A fővárosból jó két és fél órát vonatozom Békéscsabára. Kora délelőtt érkezem, de nem aggódom, hogy lemaradok valamiről. Az árusok egy része ugyan már hajnali ötkor haptákban áll, de a lelkesedés később sem hagy alább. Legalább a nap közepéig csurig a piac, és egyébként is nyüzsög az egész város, ha szerda vagy szombat, azaz piacnap van.
Csaba „mindig is” vásárváros volt. Egészen régen ipar-, majd állatvásárt tartottak itt, később gabonáért, gyümölcsért sereglettek ide a környékbeliek. Amikor pedig a vasút is megérkezett, messzebbről is egyre többen ruccantak át adni-venni a legkülönfélébb portékát. És hogy mi van itt ma? Minden! Ami nincs, azt talán kitalálni sem lenne érdemes.
A piacon takaros rendezettség fogad: egy zárt épületrész, egy pavilonsor és az új csarnok sorakozik egymás mellett, utóbbi nemcsak elárusító-, de közösségi térként is működik. Testközelből aztán Gazdag Erzsi Víg vására jut az ember eszébe: „volt itt cipő, ruha, sajt…” – na meg hogy „elkelt minden, ami jó: bicikli és rádió…”.
Meg persze van kolbász, méz, csililekvár, cirokseprű, szörp, motoros fűnyíró és gyógypapucs is. És persze rengeteg ember, idősek és fiatalok, családosok és a piac romantikáját keresők egyaránt megfordulnak itt, és senki sem távozik üres kézzel.
Ez is érdekelhet: Tényleg felfaljuk a földet? – A mezőgazdaság ökológiai lábnyoma
Azt a felületes szem is hamar észreveszi, hogy az árak a fővárosi árszínvonal alatt vannak, különösen azoknál az árusoknál, akik szerényebb választékkal, cserébe száz százalékban kiskertivel, háztájival készülnek. Tőlük vásárolok. Első zsákmányom tíz hófehér házi tojás mindössze hétszáz forintért, később aztán jön velem kétféle füstölt-töltött sajtkülönlegesség trappistaáron, fejes saláta és retek jó feleannyiért, mint megszoktam.
Békéscsabán csabait
Bátran kijelenthetjük, hogy Békéscsaba húsnagyhatalom. Egy füstös illatcsóván szagot fogva indulunk, kóstolás után pedig le is horgonyzunk egy dúsan megrakott standnál. A fiatal sertéstenyésztő, Tiba Lajos büszkén mesél árujáról. Bő tíz éve foglalkoznak húsfeldolgozással, és bár a piacon csak egy éve vannak jelen, mára stabil vendégkörük alakult ki, köszönhetően a családi húsfeldolgozó üzemben, saját állományú sertésekből, ízfokozók és egyéb adalékok nélkül készülő hagyományos termékeknek.
– Békésen van a gazdaságunk, bükkfán füstölünk, az állandó párát és hőmérsékletet nyújtó, vályogtechnológiás érlelőkben sztenderd ízt tudunk biztosítani. Egyszer bármit el lehet adni, mi viszont arra törekszünk, hogy másodjára is akarjanak vásárolni tőlünk.
Lajostól nemcsak azt tudom meg, hogy a csabai kolbászban soha nincs bors, de azt is, hogy a legkelendőbb termék errefelé a kuláréba, azaz a sertés végbelébe töltött, rusztikusra aprított hússal készült kolbászféle. Neve etimológiájának felfejtését ezen a ponton az olvasóra bízom, azt viszont megerősíthetem, hogy isteni finom. Csakúgy mint az összes többi húsféle, aminek elrámolásához előrelátó kolléganőim épp beszélgetésünk alatt veszik elő a zsinórfüles óriásszatyrot…
Dús, friss zöldek, salátafélék, színes, zsenge répák és végtelen póréhagymamezők közt nézelődünk, mígnem szememet egy halom vajretek ragadja meg. A gömbök zellernek is igen méretesek lennének – az ilyen, szabványtól eltérő árut a hipermarket nemigen veszi be –, és remek apropót adnak, hogy szóba elegyedjek az árus házaspárral is, akik diótól medvehagymáig mindent kínálnak.
Ez is érdekelhet: A Nők Lapja riportja a dunakeszi autós piacról, 2020-ból
– Medgyesegyházáról jöttünk a férjemmel – tájékoztat a mosolygós, fiatal kofa, miközben férjével együtt igazgatják terebélyes pultjuk portékáit. – Termelünk és kereskedünk is, mert három gyereket ma már nem tudnánk csak a gazdálkodásból eltartani. Palántáink vannak kinn most, mert a törökszegfű, földieper, görögdinnye és tök a fő profilunk, és arra még várni kell.
Virágkompozíció és naposcsibe
A vázába való virág a piac egyik alapvető portékája, nemcsak csodás bokrétákat, de palántát, facsemetét vagy tematikus virágdíszt is kapni.
– A csarnokban leginkább húst szoktunk venni, de virágért is nagyon szeretek kijönni. És van itt egy remek butik is, tele csinos olasz holmival remek áron. Szinte mindent itt veszek. Vagy negyven éve járunk ide, havi egy-két alkalommal biztosan eljövünk – mondja Kiss Attiláné, aki helyes tavaszi virágkompozícióval távozik.
Gondolok rá, hogy én is megkeressem az olasz holmit kínáló boltot, de hamar elveszem az esőkabáttól gumicsizmáig, kendőtől papucsig, bugyitól otthonkáig mindent árusító pavilonok között. Pláne, hogy a sormintát időnként körfűrész, seprű, házi szappan vagy mázas edényféle bőséges kínálata szakítja meg.
És még csak most érünk oda az egyik legnagyobb kuriózumhoz. Ökröt vagy lovat ma már nem hajtanak ki a gazdák, de egy külön elkerített részen háztáji élő állat, ilyen-olyan apróság bőven akad. Egy kartondobozban naposcsibék melegednek egy vizes palack mellett, arrébb gyönyörű tollú tyúkok bámészkodnak egy ketrecben. Kicsivel odébb zsenge korú kacsák hápognak, egy tábla pedig pulikölyköt hirdet húszezer forintért. Utóbbi azért nem rendszeres, csak véletlen szaporulatról van szó, de ha már így esett, jól jár vele a vevő és az eladó is.
A kisállatok a piac igazi sztárjai
A tanyatulajdonos, Kajtor Lajos – ahogy ezt mostanra már megszoktuk itt – készségesen válaszol kérdéseinkre.
– Őshonos magyar állatokat tenyésztünk – kezdi. – Van otthon marha, kecske, birka, kacsa, liba. Tavasszal a tenyésztojást keltetjük ki, a csibéket napostól jércekorig értékesítjük, és a bevételt a takarmányozásba forgatjuk vissza. Tizenéve járok ki, nekem ez alapvetően hobbi, hiszen elsősorban a családomnak szeretném előállítani a legjobb minőségű dolgokat, de próbálok meg is élni belőle. Tojást, tejet, húst a boltban egyáltalán nem veszek.
Kicsivel arrébb jókedvű, idős úr üldögél egy jó kiállású nyúl ketrece mellett. Többen érdeklődnek nála a jószág ára felől, engem aztán kissé lelomboz az egészen prózai válasz.
Kétezer forint kilója – elvégre nem gyereksimogatóba viszik majd el…
Pali bácsi egyébként őstermelő, körülbelül huszonöt éve jár ide, és remek a humora. Amikor hitetlenkedünk a kora hallatán, büszkén húzza ki magát: – Akár hiszik, akár nem, tényleg nyolcvanhat vagyok.
Mit kiált ki a kisbíró?
A vásárlásban megfáradt piacjárónak persze valahol fel is kell frissülnie. Van jobb, finomabb villásreggeli, mint a sajtos-tejfölös lángos menzás teával? Sor kígyózik a lángososstand előtt, de aki másra vágyik, sem marad éhen: a lacikonyhán vagy épp kürtőskaláccsal tankolhat fel.
