Az egész világot megrázta annak a híre, hogy 96 éves korában, 2022. szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet angol királynő. A királynő alakját már életében is legendák övezték – földi tartózkodása ugyanis nemcsak hosszú volt, hanem királyi méltóságok között is egyedülállóan izgalmas, fordulatokban és élményekben gazdag.
Ezeket az élményeket bővítette a néhai királynő 1993 májusában Magyarországra tett látogatásával is. Ennek alkalmával a Nők Lapja újságírójának, Vass Virágnak szerencséje volt személyesen találkozni az uralkodóval – élményeiről pedig a hetilapban számolt be. Ezzel az archív cikkel emlékezünk ma őfelségére.
Vass Virág: Le a kalappal, Nők Lapja, 1993/20
Négy napig csaknem úgy éreztem magam, mint egy igazi alattvaló. Felséges állapot! Vannak olyan szerencsések, akik eleve királyi alattvalónak születnek, másokat néhány röpke napra a protokoll varázsol azzá.
Már a királynő látogatását megelőző héten kezelésbe vett egy fax. Az Elnöki Hivatal sajtóirodájának jutott a cseppet sem irigylésre méltó feladat, hogy a hetek óta „Queen-lázban” égő, magnókkal, mikrofonokkal, vakukkal felfegyverkezett, támadásra kész újságírók ellen hathatós védőrendszert dolgozzon ki. A fax fehéren-feketén tudomásunkra hozta, hogy mennyi időt tölthetünk, pontosabban nem tölthetünk a királynő közelében. Jelen lehettünk a múzeumok talapzatánál, az oszlopok mögött a pohárköszöntők kezdetéig és a bugaci pusztán öt percig. A sajtóiroda és a brit követség egyébként roppant készséges és segítőkész munkatársai ezúttal – érthető módon – nem az újságíróknak, a királynőnek ajánlották fel szolgálataikat. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor lapunk képviseletében kolléganőmmel meghívást kaptunk egy meglehetősen szűk körű fogadásra, ahol őfelsége a brit és a magyar sajtó képviselőivel találkozhatott. A díszes meghívó mellé „használati utasítást” is mellékeltek, amelyben az öltözetre vonatkozó utasítások mellett (nappali ruha volt kívánatos), nyomatékosan felhívták az érintettek figyelmét, hogy felszereléseiket (magnó, kamera, fényképezőgép) semmiképpen sem vihetik magukkal, és a fogadáson elhangzottak nem kerülhetnek a nyilvánosság elé.
Ha valaki egy ilyen kivételes eseményre hivatalos, nem árt, ha tisztában van a következőkkel. Első pont: a táska. Na, ez az a holmi, amit az ember lánya az ilyesfajta társadalmi eseményeken sokszor nélkülözni kényszerül. Nincs az a divatos, helyes kis szütyő, ami ne keltené fel az éber biztonsági őrök gyanúját. Második pont: a kitűző, melyen feltüntették az újságíró nevét s a lapot, amit képviselt. Enélkül képtelenség átjutni a többfordulós biztonsági rendszeren. Harmadik pont: a pukedli. Amiről úgy volt, hogy nem kell, de aztán mégis – ha már egyszer felcsaptunk alattvalónak – ne végezzünk fél munkát. Őfelségét egy nyájas hellóval lehetett üdvözölni. Kérdezni tilos, válaszolni viszont annál inkább kívánatos. A királynő abszolút profi, a maga negyvenéves uralkodói tapasztalatával komoly tekintélynek örvend a szakmában. Bámulatosan ért hozzá, hogy a kínos helyzeteket enyhítse, a félszegeket bátorítsa, a harsányakat kimértségre bírja.
A fárasztó programokat jó kedvvel csinálta végig. A bemutatkozásnál Fülöp herceg megkérdezte, hogyan kell kiejteni lapunk nevét: „Nek Lapja” tagolta utánam, nagyokat derülve, a felséges pár. Különben is kalap le a királynő előtt (az ő kalapjai úgyis sokkal szebbek). A protokoll ugyanis nemcsak ránk, őrá is vonatkozik. Míg mi néhány napig „viselkedtünk”, ő nap mint nap, évtizedek óta. Nincs potyaperc, el lógott pillanat. Hétkor kel, koszorúz, kezet fog, álldogál, beszédet mond, megnyit és mosolyog, akkor is, ha fáj a lába, ha korog a gyomra, ha elálmosodott, ha szemébe tűz a nap, ha hidegfront van, ha rosszat álmodott, és akkor is, ha néha-néha egész titokban a kordon másik oldalára kívánkozik.
Nők Lapja 1993/20. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Göncz Árpád, II. Erzsébet és Fülöp herceg Budapesten, 1993. május 4-én – Fotó: Martin Keene – PA Images/PA Images via Getty Images