A szeretet nem árt(hat)! A kapcsolati erőszak áldozatainak megsegítésére létrehozott krízisambulancián jártunk

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet novemberben egy nagyon fontos dologra, a kapcsolati erőszak elleni küzdelemre hívta fel a figyelmet. A szeretet nem árt elnevezésű kampány üzenete az, hogy ami a családon belül történik, arról lehet és kell is beszélni. Légrádi Júlia a szervezet által létrehozott budapesti krízisambulancián járt.

Szerte az országban hét regionális krízisambulancia nyitotta meg a kapuit a közelmúltban, a központok célja a kapcsolati erőszak veszélyeztetettjeinek és áldozatainak megsegítése. Fontos, hogy megértsük, a bántalmazás a közhiedelemmel ellentétben nemcsak fizikai, de lelki, szóbeli, szexuális, sőt gazdasági, vagyis anyagi kiszolgáltatottság is lehet.

Az ambulanciák segítséget nyújtanak többek között azoknak, akik félnek a kapcsolatukban, netán úgy érzik tehetetlenek a párjuk agressziójával szemben, de azoknak is, akik csupán tájékozódni szeretnének arról, mit tehetnek, ha fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazás éri őket. Érdemes elgondolkozni a segítségkérés lehetőségén akkor is, ha valaki nem tudja, normális-e az, ami a kapcsolatában zajlik, vagy egyszerűen csak beszélgetne egy szakemberrel arról, ami vele történik. A krízisambulanciákon szociális szakember, pszichológus és jogász segít az információnyújtásban, valamint a tanácsadásban, de tervezik csoportos foglalkozások indítását is.

A szolgáltatást a bántalmazott személyek önként vehetik igénybe, illetve számos intézményből delegáltként is érkezhetnek a központba. A cél minden esetben a krízishelyzetek megelőzése, továbbá az, hogy az ambulancia szakembereinek segítségével az érintett személy időben felismerje a problémát a már kialakult krízis állapotában, valamint az, hogy az újrakezdés idején megfelelő támogatást kapjon.

A budapesti Regionális Krízisambulancia élete

Az intézmény augusztusban kezdte meg működését, Fáklya Ágnes, a krízisambulancia szakmai vezetője elmondta, hogy eleinte abba fektették a legtöbb energiát, hogy kiépítsék a kapcsolatot az ellátórendszer többi tagjával. Elengedhetetlen volt, hogy megismertessék magukat, annak érdekében, hogy a későbbiekben más intézmények is delegáljanak hozzájuk klienseket. Már az induláskor voltak ügyfeleik, a kampánynak és számos jelzőrendszeri találkozónak köszönhetően viszont még jobban elterjedt létezésük híre a szociális intézmények körében.

„Alapvetően három tevékenységünk van. Az egyik, hogy egy információs bázist próbálunk kialakítani a szakemberek számára, éppen azért, hogy akik a családon belüli erőszak érintettjeivel dolgoznak, azoknak megfelelő szakmai segítséget adjunk. A másik az ügyfelek ellátása, ami szociális munkás, pszichológus és jogász segítségét is jelenti egyben. A harmadik pedig a prevenció, ami leginkább az iskolai felvilágosításra és a krízishelyzetek megelőzésére irányul. A célunk továbbá, hogy megelőzzük a krízishelyzetek kialakulását, amit többnyire egyéni esetkezelés formájában igyekszünk elérni: támogatjuk az ügyfeleket abban, hogy ki tudjanak lépni a bántalmazó kapcsolatukból” – mondja Ágnes.

Az ingyenes szolgáltatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele – úgy, mint a többi krízisambulancián -, hogy önkéntes legyen a megkeresés. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogadnak olyan személyeket, akiket például egy másik szervezet küld az ambulanciára. Az intézményben dolgozó szakemberek szerint már az is eredmény, ha például egy családgondozó javaslatára jelentkezik tanácsadásra egy bántalmazott személy.

A kliensekkel való munka

Amikor egy bántalmazott személyesen felkeresi a krízisambulanciát, legelőször egy szociális szakember ül le vele beszélgetni. A segítő feltérképezi, hogy mi az, amire feltétlenül szüksége lenne az érintettnek, és mik azok a célok, amiket önállóan meg tud fogalmazni. Ezen a ponton derül ki, hogy szeretne-e igénybe venni például pszichológusi vagy jogi tanácsadást.

„Annak ellenére, hogy van rá lehetőség, sokan ódzkodnak a pszichológusi segítség igénybevételétől. Nagyon elterjedt tévhit, hogy oda csak azok járnak, akiknek valamilyen komoly mentális problémájuk van. Ezért igyekszünk a tévhiteket tisztázni, és támogatjuk az ügyfeleket abban, hogy felismerjék a terápia szükségességét. Ez persze egy hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra a változás. Ennek ellenére előfordult már, hogy egy ügyfelünk, miután háromszor itt járt, kilépett a bántalmazó kapcsolatából. De ő már akkor nagyon biztos volt a döntésében, amikor felkeresett bennünket, tehát neki megerősítésre volt szüksége. Jelenleg abban segítjük, hogy képes legyen önállóan is felépíteni és újrakezdeni az életét. Az utóbbi időben például azt vettem észre, hogy nagy százalékban azok fordulnak hozzánk akiknek már sikerült kilépniük a bántalmazói kapcsolatból, de még több szempontból is támogatást igényelnek” – mondja Ágnes.

A krízisambulancián dolgozó tanácsadó szakpszichológus, Schumicky Júlia is egyetért abban, hogy sokan elzárkóznak a pszichológiai segítségtől. Szerinte a legtöbb kliensnek szüksége lenne a pszichés segítségnyújtásra, hiszen egy bántalmazó kapcsolatban élni önmagában is traumatikus tud lenni: a sértett önértékelése, önmagába vetett hite, valamint az önmagáról alkotott képe folyamatosan sérül a bántalmazó által.

„Általában azokkal, akik bántalmazó kapcsolatban élnek, nagyon sokszor gyermekként is olyan dolgok történtek, amik valamilyen módon traumatizálták őket. A közös munka során gyakran törnek a felszínre például fiatalkori megrázkódtatások. Gondoljunk csak bele: ha egy olyan családban növünk fel, ahol érzelmileg vagy fizikailag bántalmaznak vagy elhanyagolnak minket, akkor a kötődési mintázataink sérülnek, és később ezeket a sérüléseket visszük majd tovább a párkapcsolatunkba. Ez egy nagyon fontos dolog pszichológiai szempontból. Önmagunk, szükségleteink, határaink tisztelete a gyermekkorunkban alakul ki, annak mentén, ahogyan a környezetünk bánik velünk: ha azt látjuk, hogy mások szeretettel és tisztelettel viszonyulnak felénk, akkor azt tanuljuk meg, hogy egy kapcsolatban a kölcsönös tisztelet és az elfogadás az alapvető működtető erő. Ha viszont gyermekként nem figyelnek eléggé oda ránk, nem tartják tiszteletben a szükségleteinket és a vágyainkat, esetleg tudatosan bántanak vagy fenyegetnek, akkor azt tanuljuk meg, hogy egy kapcsolatba “belefér”, ha a másik így bánik velünk” – mondja Júlia, miközben azt is elmeséli, fontos feltárni, hogy az adott személy miért nem képes például védekezési technikákat alkalmazni. Előfordul, hogy valaki nagyszerűen fel tud lépni a főnökével szemben, képes nemet mondani a különféle szituációkban, de egy intimebb helyzetben, a párjával szemben nem tud kiállni magáért. Ilyenkor mélyebbre kell ásni, hogy kiderüljön, mi az elakadás valódi oka. Fontos azonban kiemelni, hogy bárki kerülhet bántalmazó kapcsolatba, egyikünk sincsen “beoltva” ellene. A bántalmazás nem az áldozat nehéz múltja vagy a személyiségműködés elakadásai miatt jön létre, hanem a bántalmazó miatt.

A szakpszichológus azt is hozzátette, sokan érkeznek tüneti problémával, de már az első alkalommal leszögezik, hogy pszichoterápiában nem szeretnének részt venni. Gyakori, hogy az áldozatnak sikerül kilépnie a bántalmazó kapcsolatából, aztán végül újra egy erőszakos társ mellett köt ki. A szakember szerint ez azért történhet meg, mert nem elég az a munka – elsősorban pszichológiai munka -, amit a kliens befektetett az egészbe. Hiányzik a megértés, a feltárás és feldolgozás, de legfőképpen a felépülés fázisa. Arra lenne szüksége, hogy dolgozzon saját magán, és úgy lépjen tovább, hogy a kapcsolatról alkotott fogalma egészséges.

„Minden kliens esetében alapvető lépés, hogy ő maga felismerje: ami a kapcsolatában történik, az nincs rendben. Tudnia kell, hogy ez nem egy átmeneti helyzet, nem azért van, mert stresszes a párjának a munkahelye, hanem azért, mert a társa viszonyulása nem egészséges: jogosultságtudata van, azaz felsőbbrendűnek érzi magát és úgy tekint a másikra, mint egy eszközre, egy tárgyra, amit irányíthat, kontrollálhat. Ennek a felismerése egy hosszú és nehéz folyamat, hiszen a bántalmazott személynek rá kell jönnie, hogy a másik nem fog megváltozni. Ezért az egyetlen megoldás az, ha kiszáll a kapcsolatból, ami már önmagában is egy nagyon fájó felismerés, de csak ezután jöhet a második lépés: el kell hinnie az érintett személynek, hogy képes az önálló életvitelre, hogy szerethető és értékes, majd újra meg kell tanulnia bízni önmagában. Hiszen, ha valaki évekig azt hallgatta, hogy ezekre mind nem képes, akkor el is hitte azt” – teszi hozzá Júlia, aki szerint az egyik legfontosabb dolog a bántalmazott önértékelését visszaépíteni, hogy tisztában legyen vele: amellett, hogy képes változtatni, joga is van ahhoz, hogy biztonságban éljen. „Ez a szakasz talán a legnehezebb, kicsit olyan, mint egy hullámvasút: egyszer fent, egyszer lent. Azt tapasztalom viszont, hogy még a legnehezebb élethelyzetekből is képesek a bántalmazottak felállni, újjáépíteni az életüket és önmagukat.”

A krízisambulancia dolgozói szerint nehéz lenne statisztikát mondani arról, hogy milyen bántalmazási formák fordulnak elő leginkább a családon belüli erőszak kapcsán. A testi sértés jelei azonnal észrevehetőek, szemben az érzelmi zsarolással vagy megfélemlítéssel, amit nagyon könnyű eltussolni, akár még önmagunk előtt is. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a kampánya alatt többek között a következő példamondatokkal igyekezett felhívni a figyelmet a kapcsolati erőszak formáira, valamint arra, hogy nem elfogadható az, amit a bántalmazott személyek átélnek a családban:

„Nem vagyok könnyű eset. Apám is megpofozott, mikor feleseltem.” (nő)

„Csak azért ilyen féltékeny, mert szeret.” (nő)

„Sokat dolgozik, érthető, hogy feszült és ilyenkor kiabál.” (férfi)

 „Csak akkor erőszakos, amikor iszik. De erről nem ő tehet, hanem az alkohol.” (nő)

„Most csak Mackóúr kezét tépte le, de azt mondta, legközelebb az enyémet fogja, mert rossz vagyok.” (gyerek)

A fentiekből is láthatjuk, hogy nem csupán a nők lehetnek a családon belüli erőszak áldozatai. Fáklya Ágnes például azt is elmesélte, hogy van férfi kliensük, de nem ez a jellemző. Az esetek 95%-ában nők az áldozatok. A krízisambulancia szolgáltatásai anonim módon is igénybe vehetőek, a titoktartás pedig természetesen itt is kötelező.

Hogy mit tudunk tenni, ha mi magunk vagy a környezetünkből valaki ebbe a helyzetbe kerül? Nos, elsősorban ne féljünk segítséget kérni és beszélni a dologról! Sose higgyük azt, hogy az erőszak és a bántalmazás normális velejárója egy kapcsolatnak! Ha nem vagyunk birtokában a megfelelő eszközöknek, akkor kérjünk tanácsot, például egy ilyen intézményben.

 

Szöveg: Légárdi Júlia

Képek: segelyszervezet.hu

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!