Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

A szobatisztasággal, a bilire vagy a vécére neveléssel kapcsolatban mindig rengeteg levél érkezett a szerkesztőségbe, és Vekerdy Tamás minden egyes, egyedi esetre igyekezett megnyugtató választ adni a szülőnek. Ezúttal egy anyuka 2005-ben írt levelét idézzük.

„Hároméves lányom nem hajlandó ráülni a bilire, ha kakilnia kell. A pisiléssel semmi gond, jelzi, ha kell, vissza tudja tartani, ameddig odaérünk. De ha érzi, hogy kakilnia kellene, még ülni sem hajlandó. Körbe-körbe jár a szobában, hogy ezzel is visszatartsa az ingert, gyakran napokig is. Aztán persze – ördögi kör – nyilán egyre fájdalmasabban jön ez ki.

Majdnem egy éve küszködünk ezzel, volt, hogy kapott hashajtót, volt, hogy békén hagytuk.

A »rekordunk« hat nap és utána egy átzokogott hetedik, mert annyira fájt neki a kakilás. Most már nagyon odafigyelünk az étrendjére, sok gyümölcsöt, joghurtot kap, sokat iszik, így ami végül kijön, nem kemény és fájdalmas. De a stresszt nem sikerült feloldani nála.

Sok mindenen túl vagyunk: voltunk szakrendelésen is, ahol megállapították, hogy a gond nem szervi eredetű, legyünk türelmesek, ajánljuk fel naponta többször étkezés után a bilit, és majdcsak sikerül rávenni, hogy oda produkáljon. Nem szidjuk le, ha nem ül rá, nagyon örülünk, ha leül. Mert persze szívesen leül – ha éppen nem érez székelési ingert. Akkor még pelenkában sem hajlandó ülni, csak állni.

Jártunk a kerületi családgondozó pszichológusnál is, hogy ha lelki eredetű a gond, akkor segítsen ő feloldani. De ez sem járt igazi sikerrel. A gyerek jókat játszott nála, és a pszichológus megállapította, hogy a feszültségek, amelyeket másfél évvel fiatalabb kishúga születése okozott, szépen oldódtak benne. De úgy érzem, egy kicsit sem kerültünk közelebb a megoldáshoz.

Minden gyerek a saját ritmusában tanulja meg a bilit vagy a vécét használni (Fotó: Getty Images)

Igyekszem nem törődni az egésszel, hiszen ebből azért nem kellene nagy ügyet csinálni, mert az senkinek se jó. De amikor egész délutánokat végigzokog a gyerekem, és én tehetetlennek érzem magam, mert nem tudok neki segíteni, az nagyon rossz érzés. Szeptemberben adnám óvodába, itt lesz előttünk az egész nyár, hogy végleg megszabaduljunk a pelenkától. (Esténként még ebben alszik, és néha kéri akkor is, ha kakilnia kell.) Mit tanácsol?”

Vekerdy Tamás a fokozatos átszoktatást ajánlja

Úgy látszik, vannak „örök” kérdések – legalábbis a magyar kisgyereknevelési praxisban, különösen a szobatisztaságra szoktatás körül –, melyekre mindig újra vissza kell térni, s nem lehet elmondani elégszer, hogy nem kell a kisgyerekeket „tanítani”, „szoktatni”, „fejleszteni” – ami a járást, beszédet, szobatisztaságot illeti –, a gyerek magától megérik rá. (Ugyanúgy, ahogy a normális körülmények között élő, nem beteg gyerek magától lesz iskolaérett – valamikor a hatodik és a nyolcadik életév között.)

Történetünk ennek látszólag ellentmond. De csak látszólag. Mert, ha jól értem, itt a fő probléma az, hogy a kislány nem hajlandó ráülni a bilire – holott már egy éve erre próbálják szoktatni –, ha kakilnia kell. Inkább viszszatartja.

A leírásból kiderül, hogy a kislány szobatiszta!

A szobatisztaság ugyanis nem azt jelenti, hogy a gyerek a bilibe – vagy a gyerekülőkés vécébe – pisil, kakil, hanem azt, hogy tudja és jelzi, hogy pisilnie vagy kakilnia kell, és ki tudja várni, amíg a környezete megteremti számára erre a lehetőséget.

Sok gyerek van úgy, hogy gond nélkül pisil bilibe, a vécébe vagy a szabadban, de kakilni csak ehhez külön ráadott pelenkába hajlandó, még hónapokig. Természetesen nem ül le ilyenkor a pelenkában, hiszen ez megnehezítené a műveletet, hanem általában áll vagy guggol, valamibe esetleg kapaszkodik – és szeret elvonulni, nem szereti, ha ilyenkor más is van a szobában, és nézik, netán biztatják!

Kapcsolódó: A pelenka hamis kényelmet adhat? Vekerdy Tamás véleménye

Ha egyébként megfigyelheti környezete szokásait, és egy-kétszer barátságosan felkínálják neki az egyéb lehetőséget, idővel ki fogja próbálni. De: azt is tudnunk kell, hogyha egy kisgyereknek kistestvére születik, akivel – ő mindenképpen így érzi – a szülők most többet törődnek, egy idő után ő is regrediálhat, visszatérhet korábbi életkori szakaszokba, és ilyenkor hasonló gondozást kezd igényelni, mint a kisebbik.

A Nők Lapja 2005/18-as lapszámában Vekerdy Tamás a szobatisztaság témakörében ad tanácsot (Fotó: Nők Lapja archívum)

Nem egészen világos számomra a levélből, hogy itt egyértelműen csak a bilibe kakilás erőltetéséről van-e szó – már egy éve –, vagy egy enélkül is fellépő székletvisszatartásról. Ez utóbbi akkor szokott fellépni például, ha a szülők – vagy a szülők egyike – néhány napra eltűnnek az egy-két éves kisgyerek környezetéből, ami az ő számára a „végleges” eltűnés szorongását jelenti, még akkor is, ha szeretett nagyszülők vigyáznak rá.

Lehet, hogy ebben az esetben ez a két dolog kombinálódik? Ez esetben hosszabban tartó pszichológiai kezelésre lehet szükség. Azt is el kell mondanunk, hogy ez a kislány már most „végleg” megszabadult a pelenkától, az életkorának megfelelő módon. Mert az éjszakai időnkénti bepisilést az ötödik életévig még természetesnek kell tartanunk.

Ahogy azt is, ha egy gyerek, mint erről szó volt, kakiláshoz még kéri a pelenkát. Mit tanácsolok? Felejtsük el a bilit! Ne higgyük azt, hogy amíg a gyerek rá nem ül a bilire, „kicsit se kerültünk közelebb a megoldáshoz”. Biztosítsuk őt, hogy úgy és oda kakil, ahogy és ahova (ő éppen a pelenkába) akar!

Óvodába lépését már most sem akadályozza semmi, hiszen jelzi szükségleteit, szobatiszta, és kakilni minden bizonnyal otthon fog (hiszen, sajnálatosan nagy gyakorlata van a visszatartásban). Otthon viszont biztosítsuk számára ehhez a nyugodt körülményeket! És ami a legfontosabb – és legnehezebb: mi, szülők nyugodjunk meg, és ne „akarjunk”–, ne akarjuk a bilit mindenáron!

Kapcsolódó: A Nők Lapja összes cikke szobatisztaság témában.

Forrás: Nők Lapja 2005/18.
Kiemelt kép: Getty Images