A nyár a nagy engedmények évszaka. Engedmény a diétának („elvégre most nyaralok”), a szabályoknak („csak most az egyszer”), sőt, néha még a józan észnek is. Valami furcsa, kollektív bódulatba kerülünk június közepén, mintha a 30 fok fölötti hőmérséklet a felelősségérzetünket is kiizzasztaná belőlünk. Mert nyáron minden kicsit más, mintha nem lenne akkora súlya tetteinknek.
Pedig a legtöbben (hacsak nem a téli sportok hívei vagyunk) ekkor kerülhetünk csak igazán veszélyes helyzetekbe. És ugyan arra ügyelünk, hogy egzotikus országokban ne igyunk csapvizet, vagy ne vásároljunk húst gyanús forrásból, néhány dolgot hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni.
Idén például itt volt az agyevő amőba esete – egy ritka, de nagyon is valós veszély, ami a meleg vizekben leselkedhet ránk. Múlt héten járta körbe a világot annak a brit nőnek a tragikus története, aki csak megsimogatott egy kóbor kiskutyát a marokkói nyaraláson, majd hetekkel később veszettség miatt meghalt.
Kapcsolódó: Idén Hepatitis A-járvány is van – Így védekezz ellene!
És ahogy benne járunk a nyárban, egyre többször olvashatunk strandbalesetekről: elsodort gyerekek, felhevült testtel a hideg vízbe ugró, majd életüket vesztő édesapák… Természetesen nem arról van szó, hogy mostantól minden pancsolás előtt kérjünk be vízmintát, vagy csak kesztyűben simogassunk négylábúakat, és rettegjünk. Inkább arról, hogy ne hagyjuk, hogy a nyaralás lazasága teljes önfeladásba csapjon át.
Ne nézzük tétlenül, ha szeretteink felelőtlenül viselkednek – még akkor sem, ha emiatt megsértődnek! A strandolás, a vakáció önfeledtsége közben közben könnyen lecsúszik egy-két ital, de az alkohol tompítja az ítélőképességet, és növeli a balesetek kockázatát. Ha tehetjük, inkább mondjunk nemet az italra, és bátorítsuk erre a környezetünket is.
Veszélyek, amelyekre gyakran nem is gondolunk nyaralás közben!




Ezek mellett természetesen ne motorozzunk bukósisak nélkül, soha ne engedjük, hogy valaki (és persze mi magunk sem) alkoholos állapotban járművet vezessen, ne menjünk ismeretlen terepre túrázni GPS vagy térkép nélkül.
A lényeg tehát, hogy a nagy lazulás időszakában sem szabad teljesen kikapcsolnunk az éberséget. Egy kis elővigyázatossággal és tudatossággal megelőzhetők azok a bajok, amelyek akár az életünkbe is kerülhetnek.
Kapcsolódó: Ez az ingyenes kártya segít, ha nyaralás közben bajba kerülsz
Kiemelt kép: Getty Images