Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

Mindig visszatérő kérdés, hogy az ikertestvéreket ideálisabb-e egy csoportba, osztályba íratni vagy jobbat teszünk velük, ha külön járnak. Persze minden helyzet és család más, de Vekerdy Tamás igyekezett univerzális tanácsot adni 2006-ban:

Két 21 hónapos (kétpetéjű) ikerfiú édesanyjaként szeretném kérdezni a véleményét. Zsolt és Nándi jövőre mennek óvodába. Közös csoportba írassuk őket, vagy külön? Férjem és én amolyan gondolkodva, s nem ösztönből nevelő szülők vagyunk. Ezt nem minőségi, hanem egyszerűen csak jellemző kategóriaként értem. Különösen én szeretem mindenben meghallgatni mások véleményét, gondolatait, tapasztalatait, legyen az illető szakember, gyakorló vagy tapasztalt anyuka.

Ezeken s a saját gondolataimon, érzéseimen jó előre elrágódva rajzolódik ki, hogy mihez hogyan állok hozzá. A gyerekek kiegyensúlyozottságából arra következtetek, hogy általában olyan megoldásokhoz jutunk, amelyek mindenkinek megfelelőek.

Az ovi-kérdésben azonban egyre tanácstalanabb vagyok.

Több szakembert is hallottam, olvastam, s bizony a külön csoportba járatást javasolják, az önálló személyiségfejlődés érdekében. (Hozzáteszik azonban, hogy a szétválasztást nem az óvodával kell elkezdeni, hanem korábban is kell külön programokat biztosítani, sőt, erőltetni számukra.)

Ha azonban bárki más mondja el a véleményét, akár családtag, akár ikres anyuka, akár felnőtt iker, mindenki még a gondolaton is megbotránkozik, hogy különválasszuk őket. Hiszen úgy szeretik egymást! Valóban nagyon jól eljátszanak együtt, mindig magukhoz kapcsolják a másikat. (Ha rövid időre külön vannak, gyakran hívják egymást, ha kapnak valamit, akkor legtöbbször a másiknak is kérnek stb.)

Feltűnően ritkán civakodnak, más ikres szülők tapasztalataihoz képest. (Pedig nincs minden tárgyból két egyforma, csak hasonló.) Én vagyok velük itthon, és csak szeptembertől kezdek dolgozni, akkortól a férjem lesz gyesen. (Eddig is sokat tudtak az apukájukkal együtt lenni, szerencsére.) A nagyszülőktől kapott sok segítség okán is, az eddigi közös életünk nagyon jól telt. (Mivel későn születtek nekünk, nagyon vártuk őket. Nem igazán hiányzik már az a sok minden, amiről a születésükkel le kellett mondanunk, és a munkába sem kívánkoztam vissza.)

Azt még el kell mondanom, hogy külön programjuk szinte nem is volt. Mi, a szülők és a nagyszülők is együtt vagyunk velük; együtt sétálnak, együtt esznek. Külön „orvoslátogatásra” is csak elvétve volt szükség. Különböző egyéniségek, ez már jól megfigyelhető, s remélem, a folytonos együttléttel nem hatunk a kifejlődés ellenében. S hogy mi mit szeretnénk?

Férjem arra hajlik, hogy az oviba együtt járjanak még, mert nagyon kicsik, aztán majd meglátjuk.

Én régebben külön akartam íratni őket, ahogy más egymást szerető testvérpárnak is van otthoni közös és közösségi külön élete. Azt hiszem, ez így lenne jó. De félek, nem lesz szívem szétválasztani őket, hiszen ők biztosan együtt akarnának maradni. Szeretném megtudni az ön véleményét, és esetleg további gondolatait ebben a kérdésben.

Vekerdy Tamás tanácsa az ikreket szétválasztásáról

Az első, amit mondanom kell – és amiért a levelet úgyszólván teljes terjedelmében idéztem, hogy a mérlegelésnek és a döntésre törekvésnek ezt a módszerét nagyon figyelemre méltónak – mondhatnám: követendőnek – tartom.

Mindenkit meghallgatni, kikérdezni, tájékozódni, és utána saját érzéseinket és gondolatainkat is mozgósítva törekedni a döntésre, ami esetleg – apa és anya között – ellentétes lesz, legalábbis első pillanatban, mert aztán, tapasztalatom szerint, ahogy közeledünk az igazi döntés idejéhez, nagyon gyakran egységes felfogás alakul ki. Azt írja, hogy „amolyan gondolkodva, s nem ösztönből nevelő szülők”. 

A gondolkodás persze csak helyeselhető, de az ösztön elvetése nem. Mint néhány sorral lejjebb kiderül, igazából maguknál nincs is erről szó. Hiszen nemcsak gondolatain rágódik, hanem mint írja, érzéseit is bevonja ebbe a töprengésbe – nagyon helyesen. Később is az derül ki, hogy érzéseiknek, megérzéseiknek is utat nyitnak a döntés felé törekedve.

A Nők Lapja 2006/15-ös lapszámában Vekerdy Tamás arról írt, mi az előnye és hátránya, ha „szétválasztjuk” az ikertestvéreket (Fotó: Nők Lapja archívum)

Mi is a helyzet az ikrekkel?

Elsősorban egypetéjű ikrek között gyakran alakul ki egy dominanciaviszony. Az egyik lesz az „uralkodó”, ő lép igazán kapcsolatba a külvilággal, és a másik – igen sokszor ugyanolyan jó képességű vagy esetleg még kreatívabb, érzékenyebb! – egyre jobban visszahúzódik. (Lásd Jacqueline Wilson nagyszerű könyvét, a Kettős játszmát!)

Ilyenkor – a régi szokással ellentétben – feltétlenül azt kell javasolnunk, hogy külön iskolai osztályba járjanak!

Az óvodai életkort illetően még ilyen esetekben is bizonytalan volnék, sok kollégámmal ellentétben. Az óvodás életkorban a gyerek számára még az az igazán természetes, hogy otthon van. Ha az óvodás gyereket megkérdezzük, mi a legjobb az óvodában, gyakran kaphatunk efféle választ: „Az, hogy anya értem jön.” Ha pedig otthon volnának, úgyis együtt volnának az ikrek.

Mindjárt más a helyzet azonban a kétpetéjű ikrek esetén, ahol a dominancia-veszély nem, vagy sokkal kevésbé fenyeget.

Abból, amit leír – „különböző egyéniségek” – én arra következtetek, hogy maguknál ilyen dominancia-veszély nem áll fenn. Egyetértek férjével – és a maga „szívével” –, és én is együtt küldeném óvodába őket. Az igazán jó, a vegyes óvodai csoportba a testvérek is együtt járnak, és ez bizony az esetek nagy részében jó, jót tesz nekik, több marad így számukra az óvodai órákban is a családból. Ami pedig az iskolát illeti: „majd meglátjuk”!

Kapcsolódó: 51 évesen találtak egymásra az ikertestvérek

Forrás: Nők Lapja archívum (2006/15. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images