Október 21-én Budapesten ad koncertet Gabriele Susanne Kerner. Hogy ki is ő pontosan? Talán Nena néven jobban emlékszünk rá: ő a nyolcvanas évek nyugatnémet popzenei üdvöskéje, aki 1983-ban robbantott nagyot 99 Luftballons című dalával. Mondhatjuk rá, hogy „one hit wonder”, azaz egy zeneszámról ismert híresség? Ha kapirgálunk kicsit az emlékeink között, akkor a válaszunk: nem. Ott van például a Nur geträumt (Csak álmodtam) című szám, amely halványan felrémlik valahonnan a nyolcvanas évek homályából – szakadt, száz kezet megjárt, rongyosra forgatott Bravo magazinokból.
Kilencvenkilenc lufi
De azért maradjunk annyiban, Nena a kilencvenkilenc lufiról híres. A szám fülbemászó és sodró. A tempója miatt anno többen is punknak titulálták, de azért lássuk be: ez igazi, vérbeli popzene. A szövege pedig meglepően társadalomkritikus. A kilencvenkilenc lufit ugyanis tévedésből támadó repülőgépnek hiszik a radarok, ami miatt kitör a háborús láncreakció, amely végül világégéshez vezet.
Nena valamit nagyon eltalált a hidegháborús korszak hangulatából, mert a szám villámgyorsan világsláger lett, mi több: Amerikában is felkerült a slágerlisták topmezőnyébe. És bár készült belőle angol verzió is, valahogy mégis a német szöveg tarolt.
Nenán nem fogott az idő
Nena és 1982-ben alakult zenekara nem tudta megismételni a világsikert, és a nyolcvanas évek végén feloszlott. Innen az énekesnő szólóban folytatta, hogy aztán a kilencvenes években kicsit visszavonuljon, és a gyerekneveléssel foglalkozzon. 2002-ben tért vissza: feldolgozta a slágereit, és megint népszerűvé vált német nyelvterületen.
Közben aktivista is lett, az egészséges életmód és az alternatív oktatás mellett is kiáll. Valamint őszintén beszél személyes tragédiájáról: első gyermekét elvesztette, és a gyászmunkáját is megosztja az interjúkban. Nena ma hatvanöt éves, és a videói alapján topformában van – ezt és a 99 Luftballonst is elhozza Budapestre.
Német új hullám
A 20. század végének egyik legizgalmasabb zenei laboratóriuma a berlini fal és a vasfüggöny nyugati oldalán működött. Egyszerre volt kísérleti terep, másolóműhely és trendgyár. A nyolcvanas években robbant be a „Neue Deutsche Welle”, a német új hullám, ami összekalapálta a punkzene erejét a szintipoppal, a szövegek pedig hol abszurdak, hol humorosak, hol igazán meglepők voltak.
És ami fontos: ezek az előadók német nyelven szóltak a közönséghez.
Ezzel pedig tökéletesen rácáfoltak arra, hogy a popzene valami angolszász dolog lehet, ami vagy Amerikából, vagy Nagy-Britanniából érkezhet csak. A német új hullám előadói elsősorban Európában lettek sikeresek, de – ahogy Nenánál is láthattuk – néha Amerikát is sikerült bevenniük.
És megérkezett az eurodiszkó is: emészthető dallamok, amelyek mára sem tudtak kikopni a nosztalgiarádiók zenei válogatásaiból. A kilencvenes-kétezres években pedig – a fal leomlása után – az újraegyesülő és kulturálisan hihetetlenül felpezsdülő Berlin környékét elöntötte a techno, a Love Parade-on elindultak a sugárutakon a kamionok és a milliós, bulizó tömeg.
A magyar szál
Az ABBA tarolásából, a diszkózene cunamijából és az Eurovíziós Dalfesztivál szentháromságából szinte egyenesen következik, hogy a hetvenes évek végén létre kellett jönnie a Dschinghis Khan zenekarnak. Legnagyobb slágerük szintén a mongol uralkodót idézi, és 1979-ben, a Jeruzsálemben rendezett Eurovízión mindenki döbbenten nézte a produkciót. Fülbemászó zene, lendületes-táncos koreográfia, kicsit musicalszínházra emlékeztető előadás. Nézve és hallgatva nehéz volt eldönteni, hogy ez komoly vagy vicc – ugyanakkor a produkció vérprofi volt.
A Dschinghis Khan futószalagon gyártotta a hasonló slágereket. Olyannyira, hogy volt egy Rocking Son of Dschinghis Khan című számuk is, amely a kán fiáról szólt. Fontos daluk a Moskau, amely az 1980-as moszkvai olimpia előtt íródott, és az esemény idején különösen népszerű lett. Emiatt aztán a Szovjetunióban is sztárrá vált a zenekar, de Japánban és Ausztráliában is sikeresek voltak.
A zenekar tagjai között felfedezhettünk Leslie Mandokit, azaz Mándoki Lászlót is. Mándoki már itthon beleszeretett a progresszív rockba, aztán 1975-ben, huszonkét évesen emigrált az NSZK-ba, majd dobosként (és táncosként is!) csatlakozott a Dschinghis Khanhoz. Később producer lett, 1993-ban pedig megalapította a Mandoki Soulmates nevű csapatot, és a legnagyobb ikonokkal játszik együtt, például Al Di Meolával, Ian Andersonnal, Lionel Richie-vel. A saját elmondása szerint „magyar szívű, német útlevelű” Mandoki Németországban a társadalmi-politikai elitbe is megérkezett. És persze Magyarországon is: nincs nélküle és a Soulmates nélkül augusztus 20-a.
