1870-ben született az olaszországi Chiaravalle községben, édesapja Alessandro Montessori állami hivatalnok, édesanyja, Renilde Stoppani, nemesi család lánya volt. Mariáról elég hamar kiderült, hogy nem fél a különutas megoldásoktól. Csupa fiúval járt együtt a műszaki középiskolába, majd természettudományi tanulmányokba kezdett, húszévesen pedig kijelentette, hogy orvos akar lenni. Orvos? Egy nő? De hiszen ez lehetetlen! Legalábbis állítólag ezt közölte vele a római oktatási tanács vezetője, Maria azonban mégis elérte, hogy bejusson.
Éhesek, csak másképp
A férfi hallgatók persze nem fogadták kitörő lelkesedéssel, de Maria derűsen tűrte a gunyoros megjegyzéseket. Ennél félelmetesebb élményben is volt része. Mivel férfiak jelenlétében nem számított volna helyénvalónak, az anekdoták szerint Maria külön időpontban, az esti órákban járt be az egyetemre boncolni.
Huszonhat éves korában az első nők egyike lett, akik orvosként diplomáztak Olaszországban. Azt mondják, a diplomaszerzés előtti nyilvános előadása olyan ragyogóan sikerült, hogy azok a férfiak, akik eredetileg fanyalogni és gúnyolódni mentek oda, álló tapssal ünnepelték, és ez sokat előrevetített abból, hogy Montessori karizmája, esze és tenni akarása hogyan dönti majd le sorra az akadályokat. (Még ugyanebben az évben felszólalt a berlini nemzetközi nőkongresszuson a dolgozó nők jogaiért.)
Kapcsolódó: Amikor az iskola a diákokért van – Montessori-módszer testközelből
A római egyetem pszichiátriai osztályán kezdett dolgozni. Egyik első feladata az volt, hogy elme- és ideggyógyintézeteket látogasson, ahol értelmi fogyatékossággal élő felnőtteket és gyerekeket vegyesen helyeztek el. Egyik látogatása alkalmával felfigyelt arra, hogy a földön csúszó-mászó gyerekek morzsákat szedegetnek, és úgy érezte, észrevett valamit, amit mások nem: a gyerekek nem megenni akarták a morzsákat, hanem kezdeni velük valamit.
Nem éhesek voltak, vagyis de, csak másképp: értelmes tevékenységre vágytak!
Soha nem veszítette el tartását, derűjét és humorát
Senki nem törődött velük, Montessori viszont figyelni kezdett rájuk. Később azt mondta erről az időszakról: „Ott szereztem első és egyetlen pedagógiai diplomámat.”
Tanulmányozni kezdte az előtte járó kutatók, például Itard és Séguin munkásságát (Itard híres „vad gyerek”-történetét Truffaut vitte filmre), egyikük könyvét le is fordította franciáról olaszra.
Az pedig, hogy kinevezték egy fejlődési és idegrendszeri problémákkal élő gyerekeket fogadó új intézmény élére, lehetővé tette, hogy elméleteit a gyakorlatban is kipróbálja. Nappal megfigyelte és tanította a gyerekeket, éjjel pedig a jegyzeteit írta.
A gyerekbútorok forradalma
Zsúfoltság, sötétség, erőszak, nyomor: a római San Lorenzo negyed borzalmas helynek számított, míg 1906-ban egy csoport tehetős bankár úgy nem döntött, hogy felújít néhány épületet, méltóbb körülményeket teremtve az ott lakóknak.
Csakhogy amikor a szülők dolgozni mentek, a hat éven aluli gyerekek felügyelet nélkül maradtak otthon, aminek a frissen megszépült lakások látták kárát.
A fejlesztők úgy döntöttek, gyermekfelügyeletet hoznak létre, és annak vezetésével Montessorit bízták meg, aki 1907-ben megalapította a Casa dei Bambinit, vagyis a gyermekek házát. Kint káosz és mocsok uralkodott, bent viszont a rend, a béke, a szépség és a céltudatos munka lett a szervezőerő.
Montessori hihetetlen energiával látott neki, hogy megvalósítsa újszerű elképzeléseit. Gyerekméretű bútorokat készíttetett: apró foteleket, asztalokat, székeket.
Kezdetben egyszerű, a gyerekek számára elérhető tárgyakkal és eszközökkel dolgoztak. Megfigyelte, mi köti le őket igazán: amit nem használtak, azt félretette, amihez újra és újra visszatértek, azt megtartotta és továbbfejlesztette.
Így alakult ki fokozatosan a Montessori-módszer később világhírűvé váló eszközkészlete.
Kapcsolódó: Tóth-Kiss Hajnalka nem ismer lehetetlent – A pedagógus, akitől sokat tanulhatnánk
Sok eszközt egyedileg terveztetett meg, amelyekkel később a gyerekek szabadon dolgozhattak – Montessori úgy vélte, a játék a gyermek munkája. Felismerte, hogy
a gyerek önálló felfedezéssel és gyakorlással fejlődhet, tulajdonképpen maga tanítja magát, ha megfelelően előkészített környezet veszi körül.
A gondjaira bízott gyerekek rendkívüli eredményeket értek el, az ötévesek hamarosan tudtak írni-olvasni. „Nem egy oktatási módszert találtam fel. Egyszerűen csak esélyt adtam néhány kisgyereknek az életre” – írta később.
1908-ban már öt Casa dei Bambini működött, Montessori pedig fokozatosan visszavonult a magánorvosi praxisból, és egyre inkább az oktatás és a pedagógiai munka felé fordult. Első könyve angol fordítása ötezer példányban jelent meg, néhány nap alatt elfogyott, és az év non-fiction bestseller-listájának második helyére került, majd további húsz nyelvre fordították le.
1915-ben a San Franciscó-i Panama-Pacific világkiállításon egy üvegfalú Montessori-osztály bűvölte el a látogatókat. Világszerte Montessori-társaságok, -tréningek és -iskolák nőttek ki a földből.
Montessori úgy vélte, a játék a gyermek munkája.
Az alma és a fája
A nőnek, aki gyerekek millióinak életét változtatta meg, nem is lett saját gyereke?
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!