Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

Mit tehet egy tanár, ha az iskolában szenvedélyes szerelmes párt lát? Rájuk szólhat? Elküldheti őket, hogy „vonuljanak el” vagy mi a teendő? Vekerdy Tamás nem lenne szigorú ebben a helyzetben:

„Az iskola folyosóján voltam ügyeletes, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy hatodikos kisfiú hátulról átölel egy hatodikos kislányt, az osztálytársát, és félreérthető vagy inkább nagyon is félreérthetetlen mozgásokat végeznek. Azt gondoltam, hogy hülyéskednek, és már éppen rájuk akartam szólni, közelebb sietve hozzájuk, amikor azt láttam, hogy

egészen ki vannak pirulva és az arckifejezésük valamiféle révületet fejez ki.

Bevallom, zavarba jöttem. Lefékeztem a sietésemet, megálltam egy ablaknál, és kibámultam. Szerencsére csöngettek. Egy darabig nem is mertem rájuk nézni, és mire újra odanéztem, már nem voltak ott. Ez nem valami eldugott, homályos részén volt a folyosónak, hanem teljes nappali megvilágításban, rohangáló gyerekek között, akik éppen nem figyeltek fel rájuk.

Mit kellett volna tennem? Azóta ezen töprengek. Nem tudom a dolgot normálisnak tekinteni. Később megtudtam, hogy a gyerekek együtt járnak művészi táncra és tornára, ezzel próbáltam magamat vigasztalni, ami nem volt egészen sikeres, mert itt bizony másról volt szó. Egyáltalán: hol van az az életkori határ, amelytől kezdve a »szexet« normálisnak tekinthetjük?

És hol van az a, nem is tudom, hogy mondjam, térbeli határ, amelyre azt mondhatjuk, hogy elvonulva, diszkréten igen, de nyíltan, közszemlére kitéve nem?

Mit mondjon az ember, ha rászánja magát, hogy ilyesmiről szóba áll a gyerekkel (vagy a szüleivel?)? Vagy a legjobb ilyenkor az ablakon kibámulni?”

Hogyan tanítsuk meg a fiataloknak, hogy a szex intim, és nyilvános helyen vannak ennek határai? (Fotó: Getty Images)

Vekerdy Tamás a kamaszok szexuális vágyairól

Egy kicsit visszanyúlva a kisgyerekkorba, szimás jelenségek világába: a kisgyerekkori onániát (maszturbációt) bizonyos életkori szakaszokban természetesnek tekinthetjük. A kisgyerek úgy alszik el, hogy lába közé szorítja a paplant, netán simogatja magát…

De amikor egy kislány a vendégségben lovaglóülésbe ül a szék karfájára, és ott, a sok ember között addig dörzsölgeti magát, amíg egészen kipirul, beleizzad, vagy ha egy kisfiú az óvodában – vagy esetleg az iskolai órán – kezét zsebébe dugva „megállíthatatlanul” onanizál, akkorjoggal aggódunk.

Nem azért, mert „csúnya” dolog az, amit csinálnak (ilyen „csúnyákat”, vagy „még csúnyábbakat” akkor csináljanak csak, amikor majd felnőttek lesznek?!?), hanem azért, mert ez a leküzdhetetlenül erős ösztönkésztetés ebben a formában túlzott erejű belső, pszichikus feszültségekre, feldolgozatlan és a személyiségfejlődést visszatartó problémákra utal.

Utalhat a gyerekkel szemben elkövetett visszaélésekre, utalhat nagyfokú érzelmi nélkülözésre, bizonytalanságérzésre, utalhat az anya súlyos depressziójára, és még számtalan más dologra, amelyeknek súlyától – saját fejlődése érdekében – meg kell szabadítanunk a gyereket. A kisgyerekkor erotikus késztetéseit – és feszültségeit – elvileg, de ha a gyerek az érzelmi biztonság szempontjából jó állapotban van, jól érzi a bőrében és családjában magát, akkor gyakorlatilag is a látencia, a lappangás (az erotikus késztetések lappangásának) ideje követi, kamaszkorig.

Ha jó állapotban van… De ha nincs, ha sérelmek (traumák) érték és érik, ha hiányzik

az érzelmi biztonság, akkor az izgatott feszültség végigi húzódhat a kisgyerekkor és a kamaszkor közötti időszakon is.

Ez az az egy-két gyerek, többnyire fiú a kisiskolások osztályaiban, akik behozzák a pornóképeket, akik „csak erről” tudnak beszélni, akik esetleg megbotránkoztató módon „nyúlkálnak” és „fogdosódnak”… Nemcsak az osztály nyugalma, de az ő megzavart fejlődésük is azt kívánja, hogy valamit tegyünk értük.

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás a szexuális túlfűtöttségről

A legegyszerűbb persze a „szakemberhez” küldés (de éppen ezeket a gyerekeket nem viszik el a szüleik). Már nehezebbnek tűnik – de sokszor meglepően jó eredménnyel jár – a gyerekkel négyszemközt, nyugodt körülmények között (teázás és zsíroskenyér-evés, mondjuk a szertárban) szóba állni.

Hiszen a személyesség, a személyes törődés, a másik ember, a felnőtt által adható érzelmi biztonság az, ami leginkább hiányzik neki. Az ilyen beszélgetésekhez türelem és idő kell persze.

Nem lehet hamar a célra törni. Nem szabad azonnal változást remélni.

És mindehhez persze fel kell deríteni a szülői, az otthoni környezetet, hátteret is. Mit mondjunk? Azt a pillanat hozza. (Nem kell zseniálisnak lennünk.) Figyelnünk kell. Egy-két indító kérdés („Te mit gondolsz erről?”) elég. És jók a nagy hallgatások, kortyolgatás és majszolgatás közben. A leírt esetben a hatodikosok már éppen a kamaszkor küszöbére értek, de viselkedésüket ez nem indokolja. (Ellenkezőleg: ilyenkor általában először a gátlások erősödnek fel!)

A Nők Lapja 2005/16-os lapszámában Vekerdy Tamás arról kapott levelet, hogy mit tehet egy tanár, ha pettingelni lát kamaszokat a folyosón (Fotó: Nők Lapja archívum)

Azt kell feltételeznünk, hogy a két gyerek érzelmi- és ösztönéletének hátterében fel nem dolgozott feszültségek húzódnak meg. Nagyon érthető, ha ilyen váratlan pillanatokban nem tudunk mást tenni, mint hogy meredten kinézünk az ablakon, de tudnunk kell: a tünet (mert ezt a jelenséget ebben a formában annak kell tekintenünk)

azt jelzi, hogy tennivalónk van.

És ha kamaszok nyalják-falják egymást túl feltűnően a folyosón? Hasonló feltételezéssel ott is élhetünk. De itt már a szóba állás közvetlenebb lehet, és a humor is segít. Hogy is mondja Lucifer Az ember tragédiájában az édelgő Ádámnak

„Mindenre kérlek, azt soh’se feledd:
Szerelmed a milyen mulattató
Kettesben, oly ízetlen harmadiknak.

(Hetedik szín.)

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás máskor is írt már a gyerekkori szexuális vágyról

Forrás: Nők Lapja 2005/16.
Kiemelt kép: Getty Images