Müller Péter bölcs meglátásai a Nők Lapja archívumából.

Van titok, melyet nem mondunk ki. Soha! Nem merjük. Azt gondoljuk: „Majd ha rám teszik a koporsó fedelét, kimondom!” De még akkor sem merem. Féltem, már nem a saját híremet, hanem a családomét, a gyerekeimét – ők itt maradnak.

És most mégis… lesz, ami lesz! Elmondom végre ezt az őszinte vallomásomat:

„Drága, egyetlen és örök, felejthetetlen Szerelmem, Piroska! (Juliska?)

Emlékszel rám? Hatvankilenc (!) évvel ezelőtt láttalak utoljára! Álltunk a kerítésnél s néztük egymást!

És azóta is nézel! Most is nézel, a te felejthetetlen, égszínkék (barna?) szemeddel. Szeretlek, Bezsukám!

Éppúgy, mint akkor! Látom a piros (fehér?) masnidat, s bár az arcodat pontosan már nem tudom felidézni, de azt, ahogy ott állunk a kerítésnél, és kapaszkodunk a drótokba, és fáj a kezem, és rohadtul csípnek a szúnyogok, és Szeretlek Téged!!!…

Azt igen!… Az nem múlt el egyetlen pillanatra sem, soha, mert te voltál, és te vagy az Igazi, Leszkovics (?)

Juliska!…

Az érzés, érted?!… Az érzés bennem Örök!

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!