Zoé 2024 végén, advent első hetében született. Mélyszegénységbe, de szerető, összetartó családba érkezett. Néhány nap múlva a kórházban elszakították a szüleitől, őket hazaküldték a kislányuk nélkül. A hatósági eljárást a falubeli gyermekvédelmi szervek jelzése indította el.

A dokumentum kiemelte, hogy a szülők lakása tiszta és rendezett, az édesanya rendszeresen jár terhesgondozásra, azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy van egy enyhe testi fogyatékossága: biceg. Emellett epilepsziás, bár elismerték, hogy gyógyszert szed, állandó orvosi kontroll alatt áll, és a terhessége kezdete óta nem volt rohama. Az apa fő bűne, hogy fél szemére vak, súlyos látássérült.

Noha mindkét szülő kifogástalan életvitelű, dolgoznak, a jelentés a testi fogyatékosságuk és az anyagi hátterük miatt alkalmatlannak tartotta őket a gyerek gondozására. Zoé nagyszülei rögtön jegyzőkönyvbe mondták, hogy készek beköltözni a fiatal családhoz, és minden támogatást megadnak, de a gyámhatóságnak ez sem volt elég.

Az újszülött több mint egy hétig a kórházban rekedt.

A család kálváriája csak azért nem húzódott tovább, mert segítséget kértek a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ingyenes jogsegélyszolgálatától, a civil szervezet pedig felkarolta őket. A TASZ harcolt már olyan babáért is, akit fél évig tartottak jogtalanul a kórházban úgy, hogy a szülei csak kéthetente látogathatták meg. A kisfiú a végén már fel sem ismerte az édesanyját.

Ha senki nincs, aki elringassa őket… 

– A gyermekvédelemben, az egészségügyben dolgozóktól már két éve keringtek a pletykák olyan kórházban ragadt kisbabákról, akik nem betegek, csak azért maradtak bent a születésük után, mert a hatóság nem tudja őket máshol elhelyezni. Másfél éve a sajtó már ötven-száz babáról írt, utána viszont a Belügyminisztérium nem válaszolt a témával kapcsolatos kérdésekre. Tavaly ősszel kampányt indítottunk azért, hogy kiderüljön, pontosan hányan és miért vannak így kórházban – mondja a Nők Lapjának Boros Ilona, a TASZ jogásza.

– A különböző nyilatkozatokból úgy számoljuk, november elején már négyszáznyolcvan babáról lehetett szó, miközben elvileg egyetlen egészséges gyereket sem tarthatnának kórházban. Még napokra sem, ehhez képest a kisbabák sokszor hónapokat, sőt akár éveket is bent töltenek úgy, hogy szörnyű magányt kell elszenvedniük. Ugyanis a kórház személyzetének nincs lehetősége rá, hogy napi huszonnégy órában gondozza a teljesen egészséges csecsemőket, hiszen nekik a beteg gyerekeket kell ellátniuk.

Működnek olyan civil szervezetek, amik kórházakba szerveznek önkénteseket, hogy ringassák a kisbabákat. A legismertebb a pécsi Nevetnikék Alapítvány, ők tizennyolc éve foglalkoznak beteg gyerekekkel, akik szülő nélkül kerültek kórházba, és jelenleg már három városban segítenek. Ám a legtöbb kórházba nem engedik be az önkénteseket, hogy gondoskodhassanak a kisbabákról.

Az említett Nevetnikék vezetője, Kőműves Glória nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy a hosszan bent tartózkodó, elhanyagolt gyerekeknél gyakori az önringatás, de a hospitalizációs hatások kiválthatnak önagressziót is: előfordul, hogy a gyerekek azzal vezetik le a feszültségüket, hogy a fejüket a rácsba vagy a falba verik. Leszoknak a sírásról, mert hiába jelzik a szükségleteiket, a környezettől nem érkezik válasz.

Sok a feladat, kevés a pénz 

– Hamis és félrevezető narratíva, amely szerint a kórházi babák szörnyű sorsa mögött elhanyagoló, szívtelen szülők állnak. A legtöbb gyereket a szegénység miatt szakítják el a családjuktól. Sorra érkeznek a TASZ-hoz olyan jogsegélyes megkeresések, mint például azé az édesanyáé, akivel közölték, hogy nem viheti haza a gyermekét a rossz lakhatási körülményei miatt, majd két nap múlva olyan határozatot kapott a gyámhivataltól, amely szerint bent hagyta a kisbabáját a kórházban, így a kicsit örökbe fogadhatóvá nyilvánítják – folytatja a TASZ jogásza.

Hivatalosan, ha elkerülhetetlenné válik, hogy egy gyereket kiemeljenek a családjából, akkor „családi jellegű elhelyezést”, elsősorban nevelőszülői ellátást kell neki biztosítani. Ha pedig lemondanak róla a szülei, vagy egyéb okból örökbe fogadhatóvá válik, akkor a sorsának mielőbbi végleges rendezése, az örökbeadása az elsődleges cél. A jelenlegi problémát az okozza, hogy az alacsony fizetés miatt kevés a nevelőszülő, túltelítődött az intézményrendszer, és nincs hova elhelyezni a gyerekeket.

– Ha valaki például egy tizenkét éves gyereket vesz magához, még eljárhat napközben dolgozni – magyarázza Boros Ilona. – Azonban annak, aki újszülöttet vállalna, számolnia kell azzal is, hogy a csecsemő gondozása huszonnégy órás szolgálatot jelent. De ha díjazásként a korábbi fizetésének csak a töredékét kapja meg, aligha adja fel a munkáját, amiből él.

Arra, hogy a gyámügy miért dönt mégis a jogsértő kórházban tartások mellett, a TASZ-nak sincsenek egyértelmű válaszai.

– Az elmúlt tíz évemet alapvetően a gyerekkiemelés világában töltöttem, és több száz gyámhivatali határozat szövegét olvastam. Ezekben markánsan jelen van az a típusú attitűd, hogy a szegény családokat büntetni kell, nevelni kell, aminek hatásos eszköze, ha elvesszük tőlük a gyereküket – fogalmaz a jogász.

– Ehhez még hozzájöhet az is, hogy a településeken dolgozó gyerekvédelmi szakemberek látják az alulöltözött, alultáplált gyerekeket, és könnyen azt érezhetik, hogy ha bármi baj történik, az az ő felelősségük lesz, miközben nincs valódi eszközük az országos szociálpolitika megváltoztatására, ezért inkább áthelyezik a gyerekeket a szakellátásba.