A karmánk nincs kőbe vésve, némi tudatossággal és célkitűzéssel változtathatunk rajta – ebben segítenek a következő tippek is.

Szeretet, tisztelet, felelősségvállalás

A szívcsakra megnyitásához három dologra van szükség: önmagunk szeretetére, mások tiszteletére és felelősségvállalásra a tetteinkért. Ha ezeket mind tudjuk kezelni, akkor karmánk felett nagyobb irányítást nyerhetünk – akár meg is változtathatjuk.

Szem előtt tartani a jót

Az agykontrollnak nagy szerepe van abban, hogyan alakul az életünk. Ha folyton rossz dolgokra összepontosítunk, elkerülhetetlenül bevonzzuk őket. Ám ugyanez a jó dolgokra is érvényes: minél pozitívabban tekintünk a világra, az univerzum annál jobb dolgokat fog felkínálni számunkra.

Szembenézni a kudarccal

A karma tana szerint a kudarc nem egy elvesztegetett lehetőség, hanem egy újabb kiskapu, amit a személyiségünk fejlesztésére használhatunk. Lehet, hogy már jó pár sikertelen kapcsolaton vagyunk túl, de ha ezekből levonjuk a tanulságot, új utakat nyithatunk meg magunk előtt.

Célok nyomában

Változtatni, javítani a kapcsolatainkon csak akkor lehet, ha tudjuk, mit akarunk. A csend és a meditáció tehát a barátunk, megvilágosodott pillanatainkban ugyanis tisztán láthatjuk a vágyainkat, céljainkat, és azt is, milyen társat képzelünk el magunk mellé.

Gyakorlás teszi a mestert

Fókuszáljunk a szerelemre, teremtsük meg lelki szemeink előtt a tökéletes férfit vagy nőt, majd kérjük meg, hogy jöjjön el az álmainkba és beszéljen velünk. Ez a gyakorlás azért hasznos, mert ez is egyfajta elmekontroll a pozitív történések bevonzására.

A szerelem joga

A karma szerint mindenkinek jár a feltétel nélküli szeretet a lelki társától, ezért hinni kell abban, hogy előbb-utóbb megtaláljuk azt, akit nekünk szánt az ég. Nem szabad azon aggódni, hogy milyen karmikus adósságunk van az univerzum felé, a szerelem olyan szükséglet, amit még a világegyetem sem tagadhat meg az embertől. A lehetőségnek nyitva kell maradnia – más kérdés, hogy tudunk-e vele élni.

Nyitottság a kulcs

A vonzás törvénye szerint – ami a karmikus tanok egyik legfontosabb tanítása –, nem elég gondolnunk arra, amit szeretnénk. Nyitottnak és elfogadónak kell lennünk a sors által nyújtott lehetőségekkel szemben, máskülönben beleragadhatunk a megszokottba.

Mi lesz, ha…

Nem lehet a karmán változtatni, ha folyton a következmények miatt aggódunk. A hit és a karma kéz a kézben jár, el kell engedni a félelmet és hinni kell abban, hogy a választásunk működni fog. Persze lehet, hogy nem így lesz, de ebben az esetben érdemes visszaugrani a harmadik pontra. ;)

 

Szöveg: D.A.

Forrás: astrologyanswers.com

Fotó: Thinkstock

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.