Hogy telt a nyaratok?
Ahhoz képest melós volt, hogy sokan azt gondolják, mivel mi zömmel hajléktalanokkal foglalkozunk, nyáron nincs olyan sok dolgunk, mint télen. De mi nemcsak a problémákra reagálunk és segítünk a támogatotti körünknek, hanem élményeket is adunk. Erről szól egyrészt a Nekünk a Balaton-programsorozat, amelynek keretében családokat vittünk a Balaton-partra, mégpedig egészen speciális módon: béreltünk nekik szállást, teljes ellátást kaptak, de szabadon hagytuk őket egy nevelővel, hogy intimebb körülmények között élvezhessék ezt a lehetőséget.
Ezt nem nagyon csinálják mások. De szerintünk nagyon fontos, hogy ezt így éljék meg.
A másik pedig, hogy ismét elvittük a hajléktalanszállókra a balatoni életérzést, lángossal, fagyival, kukoricával, dinnyével, napernyővel, medencével, élőzenével. Ezzel azokra gondolunk, akik nem valószínű, hogy még egyszer az életben eljutnak a tóhoz. Ez mindig nagyon jól sikerül, és részben leköti a nyarunkat.
De néhány éve van egy farmunk is, amelynek idén nyáron új lendületet kapott a működése. Egyrészt maradt, ami korábban volt, azaz kertterápiázunk és zöldséget termelünk azokba a szendvicsekbe, amelyeket a hajléktalan embereknek adunk, de lefeleztük a területet, és létrehoztunk egy kultúrteret, ahol irodalmi estek, akusztikus koncertek, workshopok és gasztroprogramok is teret kapnak.
Harmadik éve szervezitek a Nekünk a Balatont. A hajléktalanszállók lakói hogyan fogadják ezt? Át tudják adni magukat az önfeledt lazulásnak?
A legelső alkalom meglepő volt számukra, kellett egy kis idő, amíg feloldódtak. Idén azokon a helyeken, ahol már tavaly vagy tavalyelőtt is voltunk, azonnal tudták, miről van szó, nagyon várták, és ahogy beléptünk, már kötetlen volt a hangulat. Sőt, már februárban kérdezgették, mikor jövünk.
Megalapozatlan előítéleteink vannak
Valószínűleg sokan vannak, akiknek eszébe sem jut, hogy a hajléktalan emberek is szeretnének nyaralni, kikapcsolódni. Te hogyan látod, mi a legnagyobb tévhit velük kapcsolatban?
Ha megkérünk bárkit, hogy írjon le egy hajléktalan embert, akkor azt mondja, hogy szakállas férfi, aki az utcán ordibál, koszos, büdös, igénytelen, és igazából oda való. Ez, akárcsak a többi előítélet, megalapozatlan, és butaság. Legutóbb egy férfiszállón voltunk, a lakók nagy része onnan jár be dolgozni.
Nem engedhetik meg maguknak, hogy albérletet vegyenek ki, zátonyra futott az életük, adott esetben senkijük nincsen, és annyit tudnak megoldani a pénzből, amit keresnek, hogy hajléktalanszállón élnek, valamilyen szobában. Ugyanez a női szállókon is igaz, ahol sok a bántalmazó kapcsolatból utcára került nő is.
Olyan pszichiátriai betegséggel élők is laknak ezeken a szállókon, akik emiatt nem tudnak normális életet élni. És folytathatnám a sort. Ez egy sokkal komplexebb réteg. Egy nagy közös van bennük: egyszerűen nem tudnak saját lakásban élni.
Jövőre tizenöt évesek lesztek. Mit gondolsz, az előítéleteken a munkátokkal tudtatok valamit változtatni?
Merem remélni, hogy igen. A fiatalok nagyon jól veszik a Bike Maffiát. Sok a közösségi szolgálatos diákunk, és néhányan meg is maradnak. Olyanok is vannak köztük, akik már saját projektet visznek. A +1 Szendvics-programunknak köszönhetően rengeteg diák ismer minket. Nagyon remélem, hogy van szerepünk az adományozás kultúrájának fejlődésében, és az előítéletek lebontásában is.
„A szánalomkeltő narratíva és a pátosz szerencsére nem jellemző ránk.”
A Budapest Bike Maffia menő és szerethető. Ez is szerepet játszhat.
Igen, abszolút. Máshogy tudjuk megszólítani a fiatalokat. A kommunikáció, a hangnem maradt az, amivel elkezdtük. A szánalomkeltő narratíva és a pátosz szerencsére nem jellemző ránk. Azért vetem meg az effajta kommunikációt, mert számomra, amit csinálunk, logikus.
Nem szép, nem jó, nem tündéri, hanem logikus. És ettől lesz hiteles a fiataloknál.
Említed az adományozás kultúráját. Ebben nagyot fejlődött a helyzet az elmúlt években.
2012-13 körül megjelent a multiknál, majd a kisebb cégeknél is az úgynevezett vállalati társadalmi felelősségvállalás. Én olyan tíz évvel ezelőtt találkoztam először ezzel, amikor megkeresett minket egy cég, és adományozott nekünk.
Ekkor kezdtük el kidolgozni azt a saját szolgáltatást, hogy érzékenyítő csapatépítőket tartunk cégeknek. Emellett azt is látom, hogy egyre több csapat, baráti társaság van, akik nem úgy akarnak kiszakadni a mindennapi munkából, hogy elmennek mulatni, hanem inkább valami hasznosat csinálnának.
A Bike Maffiával hatalmas közösség is épült. Ez küldetésed volt?
Organikusan történt. Nyilván az ember elkezd stratégiában gondolkodni, amikor egyre többen csapódnak hozzá. Nekünk is kérdés, meddig érdemes nőni, és milyen utat érdemes választani.
Vannak olyan alapelvek a Bike Maffiánál, amelyeket nem akarunk túllépni: nem szeretnénk túl nagyra nőni, nem adjuk be a derekunkat csak úgy akárkinek, mindig megtartjuk a mi saját normalitásunkat. De nő a szervezet, most már vannak állandó munkatársak, és kicsit üzletiesebb gondolkodással kell bírni ahhoz, hogy ezt az egészet fenntartsuk.
Kreatívak a megoldásaitok. Hogyan találjátok ki?
Csak jó csapattal sikerülhet. Egyébként várunk külsős ötleteket is. Sokszor elmondom, hogy bárkinek van valami ötlete, lehet elrugaszkodott is, hozza be, és csináljuk meg. Nem vagyunk korlátok közé szorítva. De azért a legtöbb esetben a belső ötletek valósulnak meg. Öt-hat évvel ezelőttig a projektek nagyjából az én fejemből pattantak ki.
Aztán jött egy régi jó barátom, egy reklámügynökség feje, vele kezdtünk el beszélgetni, és a mostani nagy projektjeink zömét vele találtuk ki. Egyszerűen rááll az agyunk, szikra szikrát követ, egymásból jönnek az ötletek. Így született a Nekünk a Balaton vagy a Szállóige című film, amiből aztán hangoskönyv is lett. És most itt a Péter konyhája.
Hogyan lett a hangoskönyvből főzős program?
Már a Szállóige után sokan jelezték, hogy az általunk támogatott Péternek, aki a film egyik főhőse, nagyon jó hangja van, több kommentelő a szinkronszínészt látta benne. Nekünk is feltűnt az orgánuma, bennünk viszont rögtön megfogalmazódott a hangoskönyv gondolata, ami meg is valósult, és nagyon jól ment.
Ennek a bevételéből most azt tudjuk biztosítani, hogy Péter azzal foglalkozik, ami a világon a legjobban érdekli: főz. Azelőtt a Gundelben volt szakács, az az élete értelme, hogy másoknak ételt tegyen az asztalára. Most híres emberekkel fog főzni tíz különböző időpontban a már említett farmon, az elkészült ételekből szakácskönyv, a sztoriról dokumentumfilm készül. Ebből pedig remélhetőleg majd egy következő embert tudunk támogatni.
A ti világotokban mit jelent a siker?
