Hogyan válhat kézzelfoghatóvá a múlt? Milyen tétje van 70 év irodalmi időutazásának ma, a digitális korszak sűrűjében? Hogyan férkőzhetünk közelebb a Szigligeti Alkotóház szellemiségéhez és örökségéhez? Az például egy kiváló gyakorlat erre, ha az ember Stekovics Gáspár fotóművésszel, feleségével, S. Horváth Ildikó grafikusművésszel, Juhász Anna irodalmárral, a Nők Lapja kulturális nagykövetével, a Nők Lapja Irodalmi Díj egyik zsűritagjával és Asztalos Emese irodalomtörténésszel, a POKET könyvek szerkesztőjével installálhat augusztus 22-én, a rendezvényt megelőző délutánon és kora estén.

A Szigligeti Alkotóház egynapos fesztiválján, ami Juhász Anna ötlete alapján valósult meg öt év tervezés és hónapokon át zajló előkészítés során, több kiállítás mutatta be az egykori lakók és törzsvendégek sorát, ilyen Stekovics anyaga is: portréit nézve a magyar irodalom- és kultúrtörténet nagyjai tekintenek ránk – mások mellett Esterházy Péter, Juhász Ferenc, Konrád György, Makk Károly, Hajnal Gabriella, Bacsó Béla és Mészáros Márta.

A kert másik végében előkerültek az egykori, nagysikerű Balatoni nyár tárlat fotói is: Pilinszky János egy kutyust simogat, Cseh Tamás fürdőnadrágban gitározik, Nemes Nagy Ágnes a fűben, pokrócon olvas, Nagy László és Juhász Ferenc csónakázik.

„Mert Szigliget gyönyörű, mert Szigliget kimeríthetetlen” – írja Nemes Nagy Ágnes A lila fa esszéjében.

De mit is kell tudni a Szigligeti Alkotóházról?

A Balaton-felvidék szívében, a természetvédelmi park fái között áll a Szigligeti Alkotóház – a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alkotói központja. A korábban Esterházy-birtokként szolgáló 18. századi kastély 1952 óta ad otthont az íróknak, költőknek, műfordítóknak, akik ide vonulnak el alkotni, gondolkodni, pihenni – és a magyar irodalom új fejezeteit megírni.

Az idők során azonban a hely túlnőtt a hivatalos szerepén: legendássá vált a benne eltöltött hetek közösségi élménye, a balatoni táj hatása az alkotásra, és azok a művek, amelyek itt születtek vagy formálódtak tovább.

Juhász Anna vitte időutazásra az érdeklődőket

A Szigligeti Alkotóházban szinte valamennyi jelentősebb hazai író vagy költő eltöltött hosszabb-rövidebb időt, köztük Örkény István, Zelk Zoltán, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Kolozsvári Grandpierre Emil, Szabó Magda, Nagy László, Pilinszky János, Füst Milán éppúgy, mint Háy János, Várady Szabolcs, Sumonyi Papp Zoltán, Kántor Péter, Vámos Miklós vagy Csaplár Vilmos.

„Arról, hogy helyezzük el magunkat az irodalmi hagyományainkban és találjuk meg az érvényes megszólalási, befogadási formát a zajos és változó XXI. századunkban mindehhez – a diplomamunkám óta gondolkodom. Húsz éve dolgozom irodalmi közösségek létrejöttén, ezen az úton fontos állomás a Szigligeti Alkotóház történetének feldolgozása, kicsit talán újraélése. Juhász Ferenc és Nagy László fényes szelek nemzedéke,

Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán és Örkény István mind hazatalált e falak között és a kert szívében, ez a genius loci máig érezhető.

Bemutatni, átadni, megélni és talán újragondolni – ezzel a céllal érkeztem, ezen dolgozunk kollégáimmal. A mai több száz fős közönség, az érdeklődők sora mutatja: ez nem személyes ügy, hanem közös cél – értékek közt, irodalommal teljes az életünk” – mondta el Juhász Anna, az esemény főszervezője. 

Az Irodalmi Szigliget rendezvényen olyan terekbe léphettünk be, amelyek hosszú időn át zárva voltak a nagyközönség előtt: sétálhattunk a kertben, felfedezhettük a könyvtárszobát, vagy megcsodálhattuk a híres 3-as (korábban 1-es) szoba falát, ahol – az esztergomi Babits-ház házhoz hasonlóan – aláírásfal őrzi az emlékeket.

Az alkotás szigete

Délelőtt irodalmi játékkal indult a nap: Asztalos Emese és Juhász Anna könnyed kézzel terelték a társaságot a Balaton és az irodalom találkozási pontjai felé a POKET kvízzel és kapcsolódó történetekkel, mindeközben a legkisebbek Kramli Magdolnával akvarellt kevertek – a Balaton színei csak úgy átcsorogtak a papírlapokra.

A kertben Mészáros Blanka és Hajdu Tibor színművészek élő versmondása töltötte meg a híres rózsalugast és tisztást, Kovács Ida kurátor pedig az ’50–’70-es évek balatoni íróéletét idézte meg tárlatvezetésében. A délután folyamán Prieger Zsolt (Anima Sound System) és TINK (Balázsovics Mihály) zenés előadása a tíz éve elhunyt Juhász Ferencnek és a száz éve született Nagy Lászlónak állított emléket.

Mészáros Blanka előadása, amely során főleg Juhász verseket adott elő

A főképp Juhász verseket tartalmazó műsor a szarvassá vált fiú elvágyódásától az utolsó versekig mutatta be egy XX. századi költő útját, az Esti könyörgés megindító soraival zárva a műsort: „Mert élni, élni, élni jó! / Hömpölyögni, mint a folyó, / zöld lázzal nőni, mint a fű, / a teremtés-tekintetű.”

A fotók mellett a film is történetet mesélt a kastélyban: A kastélyok lakói, a Holdudvar és a Liliomfi filmklasszikusok legendás jelenetei kerültek fókuszba, egy pillanatra Weöres Sándor és Kassák Lajos is feltűnt a társalgóban elhelyezett kivetítőn, majd számos további szereplő Ráduly György, Muszatics és Kelecsényi László beszélgetésében. Az este egyik csúcspontja volt a felolvasószínház Trokán Péter és Ráckevei Anna előadásában – hallhatuk például Lengyel Balázst idézve, hogy milyen volt egykor itt a társasági élet.

„Nemes Nagy Ágnes és a költők játékszeretete. Sőt kivételes játékkedve. Van ilyesmi? A vidám verstréfák, játékos kezdemények társaságunkban gazdagon folytatódtak… a szigligeti játék nem volt annyira személyhez kötött, ment a játék a hatvanas évektől kezdve szinte a társaság összetartozásáig.

Ez volt az úgynevezett Szent István, ami nem más, mint egy bonyolított barkochbaféle.

Ketten kimennek, megállapodnak abban, hogy kicsodák, vagyis kit játszanak, majd abban is, hogy mi az összefüggés közöttük. A benti társaság kérdéseket tesz fel nekik: rá kell jönniük, hogy a két személy kicsoda, és mi közük van egymáshoz.”

Hát igen, habár Pilinszky János nem vett részt ezekben a játékokban, de a Szigligeten írt versét, az Éjféli fürdést Trokán szándékosan „pilinszkysen” adta elő – nagy sikert okozva a közönségben. A programok visszatérő zenei résztvevője volt Hrutka Róbert zenész, aki Nagy László, Pilinszky János, Bereményi Géza szerzemények mellett saját versét is elénekelte.

Bereményi Géza a saját versét is előadta

A Szigliget RE/OPEN beszélgetésen Bereményi Géza író, Várady Szabolcs költő, Sumonyi Papp Zoltán költő, Stekovics Gáspár fotográfus, Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, Petőcz András író vettek részt – mind-mind egy anekdotát, verset, emléket megosztva, többször visszatért például az egykori ajtók tojás alakú fogantyúja, és egy eset, mikor Petőcz András Ottlik Gézának segítette kinyitni a bejáratot.

Ha Szigligeti Alkotóház egy íz lenne, milyen lenne?

A nap során játékra és közös gondolkozásra invitáltuk a vendégeket. Ha a Szigligeti Alkotóház egy íz lenne, milyen lenne? – tettük fel a kérdést Stekovics Gáspárnak. „Valamikor itt híresen jó konyha volt, és olyan finom lúdlábtorták készültek meggydarabokkal, ami utánozhatatlan, felejthetetlen: ilyen íze van az alkotóháznak” – osztotta meg.

„Harminc évvel ezelőtt voltam itt kétszer nyaralni, (…), mély, személyes, érzelmi élmény és az okkersárga szín maradt meg” – mesélte TINK (Juhász Ferenc költő unokája), amikor a szigligeti emlékeiről faggattuk.

Várady Szabolcs 50 éve látogatja Szigligetet

„A szabadság szigete. Akkor is, amikor mondjuk soft vagy keményebb diktatúrában dolgoztak itt emberek, és olyan motiváló erő volt ez az energia, ami a hely szelleméből következik, hogy nemcsak barátságok szövődtek, hanem jó művek is születtek” – emelte ki Prieger Zsolt, mikor Szigliget jelentőségéről kérdeztük.

Várady Szabolcs több mint ötven éve, 1972-ben járt először Szigligeten: évente egy hónapot töltött itt. Itt írt, fordított, a nappal a munkáé, az este a társasági életé volt. „Rettentő jókat sétáltunk. Hagyománnyá vált, hogy az ebédet és a pihenést követően elmentünk egy ún. nagy körre, lementünk a strandig, majd föl a Rókarántó felé minden nap és jókat beszélgettünk. Komoly részét teszi ki az életemnek a Szigligeti Alkotóház” – mondta mosolyogva.

Kelecsényi László elárulta, számára is kimeríthetetlen Szigliget: „azért, mert mint író ide jövök, s egészen másként érzem magam: tehetségesebbnek, szabadabbnak, és kollégák vesznek körül (…), egy közeg, amibe jó benne lenni.”

Amikor az utolsó akkord elcsendesedett az est végén, világossá vált számunkra: nemcsak egy fesztiválon jártunk, hanem a magyar kultúra élő szövetében sétáltunk. Szigliget valóban örök és kimeríthetetlen, közös feladatunk és felelősségünk ennek a gazdag örökségnek az ápolása és életben tartása.

Az esemény a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében valósult meg.

Fotók: Petőfi Kulturális Ügynökség / Csákvári Zsigmond