Bár számomra új volt a fogalom, amikor utánanéztem, kiderült, hogy a klímapszichológia már több mint tizenöt éve igyekszik megérteni, miért nem teszünk lépéseket a klímaválsággal kapcsolatban, és próbál irányt mutatni abban, hogyan változtathatunk ezen.
Solveig Roepstorff már hosszú évek óta dolgozott pszichológusként, amikor egy tavasszal ötven kis almafacsemetét ültetett a nyaralójuk mellé. Az a nyár különösen forrónak és száraznak bizonyult – még Dániában is –, Solveig pedig az elgyötört facsemetéket és kertje változásait figyelve hirtelen minden addiginál élesebben kezdte érzékelni mindazt, amit addig igyekezett távol tartani magától. Nyugtalanság fogta el. Ekkor kezdett el mélyebben is klímapszichológiával foglalkozni.
– Nem szeretem a „klímaszorongás” kifejezést, mert az valahogy leszűkíti a szóban forgó érzések körét – mondja a Nők Lapjának. – De ha például klímaaggodalomnak hívjuk, az jobban magában foglalja a szorongást, a félelmet, a dühöt, a frusztrációt, a bénultságot: mindazokat az érzéseket, amelyek a klímakrízisre adott természetes válaszként megjelennek. És amelyek mellesleg a szeretetre és a törődésre való képességünket is jelzik.
Bár ezek az érzések kényelmetlenek, nem érdemes elnyomnunk őket, hiszen az érzelmi bevonódás szükséges ahhoz, hogy végre cselekedjünk.
Ugyanakkor valahogyan mégis kezelnünk kell a szorongást, ha nem akarjuk, hogy az egész életünket beárnyékolja.
Klímakávézó
Solveig Roepstorff ma már úgy gondolja, a klímakrízissel kapcsolatos érzések elsősorban nem a terápiás ülésekre valók. (Természetesen vannak olyan esetek, amikor indokolt a szakember bevonása, ha a szorongás teljesen eluralkodik valakinek az életén.) Inkább azt javasolja, beszélgessünk másokkal. Ha hallgatunk, az olyan, mintha egy elefánttal lennénk egy szobában, amely lassan elszívja a levegőt.
A klímakávézókban oldottabb közegben lehet beszélni a félelmekről
– Mindannyian tudjuk, hogy ott van, de nem beszélünk róla, és ez nagy feszültséget teremt – mondja a szakember az interjúnk során. – A tapasztalataim és a kutatások is azt igazolják, hogy amikor elkezdünk beszélni a szorongásainkról, az megkönnyebbülést hoz, és lehetővé teszi a felkészülést a változásokra és a cselekvésre.
Hogyan is lehetnénk reziliensek, hogyan is tudnánk rugalmasan alkalmazkodni olyasmihez, amire rá sem bírunk nézni?
Mint a klímapszichológus javasolja, olyan tereket, alkalmakat kell teremtenünk, ahol foglalkozhatunk ezekkel a témákkal. A dán Klímapszichológiai Szövetség is hozott már létre klímakávézó-eseményt, amelyet a brit death café (halálkávézó) inspirált.
Kapcsolódó: Szülői klímapara: Hogyan hagyjunk hátra élhető világot a gyerekeinknek?
– Csakis Angliából indulhatott útjára ez a koncepció: kekszet mártogatsz a teádba, miközben a halálról beszélgetsz. És ebben az a csodálatos, hogy amikor a halállal kezdesz foglalkozni, végül arra eszmélsz, hogy az élettel foglalkozol, és azzal, hogy mi számít neked igazán, amíg itt vagy.
Kicsit hasonló a helyzet akkor is, amikor a klímaváltozás a téma. És nem arról van szó, hogy kinek van igaza, vagy hogy ki a jó és ki a rossz ember. Ebben a felosztásban nem hiszek. Ahogyan abban sem, hogy az aktivizmus különböző szintjei közül csak a száz százalék érvényes, bármi legyen is az.
Közösségben jobb
Solveig Roepstorff melegen ajánlja, hogy csatlakozzunk olyan közösségekhez, amelyeknek tagjai szintén a szívükön viselik a bolygó sorsát. Sokféle helyi csapatot lehet kialakítani, vannak, akik együtt főznek, vagy megjavítanak holmikat, kölcsönzőközösségek is alakulnak, vagy olyanok, amelyek egy-egy kert köré szerveződnek, amelyet a tagok közösen művelnek. Az ilyesmi több szempontból is hasznos.
A természethez fűződő személyes kapcsolat megnyugtat, cselekvésre ösztönöz
Egyrészt könnyebb viselni a szorongás súlyát, ha megtapasztaljuk, hogy vannak sorstársaink. Másrészt nagyobb a hajlandóságunk a hatékony cselekvésre, ha érezzük, hogy többen képviselünk egy ügyet. Harmadrészt kutatások igazolják, hogy az ilyen közösségek tagjai valóban hatékonyabban védik a bolygót, a szakember tudomása szerint azok körében, akik csatlakoztak a dán természetvédelmi egyesülethez, harmincegy százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.
Negyedrészt a kutatások azt igazolják, hogy aki beépíti az életébe a környezetvédelem szempontjait, az boldogabb.
A klímapszichológus azt tanácsolja, hogy
