Vadas Zsuzsa írása a Nők Lapja archívumából.

Végre megint itt az advent, ami sokunk számára az év legszebb időszaka. Nemcsak azért, mert az étkezőasztalt csodás adventi koszorú díszíti ilyenkor, de még nem is feltétlenül az év végi szabadság miatt, hanem azért, mert a karácsonyi készülődés heteiben sokkal nagyobb figyelemmel vagyunk egymásra, mint az év más napjaiban. Az ünnepek előtt, alatt és után szinte folyamatosan cseng a bejárati ajtó csengője, csörög a telefon – sőt, akár levelet, képeslapot is kaphatunk (korábbi cikkünkben meg is mutattuk, hogyan készíthetünk mi, magunk ilyet).

Nem volt ez másképp a régi Magyarországon sem. Talán csak annyi a különbség, hogy most már az interneten is kapcsolatba léphetünk szeretteinkkel – de ezt, reméljük, nem kizárólag az év utolsó 7 napjában tesszük meg.
Alább Vadas Zsuzsa írását közöljük a Nők Lapja archívumából, melyben egy több mint száz évvel ezelőtt postázott képeslapba is beleolvashatunk, illetve az is kiderül: őseink adventi szokásai szinte alig különböztek a mieinktől.

Nők Lapja 2004/51: Ünnepnapok a régi Magyarországon

„Édes Olgám! Bocsáss meg, hogy csak most írok, mivel igen el voltam foglalva. Hogy vagy, édes Olgám? A kis Jézuska hozott-e valamit? Azt hiszem, sok mindent. Az idén rólam elfelejtkezett, ami nagyon, de nagyon fájt, de mit csináljak? Kedves mamád kezeit, téged pedig számtalanszor csókol: B. J. Írj minél előbb.”

advent régi Magyarország

Nők Lapja 2004/51. (Forrás: Nők Lapja archívum)

A hárfás angyalt ábrázoló lapra, régi szokás szerint dátumot is írtak, így megtudhatjuk, hogy Újdiósgyőrből küldték, 1905-ben. A feladó csak a kezdőbetűit tüntette fel, a címzett lakhelye és vezetékneve ismeretlen. Olga valószínűleg ifjú lány lehetett – erre utal a kor hajadoni szépségideálját is megtestesítő angyal –, a titokzatos B. J. pedig magányos ifjú, aki az üdvözlőlapot talán burkolt lánykérésnek szánta.

Kapcsolódó: 121 évvel a feladása után érkezett meg a képeslap

Édes Olga minden bizonnyal örülhetett a képes felén sűrűn teleírt lapnak, mert nem dobta ki, sőt, úgy megőrizte, hogy száz év összes vihara sem fújta el. Ki tudja, mi lett Olgával és B. J.-vel: egy sírban nyugszanak, vagy mással élték le az életüket? A képeslap szerencsére nem kallódott el, a legjobb helyre került: az Országos Széchényi Könyvtár képeslapgyűjteményébe.

Milyen volt az élet a régi Magyarországon? Ezzel a címmel jelent meg a karácsonyi könyvpiac egyik figyelemreméltó újdonsága, az Osiris Kiadó gondozásában. Tükörnek szánták, az is. Dédszüleink korának megkopott foncsorozású, kissé roggyant aranykeretű tükre. Ha belenézünk, megpillanthatjuk benne eleinket, egy kicsit saját magunkat is. Nézegetem a régi fotókat, selyemrózsás üdvözlőkártyákat, karácsonyi, újévi képeslapokat, és mosolygok, elérzékenyülök, gyönyörködöm.

Mindegyik üzenet. Egy másik korból, amelyben még nem éltünk, mégis onnét jöttünk, ábrándos dédanyák, bajuszos dédapák frigyének kései gyümölcseként.

Ha másként is élünk, tőlük is örököltünk egyet s mást. Korunk nőiből talán végleg kikopott volna a butuska szentimentalizmus? Ó, dehogy! Az egyik képeslap például turbékoló párocskát ábrázol, alattuk felirat: „A gyönyörben úszva!” A hölgy kalapban, hosszú, fehér ruhában, gáláns lovagja ernyőt tart fölé. Akár magunkat is láthatnánk egy időtlenített visszapillantó tükörben.

Egykor és most

Akár Édes Olgák is lehetnénk. Izgatottan lessük a postást, majd ujjongva szívünkhöz szorítjuk B. J. várva várt levelét, és napokig törjük a fejünket, hogy mit tegyünk: válaszoljunk vagy sem. Olgának nehezebb dolga lehetett, mert a kor illemszabályai a levélváltásra is kiterjedtek. „Még kevésbé helyénvaló, hogy a képes levelezőlapok divatjának védelme alatt hölgyek és urak egymással üzeneteket és üdvözleteket váltanak.” Ugyan mit kezdhetnénk ezzel a tilalommal ma, az internet és az SMS-ek világában? Csak az izgalom változatlan.

„Vajh, ki akad horgunkra a hálón, és Bandi miért nem SMS-ezett karácsonyra Londonból? Most üzenjek neki, vagy tegyek úgy, minta nem érdekelne?”

A fotózás is divat, akár a régi szép időkben, csak most a kép elszáll – oda, ahová küldjük mobilról. Igaz, náluk ünnepi esemény volt a fotózás. Bevonultak a fotográfus mester műtermébe, fogták egymás kezét, és belemosolyogtak az örökkévalóságba. Épp a tekintetekből sugárzó naiv őszinteség feledteti a már akkor sem ismeretlen reklámfogásokat. Nem nehéz rájönni a csalafintaságra, mert a képeken mindenki mosolyog, a gyerekek bájosak, divatosan öltözöttek, a nők elegánsak, a férfiak daliásak. A miliő előkelő.

Kapcsolódó: Képeslapok anno és ma

Egyik fotónak sincs szegényszaga, nagyítóval sem lehet felfedezni társadalmi különbségekre utaló jegyeket. A harcsabajuszos férfi éppúgy lehet vidéki gazdálkodó, mint főszolgabíró, vagy íróember, hiszen akkoriban a férfiak nagy része bajuszt növesztett. A fűzőkbe préselt delnőkről is nehéz megállapítani, hogy udvarra néző, szerény lakásban élnek, vagy palotában. Persze az igazán szegények nem engedhették meg maguknak a fotózkodás fényűzését, de a szerényebb jövedelmű, feltörekvő családok már erre is áldoztak. Így maradtak meg az utókornak.

Mint az igazi

Nemrég kezembe került egy régi, aranyporral behintett karácsonyi üdvözlet. Grüberlis kislány mosolyog rajta, loknis hajában selyemszalag, kezében porcelánbaba. Ennek a képeslapnak a tapintása is finom. Selymes. Csillog rajta az arany, régi karácsonyok melegét árasztja, amikor még minden igazi volt. A kalács, amelyet otthon dagasztottak, sütöttek; a játékok, amelyek nem műanyagból készültek, futószalagon. A kisfiúk hintalovát fából faragták, a kislányok porcelánbabáinak a haja is valódi volt, lehetett fésülgetni, sütővassal göndöríteni.

Az ünnep kiragyogott a hétköznapokból. Pedig az a kor sem volt boldogabb, gazdagabb, gondtalanabb a miénknél. Az ezredforduló szilvesztermámorából ébredők, hirtelen belecsöppentek a huszadik század nagy kavalkádjába. Sugárutak, paloták épültek, és sokasodtak a szegénynegyedek. Az egyik már autón pöfögött, a másik koldult. És baljósan közelgett az első világháború. Lassan minden megváltozott, ám dédanyáink még akartak és tudtak ünnepelni. Ahogyan otthon látták, a szüleiktől, a nagyszülőiktől, a dédikéktől.

Vadas Zsuzsa
Nők Lapja 2004/51. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images

Megjelent a Nők Lapja 75 évkönyv bookazine! A linkre kattintva meg is rendelheted!