– Hogy tetszik? – tolt elém egy rajzot az egyik reggel Berni lányom.
„Nagyon szép” – feleltem volna egyből rutinból, de aztán ránéztem a rajzra, és elakadt a lélegzetem.
– Te, Berni, ez… ez lenyűgöző, én nem is tudtam, hogy te ilyen jól tudsz rajzolni!
A képen egy aprólékosan kidolgozott méhecske szerepelt, amint éppen rászáll egy virágra. A rajz annyira eleven és részletgazdag volt, amilyet eddig senki nem tudott készíteni a családunkban.
– Ezt tényleg te rajzoltad? – folytattam a megkezdett beszélgetést, és már indultam is volna, hogy megmutassam a művet a feleségemnek, de Berni megállított.
– Sajnos nem, hanem Tündi… Az én rajzom inkább olyan picassós lett.
Pablo Picasso a szépművészet Albert Einsteinje – mármint abban az értelemben, hogy ha a sztereotipikus festőzsenit kell megnevezni, akkor a legtöbbünknek Picasso neve ugrik be elsőre. Picasso művészete a szó klasszikus értelmében nem szép, inkább kifejező, felkavaró, letaglózó – minden bizonnyal Berni ezzel a hasonlattal akarta a tudtunkra adni, hogy az ő rajza csúnya lett.
Kapcsolódó: Krúdy Tamás Férfiszemmel írásai
Nemrég írtam ennek a lapnak a hasábjain egy cikket az agyzsibbadásról, ami azóta sem hagy nyugodni, s ahogy Berni picassós rajzán tűnődtem, rájöttem, hogy a mai mémek és a 20. századi avantgárd kapcsolata sokkal mélyebb, mint egy egyszerű, játékos hasonlat. Ugyanis ami ma a TikTok-generációnak a „brainrot”,
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!