feketeköményolaj

Mire jó a feketeköményolaj? 5 bizonyított hatás, amiért megéri barátkozni vele

A feketeköményolaj szinte mindent tud egyszerre: támogatja az immunrendszerünket, pihentetőbbé teszi az éjszakákat, szabályozza a vércukorszintünket, és még a bőrünket is szebbé varázsolja. De ez még közel sem minden.

Az elmúlt években látványosan megnőtt az érdeklődés a feketeköményolaj iránt. Példának okáért: a növényi olaj globális piaci értéke meghaladta a 33 millió dollárt 2024-ben, és ez a szám azóta is meredeken emelkedik.  

A jelenség mögött nem egy újabb, egészséges életmódot hirdető hóbort áll. A feketekömményolajat egyrészt évezredek óta használják szépészeti és gyógyászati célokra Ázsiában és Afrikában, másrészt a modern tudomány most kezdte csak igazán megérteni, illetve alátámasztani a feketekömény hatásait.

Kutatások szerint a növényből kinyert olaj gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatású vegyületeket is tartalmaz, amelyek fontos szerepet játszanak a bőr, az anyagcsere és az immunrendszer támogatásában. Fontos azonban hangsúlyozni: a feketeköményolajtól nem érdemes pikk-pakk csodát várni, a tudatos, egészséges életmódnak viszont nagyszerű kiegészítője lehet, ha jól használjuk és nem visszük túlzásba. 

Mi is pontosan a feketeköményolaj? 

A feketeköményolaj a Nigella Sativa – más néven feketekömény, kerti katicavirág vagy szőrös kandilla – nevű növény magjából sajtolt olaj. 

feketeköményolaj

Érdekesség, hogy maga a növény botanikailag valójában nem azonos a hagyományos köménnyel (fotó: Getty Images)

Az olaj hatásaiért elsősorban egy bioaktív vegyület, a timokinon felel, amely erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságairól ismert. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy belsőleg és külsőleg is alkalmazhatjuk. De mire is jó pontosan, hogyan használjuk, illetve mire figyeljünk?

1. Az emésztőrendszer barátja

Klinikai kutatások szerint a feketeköményolaj hozzájárulhat a puffadás és gyomorirritáció enyhítéséhez. Egy 2021-ben publikált tanulmány továbbá megállapította, hogy a feketeköményolaj fogyasztása segíthet csökkenteni a bélgyulladást, valamit védeni a gyomornyálkahártyát a fekélyektől.

2. A vércukorszint is meghálálja

Egy 2019-es metaanalízis szerint az olaj fogyasztása mérsékelheti az A1C-értéket, ami a vércukorszint egyik fontos mutatója, és amit a diabéteszes páciensek vércukor-értékeinek monitorozására használnak.

Kapcsolódó: 5 egyszerű tipp, hogy ne szálljon el a vércukorszinted

Fontos azonban megjegyezni, hogy a feketeköményolaj nem váltja ki az orvosi kezelést, illetve a kezelőorvos által felírt gyógyszereket.

3. A tiszta és egészséges bőr titka

Egy 2020-as tanulmány szerint a feketeköményolaj-kivonatot tartalmazó arckrémek és gélek használata akár 78 százalékkal is csökkentheti a pattanások kialakulását és súlyosságát. Az pedig külön előny, hogy az olaj ekcémás bőr, valamint kisebb bőrsérülések esetén is sikerrel alkalmazható, hála antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságainak.

4. Védelem az oxidatív stressz ellen

A sejteket károsító szabad gyökök az öregedési folyamatokkal, valamint a krónikus betegségekkel is összefüggésben állnak. A feketeköményolaj egyik nagy előnye az antioxidánsokban rejlik, amelyek bizonyítottan nagy szerepet játszanak a káros szabad gyökök semlegesítésében is.

5. Torokbajra is jó lehet

Bizony, a feketeköményolaj még torokfájás ellen is működhet. A gyulladásos folyamatok mérséklésével hozzájárulhat a légzőrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, és hatékony kiegészítő támogatást nyújthat asztma, szezonális allergia és hörghurut esetén is.

Hogyan használjuk, és mire kell figyelni?

A feketeköményolajat jól tolerálja a szervezet, azt viszont fontos tudni, hogy reakcióba léphet vérhígító-, valamint vércukor- és vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel. Vesebetegség, májbetegség alatt, valamint terhesség és szoptatás idején nem javasolt az alkalmazása.

Ha a mindennapjaink részévé szeretnénk tenni, mindenképp konzultáljunk először a kezelőorvosunkkal!

Összességében azonban elmondható, hogy a feketeköményolajból általában napi 1-2 teáskanálnyi, éhgyomorra bevitt adag ajánlott belsőleg alkalmazva. Lehetőleg hidegen sajtolt, GMO-mentes alapanyagból készült, tartósítószerek és mesterséges adalékok nélküli olajat válasszunk (ma már bármelyik bioboltban találkozhatunk vele). Adhatunk belőle néhány cseppet salátákhoz, levesekhez is, nem rontja el az ízüket. Sőt!

Ha külsőleg használnánk:

  • Készíthetünk belőle éjszakai bőrápolót – ehhez 2-3 cseppet keverjünk el az arckrémünkben, testápolónkban vagy bázisolajunkban.
  • Mivel nagyszerű hidratálóként működik, használatát a fejbőr és a hajszálak egyaránt meghálálják – a krémekhez hasonlóan gazdagíthatjuk vele kedvenc hajbalzsamunkat és pakolásunkat, hogy tincseink fényesebbek és puhábbak legyenek.

Ez is érdekelhet: Egy természetes ránctalanító olaj, amely még a sebeket is gyógyítja

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó