„Közel a negyvenhez, tíz év vágyakozás után Györgyi már nem hitte, hogy valakitől kaphat petesejtet, és gyermeket szülhet. Bárkihez fordult, mindenki elutasította. Amikor már feladta volna, mesebeli fordulat történt: betoppant az életébe egy régi barátnő, aki természetesnek tartotta, hogy segít. Ugyan az adományozás azon a módon, ahogy ők tették, nem egészen törvényes – viszont Györgyi hamarosan ikerfiúcskáknak ad életet.”

Így kezdődik egykori kolléganőnk, Fejős Éva cikke, amely rávilágított a petesejt-adományozás magyarországi nehézségeire. A cikk 2003 novemberében Minőségi Újságírásért-díjat kapott, mi pedig a szerkesztőségben jól megünnepeltük Évát. Nemcsak a díj miatt, hanem azért is, mert a cikk hatására felvetődött, hogy törvényileg lazítsanak a petesejt-donáció szigorú feltételein. Úgy éreztük, kollégánk cikke nemcsak egy jelenséget mutat be, de beindítja az állami szabályozás csikorgó fogaskerekeit – ez pedig már akkoriban is ritkaságszámba ment.

Fel is hívtam Évát, hogyan emlékszik a huszonhárom évvel ezelőtti cikk utóéletére, de kolléganőm lelombozott: minimálisan lazítottak a szabályozáson, de tulajdonképpen minden maradt a régiben: ugyanúgy lehetetlen Magyarországon az, hogy egyik barátnő   vagy ismerős a másiknak adományozhasson petesejtet.

Ki adhat kinek petesejtet?

Petesejt-adományozás alatt a tudomány azt a folyamatot érti, amikor egy nő egy vagy több megtermékenyíthető petesejtet önkéntesen adományoz (donor/adományozó) egy másik nő (recipiens/adományozott) számára.

Célja, hogy kezeljék a meddőséget, ami a működőképes petesejtek hiánya miatt jött létre. 

Azoknak lehet petesejtet adományozni, akiknek nincs saját, megtermékenyítésre alkalmas petesejtjük, vagy akiknek nem működik a petefészkük. Petesejtet Magyarországon harmincötödik életévét be nem töltött nagykorú, cselekvőképes személy adományozhat, akinek legalább egy saját gyermeke született már, és az adományozás szempontjából teljesen egészségesnek mondható.

A rokondonációnál célzottan, konkrét személy számára a polgári törvénykönyv szerint a recipiens nő közeli hozzátartozója, oldalági rokona, testvére házastársa, illetve a recipiens férjének közeli hozzátartozója is adományozhat petesejtet – a férj egyenes ági rokona és testvére kivételével. A férj testvérének házastársa, élettársa is lehet adományozó. A törvény célja, hogy a családon belüli reprodukció saját génállománnyal valósuljon meg. 

Kapcsolódó: Két végén – Ivarsejt-donáció egy férfi és egy nő szemszögéből

Anonim donáció esetén a donor és a recipiens nem ismerhetik egymást. (Emiatt volt szabálytalan Fejős Éva idézett cikkében a donáció.) Az adományozás ellenszolgáltatás nélkül, önként történik, és kizárólag egészségügyi szolgáltató részére lehetséges.

A donáció kellemetlen tünetekkel járhat, bár ez egyénenként változó. Korábbi cikkünkben, amikor arról írtunk, hogy a lombikkezelések miatt miért választják a magyar párok a közeli külföldi klinikákat, a nyilatkozó hölgy elmesélte, mivel járt az úgynevezett stimuláció – ami hasonlóképp zajlik a petesejt-adományozó esetében is.

„Az egész egy lelki hullámvasút – mondja Klára. – Nem beszélve a fájdalmakról. Nekem már az injekciók beadása is feladta a leckét. Aztán jön a puffadás, szédülés, hányinger, és a több színben játszó véraláfutásos foltok a szúrások nyomán. Nem egyszerű. Aztán tudod, hogy mindjárt leszívják a tüszőket, izgulsz, hányban van petesejt, mennyi fog megtermékenyülni és szépen fejlődni a beültetésig. ­

Folyamatos az izgalom és a mindennapi stressz.”

Így nem lett törvény

Nem csoda, hogy anonim módon kevés nő (szinte senki sem) adományoz pusztán emberbaráti szeretetből petesejtet: az egész súlyos kellemetlenségekkel járhat, van, aki még a munkából is kiesik egy időre ilyenkor.

A Magyar Országgyűlés a petesejt-adományozás egyszerűsítését tervezte, és ez ügyben törvénymódosítást kezdeményezett. A törvényjavaslat kiterjesztette volna az ivarsejt-donációban résztvevők körét: egészséges, nem családtag donorok petesejt-adományozását is engedélyezné, és lehetővé tenné a kapcsolódó költségek kompenzálását – ezzel közelebb hozva a magyarországit más uniós tagállamok gyakorlatához.

Fontos megjegyezni: az ivarsejt-adományozásért ezután sem lehetne pénzt kérni és fizetni. Ezekkel a rendelkezésekkel csökkenteni lehetne a külföldi kezeléseket – jellemzően több millió forintért – igénybe vevő magyar párok számát is. Nemcsak a nehéz termékenységi helyzetben levő családokon segítene ez, de az egészen katasztrofális számokat mutató demográfiai folyamatokon is. Tavaly év végére ugyanis 9,5 millió fő alá zuhant Magyarország népessége: utoljára 1952-ben voltunk ilyen kevesen. 2025 októberében például tíz százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban.

Szintén tavaly októberben úgy tűnt, a parlamentben már novemberben megtarthatják a szavazást.

Ehhez képest december 8-án a Népjóléti Bizottság még mindig ülésezett, a törvénymódosítás pedig lekerült a napirendről. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia mindeközben december 3-ai állásfoglalásában elítélte a petesejt-donációt, idézünk az indoklásból: „Vannak esetek, amikor egy gyermeknek nem adatik meg, hogy a vér szerinti szülei nevelhessék fel. Azonban ilyen helyzeteket mesterségesen létrehozni ellentétes a gyermek legfontosabb javával, érdekével és jogaival (…)

A petesejt-donáció – és ezt más országok tapasztalata is alátámasztja, ahol ezt bevezették – szélesre nyitja az utat a béranyaság, a gyermek »rendelésre« való megszerzése, vagy az azonos nemű párok gyermekhez jutása előtt” – írták. A döntéshozók azonban nem erre, hanem a törvény kidolgozatlanságára és az anyagi kompenzáció további átgondolására hivatkozva csúsztatták el a szavazást. Hogy mikorra, azt lapzártánkkor még nem tudni.

1991-es cikkünk a Nők Lapja archívumából: Kell-e nekünk lombikbébi?

Egy ideális rendszer az én elképzelésem szerint egyszerre segítené a tudatos döntéshozatalt, a lelki támogatást és a tényleges hozzáférést (Fotó: Getty Images)

Tudatos döntéshozatal, lelki támogatás

– A petesejt-donáció magyarországi szabályozása az elmúlt évtizedekben valójában nem közeledett a gyakorlati megvalósítás felé, még akkor sem, amikor korábban törvénymódosítás született a témában – mondja Kovács-Czakó Emese meddőségi szakterületen dolgozó szülésznő, meddőségi szaktanácsadó.

– Ezt a jogszabályt annyi feltétellel vették körül, hogy az érintett nők és párok ténylegesen nem tudtak megfelelni neki, ezért nem lett érdemi hatása. Most is inkább politikai és ideológiai vita zajlik körülötte: a kormányzati kommunikációban tervek és egyeztetések jelennek meg, de valódi előrelépést nem érzékelek.

Korábbi munkám során találkoztam olyanokkal, akik Csehország vagy Szlovákia irányába fordultak – elmondásuk szerint a nagyobb biztonságérzet, a jobb szervezettség, a fejlettebb technológiájú vizsgálatok és a kiszámíthatóbb ellátás miatt. Mára azok számára, akik megengedhetik maguknak, a külföld vált reális alternatívává, miközben a hazai rendszer inkább akadályoz, mint segít.

Magam nem a korlátlan liberalizációt támogatom, hanem egy átgondolt, etikus és védett keretrendszert. Úgy gondolom, Magyarországon is szükség lenne elérhetőbb donációs lehetőségre, de csak megfelelő szakmai háttérrel, lelki felkészítéssel és valós tájékoztatással.

Hiszem, hogy a változás nem kizárólag a jogszabályoknál kezdődik, hanem a prevencióban és az oktatásban: fontosnak tartom, hogy a fiatalok jobban értsék saját termékenységük működését, az életkori kockázatokat és a családtervezés reális időkereteit. Egy ideális rendszer az én elképzelésem szerint egyszerre segítené a tudatos döntéshozatalt, a lelki támogatást és a tényleges hozzáférést – nem tiltásokkal, hanem felelősen szabályozott, emberséges megoldásokkal.