Az elmúlt hetekben több barátnőm is pironkodva vallotta be, milyen nagy örömmel figyelik a korábban arrogáns, lekezelő politikusok feszengését, az arcukra fagyott döbbenetet; vagy hogy fény derül sokáig eltitkolt paktumokra, becstelenül elszórt milliókra. Restellik, mert a káröröm gonosz dolog, mégsem tudják elnyomni a rájuk törő érzést.
Mit árul el rólunk a káröröm?
A felszabadultságot sokaknál komoly lelkiismeret-furdalás kíséri, éppen ezért fontos megvizsgálni, mi áll a jelenség hátterében.
– A káröröm kezelése érzelmi intelligencia kérdése, és manapság azt látni, hogy számos érzés megélésével nem vagyunk elég ügyesek, rutinosak – magyarázza Sárvári Györgyi pszichológus. – A legtöbb érzést úgy lehet feldolgozni, ha az ember átengedi magán, és elismeri, hogy ez van, ő ezt érzi. Amíg nem ismeri el, addig nem fog tőle megszabadulni.
Társadalmilag úgy alakult, hogy a nem kedves érzéseket – mint a düh, az irigység, vagy akár a káröröm – nem szeretjük bevallani még saját magunknak sem. Kellemetlen beismerni, hogy nekünk ilyenünk van, így viszont félő, hogy „ránk ragad”. Először nevén kell nevezni mindazt, ami bennünk dúl, meg kell élni, tudatosítani a kellemetlen érzéseket is.
Teljesen emberi dolog mindenfélét érezni, ha valaki azt mondja, hogy neki soha nincsenek rossz gondolatai, akkor az leginkább azt jelenti, hogy nem tud velük bánni. Első lépésként derítsük ki, miért támadt bennünk valaki irányába negatív érzés. Ha a másik egyszerűen jobb, okosabb, ügyesebb volt, sokra vitte, majd elbukott, az egy emberi lépték, és a káröröm a saját frusztrációmból fakad.
Öröm vagy káröröm?
Amit viszont most megélünk társadalmilag, az egy sokkal hosszabb folyamat eredménye, most az arcátlan, totális korrupció összeomlása fölött érzünk örömöt. A felszabadultság ebben a helyzetben egyfajta társadalmi szelep, de ilyenkor is fontos szem előtt tartani, hogy mindezek megélésével nem ártunk-e másoknak, bántunk-e ártatlanokat.
A megkönnyebbülés lélektana
A pszichológus szerint a mostani jelenséget felerősíti, hogy éveken keresztül rengeteg embertől elvették a csoporthoz való tartozás jogát, amikor azt mondták rájuk, hogy poloskák, nem magyarok, nem tartoznak a nemzethez, márpedig nincs annál nagyobb társas pszichológiai fájdalom, mint a kirekesztettség. A megbélyegzés, leminősítés egyfajta bántalmazó kapcsolatot teremtett, ezért természetes, hogy a fordulat megkönnyebbülést jelent az érintettek számára.
Ez az igazságba vetett hit, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig a méltó büntetését. Ahhoz, hogy mindannyian tartsuk magunkat a szabályokhoz, meggyőződéssel kell hinnünk, hogy a világunk kiszámítható és igazságos. Erről szólnak az emberiség generációkon át öröklődő nagy történetei, az eposzoktól a népmeséken át a Star Warsig minden azt hirdeti, hogy a végén győz a jó.
Öröm ez, vagy inkább elégedettség?
A kárörvendőkkel beszélgetve kiderül, hogy egyáltalán nem akarnak „a földön fekvőbe rúgni”, nem bontanak pezsgőt az ellenfél kínlódását látva, inkább csak elégedettséget, létigazolást éreznek.
– A többség nem annak örül, hogy a másik pórul járt, hanem annak, hogy aki azt mondta rá, hogy poloska, annak nem volt igaza – mondja Sárvári Györgyi. – Több társadalmi csoport lett vérig sértve; bírók, újságírók, melegek, tanárok, más nemzetiségűek, és ők most azt érzik, hogy kaptak egyfajta visszaigazolást. Aki feszeng a káröröme miatt, annak a legjobb megoldás, ha a saját bizalmi körével, védett közegben megosztja az érzéseit.
Ez is érdekelhet: Pletyka – van, amikor többet használ, mint árt
Kell hogy legyenek olyanok, akiknek őszintén elmondhatja, ahol nem bántó az, amit gondol, ahol teret engedhet az indulatainak. Ez színtisztán szelepelés, amikor a frusztráció feloldódhat, mert az nem működik, hogy az ember mindent magába zár, és közben kedves, cuki marad.
– Nem túlzás azt mondani, hogy a társadalom egy része traumatizálódott – folytatja a szakértő. – Hosszú időn át, újra és újra, sokan szembesültek azzal, hogy a munkájuk, érdeklődésük, véleményük vagy a szexuális orientációjuk miatt kirekesztették, ellehetetlenítették őket. Ez egyértelműen trauma, így ha a fordulat után egyfajta megkönnyebbülés uralkodik el rajtuk, az az igazságos világba vetett hit ünnepe.
Ha az emberi szintre akarunk visszatérni, akkor elkerülhetetlen, hogy felismerjük ezt az érzést, legalább magunknak valljuk be, és valamilyen módon engedjük ki egy szelepen.
A „dögöljön meg a szomszéd tehene” jelenség
A politikai vagy közéleti káröröm egy viszonylag új jelenség, és semmiképpen nem összetévesztendő a klasszikus rosszindulattal. Ki ne látott volna már sunyi vigyort, vagy hallott volna pikírt megjegyzést akkor, amikor egy álompárnak kikiáltott férfi és nő bejelenti a szakítást? De gyakran fakad gonosz mosoly akkor is, amikor egy szakértő téveszt, a nagyra becsült színész belesül a szövegébe, a gyönyörű nő megbotlik a magas sarkújában, netán meghízik.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!