görögország turista adó 2025

Nyaralás Görögországban: Július 1-től többet kell fizetnie a turistáknak

A magyarok egyik legkedveltebb nyári úti célján, Görögországban is besokalltak a sok turistától, ráadásul nemcsak a helyieket zavarja a tömeg, de már a természetes környezetre is pusztítóan hat tömeg. A megoldás: viszonylag magas idegenforgalmi adót vetnek ki július 1-jétől.
  • Egyre több országban vezettek be turista adót: Velence és Barcelona után a görög szigeteken is fizetnünk kell.
  • Az pluszköltség a tengerjáró hajókkal érkezőket érinti. Minden partra szállás után fizetni kell.
  • Az bevezetett adóval szabályozni akarják a turisták mennyiségét.

„Tiszteljetek bennünket! Nektek ez nyaralás, nekünk az életünk” – olvasható egyre több görög településen ez a felirat. Az ott élők egyre feldúltabban az állandó tömegtől, a zajtól és a privát területek megsértésétől. Előfordul, hogy turisták engedély nélkül lépnek be magánházak udvarára fotózni, vagy privát strandokon fürdőznek, miközben az alapinfrastruktúra összeomlik a túlterheltségtől. Egyértelmű, hogy csodás kis görög szigeteket, a halász falvakat nem ilyen forgalomra „tervezték”.

Kapcsolódó: Drágább lett a nyaralás, mint tervezted?   7 rejtett költség, amit nem tüntetnek fel a szállásadók

Az, hogy egy viszonylag magas idegenforgalmi adó ez megoldja-e, még kérdéses. Egy azonban biztos: 2025. július 1-től minden hajóval érkező turista számíthat pluszköltségre Görögországban.

görögország turista adó 2025

Ha hajózni akarsz a görög szigetek között, és több helyen kikötsz, sokba fájhat a nyaralás (Fotó: Canva)

Mennyit kell majd fizetni Görögországban?

Július 1-jétől minden partraszálló, hajóval érkező turistának akár 20 eurós díjat kell kifizetni. Azúk kikötési díj minden hajóval érkező utazóra vonatkozik, függetlenül az indulási országtól. Minden partraszállás 5 euróba kerül fejenként, ez az összeg közvetlenül a helyi önkormányzathoz kerül.

A legforgalmasabb szigeteken – mint Míkonosz és Szantorini – a díj 20 euróra emelkedik, mivel főszezonban akár 6 óriás hajó is lehorgonyozhat egy napon,

a turisták száma pedig jóval meghaladja a helyi lakosságét.

Szezonon kívül (október 1. – május 31.) a díjak alacsonyabbak lesznek: 3 euró a legtöbb kikötőben és 12 euró Míkonoszon és Szantorinin.

A turizmusból élnek vagy sem?

Jogosan merülhet fel, hogy miért háborognak a görögök, amikor ezeken a szigeteken főleg a turizmusból élnek. Na de aki hatalmas hajókkal érkezik, az nem a szigeten száll meg, sokszor maximum egy kávé vagy vizet iszik, mert a hajón teljes ellátást kap. Ellepik a szigetet fél-egy napra, majd továbbutaznak. Azaz nem költenek számottevő összeget ennyi idő alatt. A profit így jellemzően a külföldi hajótársaságokat gazdagítja.

Kapcsolódó: Drága lesz a nyaralás ebben a népszerű városban is az adók miatt

Kiemelt kép: Canva