában viselte, III. Richárd valóban életét veszítette. Ezután döntött úgy VIII. Henrik, hogy a harci sisak helyett a koronájára teszi, és ezt a hagyományt követte később több uralkodó is, abban bízva, hogy a vérvörös kő erőt és győzelmet hoz neki a megpróbáltatások idején.

Franz Xaver Winterhalter festményén Viktória királynő brossként hordja a Koh-i-Noor gyémántot

Koh-i-Noor

Amely férfi a fény hegyét birtokolja, a világ minden hatalmát megkapja, de a világ minden nyomorúságával együtt. Csak nők hordhatják büntetlenül – szól a világ egyik leghírhedtebb gyémántjának legendája. A jóslat szerint minden férfi, aki megérinti, véres halált, árulást és kínlódást vesz vele magának. Ez persze még senkit se tartott vissza attól, hogy meg akarja szerezni ezt a szemrevaló gyémántot.

Vannak, akik úgy vélik, a kő több mint ötezer éves, és egyesek szerint ugyanaz, amit a szankszrit iratok „a gyémántok hercegeként” említenek, de biztosan csak az 1300-as évektől ismerjük a sorsát. Rengeteg indiai­ uralkodó dinasztia birtokában volt, és tény, hogy sokuk véres, kegyetlen véget ért.

De nem hozott szerencsét annak a velencei kőcsiszolónak sem, aki a 17. században azt ajánlotta: formára csiszolja a követ, de a munka során negyedére csökkentette annak méretét. Az uralkodó halállal büntette ügyetlenségéért, pedig a kő még így is jelentős méretű maradt. Azt mondták akkoriban, hogy az értékén egyetlen napra jól lehetne lakatni a világ minden emberét.

Véres indiai „pályafutása” 1850 körül ért véget, amikor Viktória királynőnek ajándékozták. Az út során a szállító hajót szerencsétlenségek sorozata érte: kolerajárvány tört ki a fedélzeten, majd egy óriási viharban sokan életüket veszítették.

A legenda szerint majdnem hat hónapig hányódott egy halott kapitány mellényzsebé­ben, és csak azért nem lopták el, mert mindenki azt hitte, hogy üvegből van.

A brit birodalmi korona tetején található Szent Eduárd zafírja, alatta a Fekete Herceg rubinja

A Koh-i-Noor hat hónap késéssel jutott csak Viktória királynőhöz, aki azonban nem volt tőle elragadtatva. Férje, Albert herceg ezért úgy döntött, hogy újracsiszoltatja. Ennek során bár a 186 karátos kőből 105 karát lett, azóta jóval szebb a fénye.

A királyi pár tudott az átokról, babonának tartották, egészen addig, míg Albert herceg negyvenkét éves korában hirtelen meghalt. Mivel ezt akkoriban sokan a gyémánt bosszújának tartották, Viktória ekkor megtiltotta, hogy a királyi ház férfi tagjai megérintsék. Ő maga brossként hordta.

Szent Eduárd elátkozott zafírja

A legenda szerint Hitvalló Szent Eduárd király egyszer találkozott egy koldussal, aki segítséget kért tőle. Mivel nem volt nála pénz, levette az ujjáról a gyűrűjét, amelyben a különleges zafír ragyogott, és odaadta neki. Évekkel később zarándokok tértek vissza messzi földről, egy különös történettel és egy kék köves gyűrűvel.