Vekerdy Tamás örök érvényű tanácsai a Nők Lapja archívumából.

Ha kisgyerekünk van, ismerőseink, rokonaink vagy a távolban élő nagyszülők telefonon, levélben vagy személyes találkozáskor gyakorta faggatnak:

– Áll már Gergő? Jár már? Beszél már?

És ha azt mondjuk – és e faggatásokra általában még a kezdetük után hosszú ideig, hónapokig azt kell mondanunk -, hogy:

– Nem, nem, még csak mászik.

Vagy éppen:

– Még csak most ült fel.

Vagy talán még fel se ült…

Nos, akkor tüstént hallgathatjuk a csodálkozó – vagy éppen diadalmas – történeteket egy szomszéd kislányról vagy egy másik unokáról – vagy esetleg éppen saját magunkról! – hogy az bezzeg már régen felállt, már rég elindult, már beszélt is… Vagy:

– Téged nem így neveltünk! Veled többet foglalkoztunk! Neked volt járókád, annak a rácsába kapaszkodhattál! Te már kilenc hónapos korodban végigsétáltál a szobán!

(Hm. Talán csal az emlékezet…)

Egyszóval: a világ ilyenkor azt sugározza felénk, hogy mi valamit nem csinálunk egészen jól, vagy netán a gyerekünk elmaradott, tökéletlen…

Tudnunk kell, hogy a jól fejlődő egészséges gyerekek között is nagyon nagyok az eltérések abban, hogy ki mikor áll fel, mikor indul el, mikor kezd beszélni.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Még több bölcs tanács a cikk folytatásában!
Próbáld ki most kedvezményesen!