Vekerdy Tamás örök érvényű tanácsai a Nők Lapja archívumából.

Ferkó „kétkezi” szülők gyermeke. Apja műszerész, apai nagyapja bognármester volt. Anyai nagyapja földművelő paraszt, amúgy kútfúró ezermester (aki viszonylagos jómódja miatt, kevés földje ellenére a kuláklistára is rákerült). Ferkó édesanyja gyönyörű kiskertet varázsolt elő Pest egyik külső kerületében, az aprócska családi ház körül, tyúkokat és nyulakat tartott, és ha férje nem ért rá, nem volt rest, hogy a tetőfedő munkákat, javításokat is elvégezze. Ami szokatlan volt a hatvanas években: otthon volt és így nevelte három gyerekét, a tyúkokból, a tojásból, a megtermett zöldségből és a nyálakból még többet is keresett, mintha állásba ment volna.

Ferkó az óvoda, majd az iskola egyik büszkesége volt. Remekül rajzolt, szépen énekelt, ügyesen tornázott, bátran és ügyesen beszélt, mindenhová eltalált, ahol már járt egyszer a környéken, és már nagyon korán tudott kezet fogni és bemutatkozni. Jól számolt; már négy és fél éves korában kérdezgette a cégtáblák betűit, hamar megtanult írni és olvasni. 

A múltkor Éváról beszélgettünk. Ahogy Éva iskolai pályafutása is a harmadik osztály idején tört meg először – ugyanígy Ferkóé. Holott Ferkónak egészen másfajta, nem elsősorban érzelmi képességei voltak. Ferkó – mondhatnánk – fiúsán „okos” volt.

A harmadik osztály második félévétől szaporodtak a szemrehányások.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!