– Jössz a Szecskába?
Ez volt a jelszó, ha a Széchényi Könyvtárba mentünk. Egyetemista életünkhöz hozzátapadt az elnevezés, no meg az épület. Mintha plusz egy szervet növesztettünk volna. Vagy plusz egy életet.
Vizsgaidőszakra beköltöztünk, mintha ez garancia lenne a sikerre. Ismertük a ruhatárosokat, a kedveseket és a morcosakat. A könyvtárosokat, a készségeseket és az ellenségeseket.
Ha untam a tanulást, olvastam egy Csehov-novellát. Vagy kettőt. Vagy hármat. Az összeset elolvastam. Morfoszintaxisvizsgán nem sokra mentem vele. Meg is buktam háromszor.
Könyvtár után néha folyékony kenyeret és lila hagymás zsírosdeszkát fogyasztottunk a vár lábánál, az Illúzió sörözőben.
A Szecska tömény közeg. Hunyorgó neonok, álmosító bézs padlószőnyegek, sok tonna komor márvány, ormótlan szocialista dizájn. Katalógusszekrények, könyvespolcok, galériák, pultok labirintusában bújócskáztunk.
Ez is érdekelhet: Lackfi János további írásai itt olvashatók
Történettudomány, különgyűjtemények, mikrofilmolvasó. Kimész egy ajtón, bejössz a másikon. Lemész a lépcsőn, feljössz a lifttel. Lemész a lifttel, feljössz a lépcsőn.
Komótos márványlépcsők, terebélyes fokok. Szőnyeggel befuttatva. Méltóságteljes vonulászás. Pimasz nyargalászás.
A Szecskának külön
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!