Minden évben megfogadom, hogy nem fogok a karácsonyból nagy cirkuszt csinálni, aztán azon kapom magam, hogy már a candy cane cukorkák és a Mikulásos brossok közül válogatok. De miért van szükségünk valójában a grincses mamuszra és annyi karácsonyi kacatra? Szerintem ezek a túléléshez is kellenek és ahhoz, hogy minél közelebb érezzük ezt a szép ünnepet és a szeretetet. Dakos Edit karácsonyi beharangozója.

advent

A karácsonyi számlálóm ma már azt mutatja, hogy még 27 nap van a szeretet ünnepéig.

Addig a napig, amikor nagy szerencsével, de sikerül összeverbuválni vidéken a családot, amikor anya és apa azon vitatkozik az étkezőben állva, hogy megint nem sikerült szép fát választani, amikor degeszre esszük magunkat szenteste (főként én) a legfinomabb fogásokból, aztán heverünk a tévé előtt egész éjjel és karácsonyi filmeket nézünk. Különleges pillanata ez az évnek, az embert valami melengető érzés fogja el, ha csak rá gondol…

A készülődés nálunk úgy kezdődik, hogy november elején a család lánytagjaival megfogadjuk, nem csinálunk nagy ügyet az ünnepből. Kis kedvességekkel fogjuk meglepni egymást és nem tervezünk nyolcfogásos karácsonyi menüt. Aztán valami „hiba” mindig csúszik a dologba. Idén eddig hat olyan alkalom volt, amikor egy pillanatra magával ragadott a karácsony. Megjegyzem: szerintem idejekorán.

(első pont) November elején például vettem egy kis piros táblát, ami egy kis ablakon visszaszámol. Nem digitális, minden reggel én tekerek egyet a hátulján lévő, számokkal megfestett szerkezeten. Lóg a falról, mint anno a kollégiumi szobánkban a “Hány nap van még a nyári szünetig” ikszelős, kézzel készített plakátunk lógott. Gyerekes vagyok? Lehet, de tényleg olyan kedves az a kis emlékeztető…

(második pont) Olyan ez mintha erre valamiféle külön biológiai óránk lenne, vagy tényleg a reklámok kúsznak be az ember bőre alá?! Nem tudom, de két hete meg azon vettem észre magam, hogy az egyik budai diszkontáruházban ácsorgok a karácsonyi kekszekkel és csomagolt süteményekkel megpakolt polc előtt és töröm a fejem, hogy a karácsonyi pálcikás csokoládé, a nürnbergi sütemény vagy a klasszikus mézeskalács-válogatást válasszam-e (végül nem vettem semmit, meggyőztem magam arról, hogy november 13-án ezekre még semmi szükségem).

(harmadik pont) Már kirepültem a családi fészekből, de még nem alapítottam saját családot, ezért nekem két karácsonyom van. Egy a fővárosban és egy vidéken, a szülői házban. Minden évben megy a matek azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e fát állítanunk itt, a budapesti lakásban is, vagy teljesen felesleges, hiszen úgyis haza fogunk utazni az ünnepekre. Idén a barátommal úgy döntöttünk, hogy lesz saját fa, de már november elejétől azon lamentáltunk, hogy grincsfát vagy egy terebélyes fenyőt válasszunk. Nagy dilemma ez.

(negyedik pont) Egy hete sikerült dűlőre jutni, abban egyeztünk meg, hogy a közeli piacon beszerzünk majd december elsején egy fát. A beszélgetés végén megcsörren a telefon, anya jelentkezik be videóhívással, hogy megmutassa, elkészült a lakás karácsonyi dekorációjával. Itt egy girland, ott néhány pici karácsonyi manó, fényfüzér az udvaron, aranyalma az ablakban. Végül is már csak 34 nap van addig.

(ötödik pont) A hívás azzal zárult le, hogy megjegyezte, még nem tudja, mit fog nekem hozni a Jézuska, de a legjobb az lenne, ha elárulnám, mit szeretnék. Anya, csak szeretet kell!

(hatodik pont) Ma a telefonomat böngészve egy tavaly decemberben készült videóra találtam. A vidéki konyhánkban állok a nagymamámmal, aki nagy munkában van, épp sodrófával nyújtja a tepertős-szilvalekváros papucs tésztáját. Nálunk december 23-án már egy négyzetcentiméternyi szabad hely sincs a konyhapulton, de azért mi még mamával odasuvasztjuk azt a nagy táblát valahová, hogy elkészüljön az, ami nélkül nincs karácsony: a hókifliket és a papucsokat. A kedves videó alatt azon gondolkodtam, hogy vajon idén is kerül-e az asztalra valamelyikből. És, hogy egyáltalán miért kell erre karácsonyig várni.

Mert, ha a karácsony is csak egy ugyanolyan hétköznap (idén hétfő, kedd, szerda), mint a többi, akkor miért ne tekinthetnénk az év minden egyes napjára úgy, mintha az egy különleges ünnep lenne, például a szeretet ünnepe.

Szöveg: Dakos Edit
Fotó: Thinkstock