Megkérdezte egyszer az én Janó barátom, a gyerek, mitől új az újév, mi kezdődik akkor, és mi ér véget. A felnőtt pedig lehajolt hozzá és ezt felelte (amolyan elnézően): hát a jövő kezdődik, kisfiam, egy új jövő, és véget ér az a jövő, ami tavaly ilyenkor elkezdődött. A gyerek meg csak nézett, és ezt kérdezte: de hát akkor mindig jövő van?

„A 2016-os várakozások szerint…” Ilyenek kezdetű mondatok zuhannak ránk ilyentájt mindenhonnan, január körül hirtelen új várakozásokkal telik meg a világ is. Barack Obama például, hogy az igazán nagyokkal és erősekkel kezdjük, azt várja, sőt ígéri, hogy megsemmisítik az Iszlám Államot, ez ügyben erősek, okosak, rugalmasak és kérlelhetetlenek lesznek. Mi meg várjuk a békét, a terror végét, az újfajta félelmeknek a végét, még ha tudjuk is, hogy talán egyelőre hiába. A magyar focirajongók az Eb-t várják, és attól is a csodát, hogy végre megszűnik a sok évtizedes átok, és elkezdődik az új aranykorszak.

A horoszkóphívő Szüzek a kapcsolatuk szeptemberi, spirituális megerősödését várják, novemberre pedig a végre-valahára elérkező üzleti sikereket. Persze ez attól függ, melyik lapot olvassák. A kínai horoszkóp szerint a Majom éve a nyitott szellem és az újítás jegyében telik majd. Találkoztam már olyannal, akit ez valamiért kifejezetten megnyugtatott, és újévi szakmai várakozásait erre építette fel. Reménykedik.

Aztán vannak a mi kis személyes, az egyetemesség tekintetében jelentéktelen várakozásaink, amelyekből pedig valójában összeáll a világ. Egy ismerősöm például egy szeptemberi bali utazást vár. Egy bali táncosnő képére cserélte már most a képernyővédőjét. Egy sporttársam gyereket vár. Várja a tavaszt, hogy végre megláthassa a fi a gyűrött, ártatlan arcát. Egy másik azt várja, hogy a férje ne bántsa többé, merthogy ezt ígérte. Idén is. Az a harmincas szomszédaszszony meg a szerelmet várja. Azt mondja, most szürke és szomorú minden, de ha szerelem lesz vagy legalább valami afféle, akkor onnantól napsárgává és nevetőssé változnak a hetek. Magdi néni, egy ismerősöm nagynénje, aki már második éve fekszik magatehetetlenül az ágyában, a halált várja. Várja, hogy akkor majd nem fog fájni többé a teste meg az élet. Egy barátom egy biopszia eredményét várja, ahhoz képest akarja majd várásának ez évi tárgyát megválasztani. Ha az eredmény negatív lesz, akkor egy építkezést fog várni, ha pozitív, akkor a túlélést. A túlélésre való várakozás úgyis kiüt a nyeregből minden mást, ott nincs lacafaca. Amikor ezt mondja, nem lehet eldönteni, hogy nevet vagy sír.

Szóval megint várunk, várjuk az idei jövőnket, és amíg el nem jön, kibírjuk valahogy. Átvészeljük ezt az átmeneti, várakozással teli időt. A dalai láma, aki ugye bölcs ember hírében áll, amikor megkérdezték tőle, mi lepi meg leginkább az emberiséggel kapcsolatban, állítólag ezt felelte: „Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben. Úgy él, mintha soha nem halna meg, aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.” Hát élni kéne inkább – várás helyett.

Szöveg: Dobray Sarolta

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.