Csodálatos helyen, a Bükk szívében nőtt fel Márton. Édesapja, Hoitsy György a Lillafüred melletti pisztrángtelep vezetője. A gyerekkor tehát a Garadna-völgyben telt: a természet és az állatok szeretete mindig is körülvette.
– A családi vállalkozásba már szinte a kezdetektől bevontak – mondja. – Ahogy egyre nagyobb lettem, egyre több feladatot bíztak rám. Részt vettem a szaporításban, az ikraválogatásban, a természet iránt érzett szenvedélyem pedig mindmáig megmaradt.
Márton megcáfolja az aranyhalak három másodperces emlékezőképességének mítoszát is: a halak taníthatók. Tréningezni lehet őket arra, hogy jöjjenek a vízfelszínhez, vegyék el ott a takarmányt. Egyes cápafajok kézjeleket is képesek megtanulni: például hogy ússzanak egyik búvártól a másikhoz, álljanak meg, forduljanak a hátukra, vagy értsék meg, mikor van vége a tréningnek.
A kérdésre, hogy miért fogad szót egy cápa, a válasz egyszerű: a hasuk vezérli őket. A pozitív megerősítés, azaz a jutalomfalat motiválja őket. De még egy kis sziámi harcoshal (betta) is megtanítható hasonló kunsztokra.
Műtét a víz felett?
Nincs kedvenc hala – mindegyiket egyformán kedveli. Otthon is van akváriuma, de abban nem halak, hanem garnélák élnek. A feleségével még az egyetemen ismerkedtek meg, ő mikrobiológusként vírusokkal foglalkozik, és gyakran segít neki a munkában is. Egyéves gyermekük biztosan természetközeli nevelésben részesül – olyanban, amilyenben Márton is gyermekkorában.
Magyarországon nagyon kevesen foglalkoznak halak gyógyításával, de ez nem csak itthon van így: a világ más részein is hasonló a helyzet.
– Az Állatorvostudományi Egyetemen ugyan van lehetőség valamennyit tanulni a halgyógyászatról – a halegészségügy nevű tantárgyat fél évig oktatják –, de ez leginkább az alapok megismerésére elég. Innen kezdődik az önképzés, az alapos utánajárás, és az a folyamat, amikor az ember tényleg beleássa magát a témába – magyarázza Márton. – Különösen sokat köszönhetek dr. Baska Ferenc tanár úrnak, aki mellett a szakdolgozatomat is írtam, és akivel mind a mai napig jó kapcsolatot ápolok.
Volt olyan eset, amikor egy aranyhal szemét kellett megoperálnia
Az állatnak olyan súlyos, visszafordíthatatlan szemsérülése volt, amely komoly fájdalmat okozott. Bár a hal nem tud hangosan jelezni, fájdalomérzete ugyanúgy van. Meg kellett előzni, hogy a sérült szem elfertőződjön, így Márton az eltávolítás mellett döntött.
– Először altatószeres fürdőt készítettem, amelyben a hal elaludt. Ezután áthelyeztem egy vizes törölközőre, ahol a bőrét folyamatosan nedvesen kellett tartani. Eközben egy kis szivattyúval át kellett áramoltatni az altatószeres, levegőztetett vizet az állat kopoltyúján, hogy az altatás fennmaradjon – számol be a nem egyszerű műveletről.
Már van saját maga által összeállított műtéti felszerelése is: mérettől függően különböző fürdetőmedencéket használ, a kisebb halaknál elég egy negyvenszer húsz centiméteres akvárium, a nagyobbaknál pedig akár egy kisebb felfújható medence is szóba jöhet.
Kapcsolódó: A cápáknak rossz a sajtója – cápasuliban jártunk
– Amikor valaki elviszi az aranyhalát az állatorvoshoz, annak egyetlen oka van: szereti. Sok hobbiakvarista úgy tekint a halára, mint más egy kutyára, macskára vagy papagájra – gyakran családtagnak számít. A másik típus pedig az, aki tenyésztés céljából tart halakat, és az állat értéke miatt fordul szakemberhez. A két kategória persze gyakran összemosódik: a szeretet és a pénzbeli érték sokszor együtt jár. Egy-egy díszhal, például egy színpompás japán díszponty értéke akár több millió forint is lehet.
Van olyan eset, amikor az állatorvos a helyszínre megy ki – mivel beteg halat szállítani nehéz és kockázatos. Szlovéniában egyszer a tó partján alakítottak ki altatószeres fürdőt, majd amikor a hal megfelelő altatási mélységbe került, egy nedves „pontymatracra” helyezték. A műtét után az állat hosszú hatású antibiotikumot és fájdalomcsillapítót kapott, azóta teljesen felépült.
Murénából terminátor
A fenti példából is kiderül, hogy Mártont külföldre is hívják. Egyszer például Lengyelországban, a łódźi állatkertben járt, ahol a rájáknál parazitaproblémák léptek fel. A tüskés ráják a farkukon több mint tíz centiméter hosszú, recés szélű, mérgező tüskét viselnek, mely komoly sérüléseket tud okozni.
Altatást követően, amikor az első példánynak kinyitották a szájüregét, a szakembereket megdöbbentő látvány fogadta: az egész száj tele volt piócákkal. Egyes egyedekből nyolcszáz-ezerkétszáz darabot is el kellett távolítani.
A budapesti Tropicariumban egyszer murénák marták meg egymást. Ilyen konfliktus két dologból eredhet: ha hímekről van szó, akkor rendszerint egy nőstény körüli versengés az ok, ha nem, akkor az élelem. Ebben az esetben utóbbi váltotta ki a verekedést: a takarmány miatt csaptak össze, és az egyik egyed alsó állkapcsa eltört. Gyors beavatkozásra volt szükség. Összeállt a csapat, és bár nem volt könnyű, sikerült kifogni a sérült murénát – hosszú ideig bujkált, mire kézre került.
– Első lépésként megtisztítottuk a sebet, eltávolítottuk az elhalt szöveteket, majd egy orvosi fémdarabbal rögzítettük a csontot. Néhány hónappal később az állat visszakerült a tartóhelyére, ahol azóta is ő az alfa-hím – egy igazi kis „terminátor”: fémvázzal az élő szövetben.
